Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

1. Rövid búcsú egymástól

George, Fred és én együtt közeledtünk a kijárat felé. Az ikreknek szinte felhőtlen jókedvük volt, vagy inkább sokkos állapotban voltak? Nem igazán tudtam eldönteni. Mellettem Katie és Will egymásba kapaszkodva, mosolyogva jöttek. A szerelmesek... forgattam meg szemeimet, de egy szót se szólhattam. Legszívesebben Fred ajkaira tapadtam volna, még úgy is, hogy tiszta sor, valamit titkolnak előlem. A boldogságom viszont nem tartott sokáig. Sejtettem, hogy nehéz, sötét idők várnak még ránk, és ettől a balsejtelemtől nem tudtam elvonatkoztatni. Az iskolában biztonságban voltunk, de egy nyári szünet sok mindent megváltoztathat. Ezt mind tapasztaltuk a saját bőrünkön. Elég csak arra gondolni, mikor Harryt be akarták zárni a szobájába a rokonai, vagy amikor anya engem nem akart visszaengedni a Roxfortba. Vagy – csak tessék. Ki kell mondani: tavaly nyáron ott lebegett a sötét jegy, Voldemort jele a fejünk felett kicseszett-Damoklész kardjaként, és rá pár hónapra meghalt egy nagyon jó barátom, Ő meg, Voldemort, akitől mindenki annyira k**vára retteg, visszatért. Ennél a gondolatnál megakadtam, és Harryt kerestem a szememmel. Aggódtam fogadott öcsémért. Talán túlságosan is.

A varázsmentes peronon már ott várt a Weasley-klán és Izzy is. Nagynéném kivételesen egyedül volt, ahogy az arcára néztem, komornak tűnt. Augusztusban mosollyal az arcán búcsúzott tőlem, ezúttal azonban halvány jelét se láttam a boldogságnak. Már ő is tud mindent arról, hogy mi történt. Vajon elhiszi, hogy visszatért? Erről köztünk egy szó sem esett. Egy-egy szót váltott Mr. Weasleyvel, aztán mikor meglátta triónkat, halványan megjelentek a nevetőgödröcskéi. Talán nekem örült, talán csak látta, hogy Fredbe kapaszkodom.

- Remélem hallunk ám rólad a nyáron – jegyezte meg Will a búcsúzásnál. Megöleltem jó barátomat, mire mintha Fred grimaszolt volna.

- Hannucinak nem hinném, hogy lenne ideje írni – húzott magához közelebb, hogy végre engedjem el a másikat. – Ha minden igaz, nálunk lesz a nyáron. Túl elfoglalt lesz hozzá – Will, Katie és én is rámeredtünk a fiúra.

- És ez mikor dőlt el? – álltam csípőre tett kézzel mellette.

- Egy perce – felelte ő, kicsit elpirult arccal.

- Majd beszélünk – fordultam vissza a barátaimhoz vigyorogva. Azok kettesben indultak el, de még utánuk szóltam. – Vigyázzatok magatokra!

A felnőttekhez érve Fred és George egymást túlharsogva akarta felhívni anyjuk figyelmét arra, hogy meghívtak magukhoz a nyárra ismét. Én egy „ezt nem hiszem el, hogy miért kell ezeknek leégetni mindig?!" mosollyal fordultam Izzyhez, megölelve őt.

- Merlin hozott – karolt át ő is engem. – Felkészültél? – A szemem ijedt villanását megláttam az ő tekintetében. – Tehát nem.

- Anya... - nyögtem. Jobban félek anyától, mint Voldemorttól, de tényleg. – Nem tudtam elfelejteni – folytattam, de mielőtt még kieresztettem volna a feszültséget, kopogtattak a vállamon.

- Szia, Hannus – ölelt meg Harry. Visszaöleltem őt. – Vigyázz magadra a nyáron, és írj majd.

- Harry – kacsintottam rá. – Te vigyázz magadra. Ne keveredj bajba. Írunk majd, jó sokat, oké? Aztán ki tudja, lehet, hogy találkozunk majd az Odúban. Meghívnálak szívesen, de... - Izzyre pillantottam, aki hallott mindent eddig is. – Egyelőre még nem merlek. Anya – sóhajtottam.

- Rendben, Cassie – szólt, mire elkaptam a fejét és adtam egy barackot a búbjára.

- Potter.

- Hannah Winslow! – csattant egy hang. – Tőlünk el sem köszönsz?

- De hát már elköszöntem egyszer! – feleltem, de azért megöleltem őket egyesével.

- Na – húzott vissza még egy ölelésre Fred, miután George-ot is megölelgettem. Egyik pillanatban még őt karoltam át, a következő pillanatban 180 fokot fordult velem a világ és kaptam egy gyors csókot is. – Nemsokára találkozunk.