Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

34. Cassiopeia

Megtörten üldögéltem az igazgatói irodában. A cipőm orra érte csak a talajt, és a térdeimre meredtem, miközben Dumbledore magyarázatát hallgattam. Harry mellettem ült a széken magába roskadva, miközben körülöttünk az igazgató úr ingóságainak többsége törötten, romokban hevert. A Harry- hurrikán lecsapott itt is.

Dumbledore professzor azért hívott fel, hogy közöljön néhány dolgot. Legelőször is azt, hogy Sirius Black, az édesapám meghalt. Átesett a halhatatlanok termében található romos boltíven, azon belül is az ott függő leplen és már soha nem fog visszatérni.

Már nem fogom látni a szürke szemeit, amik akár az enyémek.

Már nem fogom beszívni a borsos-vaníliás illatát, ami mindig áradt a ruháiból.

Már nem hallhatom többé a hangját sem.

Nem fogok neki mesélni semmiről soha többé.

Mert meghalt.

Itt hagyott és nem tér vissza.

Az apám ugyanis bátor ember volt. Egyetlen pillanatig nem mérlegelt, ha a szeretteiért kockáztatott.

Dumbledore-ra néztem, de szinte nem is láttam az igazgató vonásait, mert a könnyeim elhomályosították a tekintetem.

Az igazgató önmagát hibáztatta, amiért Sirius halott.

- Értsem úgy – szólalt meg Harry balján Phineas Nigellus – hogy az ükunokám, a Black család utolsó sarja – meghalt?

- Igen, Phineas – bólintott Dumbledore.

- Nem - szólaltam meg halkan és rekedten. - Én vagyok a Black család utolsó sarja, bár én nem vagyok férfi. Hannah Black, szolgálatára, Black professzor. Sirius egyetlen gyermeke.

P. B. akkor is eltűnt a keretéből, bizonyára, hogy végigfusson a Grimmauld téri portréján.

- Hannah... - Harry tett egy olyan mozdulatot, mintha meg akarta volna fogni a kezem, de megállt félúton, a keze megdermedt a levegőben.

Nem éreztem úgy, hogy bárki érintését el tudnám viselni. Az ablakhoz léptem, és onnan hallgattam ímmel-ámmal, amit a professzor mesélt Harrynek.

- Sipor? - fordultam az igazgató úr felé. A manó egyből megjelent előttem. - Sipor? Miféle összeesküvésben vettél te részt?

Észre se vettem, és összecsuklottam. Tehetetlenül zuhantam a padlóra, és onnan néztem fel a manóra.

- Hogy tehetted ezt velem, Sipor?

- Sipor nem... nem akarta a kisasszonyt bántani... - brekegte, és közelebb lépett hozzám. - Sipor sajnálja... - motyogta véreres szemével.

- Tűnj el, manó - a nevét se állhattam kimondani, ő pedig már ott sem volt.

* * *

Az igazgató magyarázott valamilyen jóslatról, amit egyszer Trelawney professzor vizionált, majd Harry hamarosan elment... akkor a professzor hozzám fordult.

- Hannah, kérlek gyere vissza - intett magához, miközben én automatikusan álltam fel, és ültem le vele szemben. A lábaimat felhúztam magam elé és a kezeimmel átkaroltam. A fejemben visszhangoztak korábbi szavai, és Sirius szavai is... Nem akartam elfelejteni őt, a hangját, ezért próbáltam felidézni, miket mondott nekem, mikor legutóbb láttam őt. De a hangok összekeveredtek. - Nagyon fontos, hogy most figyelj rám. A Jóslatok Termében volt egy másik gömb is, ami viszont hozzád kötődik. Ennek a jóslatnak ugyan Voldemort sosem tulajdonított nagy jelentőséget, de van valaki, aki igen és ez meghatározza mai napig minden tettét. Ez a személy pedig nem más, mint édesanyád.