Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

57. Piton professzor rejtegetett titka

Könnyek szántották az arcomat. Igen, azt tettem, amit már régen nem: sírtam.

Körülbelül negyedórája még egy könyvet kerestem, hogy be tudjam fejezni félkész bűbájtan dolgozatom; mire visszaértem az asztalomhoz a pergamenen egy főnixtoll feküdt. Tudtam mit jelent, ezért késlekedés nélkül elköszöntem Willtől és az igazgató irodájába vettem az irányt.

Amikor megláttam igazgatóm izgatott arcát, mindentudó röntgen-szemeit, és átoktól feketéllő bal kezét és tudtam mit jelent ez az egész; tudtam, hogy már nem sokáig lesz így, mert neki így vagy úgy, de meg kell halnia - egyszerűen sírva fakadtam.

Ő várt egy ideig, hogy hátha eláll magától, majd meglepetésemre hozzám lépett, és a vállamra tette jobb kezét.

- Piton professzor beszámolt róla, hogy legilimentáltad és mit láttál, Hannah. Nincs hát miért sírnod, hiszen tudod, hogy a számtalan lehetőség közül a legjobb vár rám.

- A legjobb? - kérdeztem elfúló hangon. - A legjobb? Ha-ha - nevettem. - A sok rossz közül a legkisebb rossz, így érti, igaz? - bólintott. - De mindenképpen rossz. Miért kellett felvennie a gyűrűt, professzor? Feleljen, kérem. Megérte?

- Kedves Hannah... remélem hosszú, és gyönyörűszép évek várnak még rád, ami alatt rájöhetsz te magad is, hogy a halál nem olyan rossz, mint hiszik. Sosem... - elhallgatott. - A halál nem a vég, csupán egy új kaland kezdete. De most...

- Professzor úr... - szakítottam félbe. - Azt hiszem, tudom, hogy Draco-nak mi a terve.

- Valóban? - ettől felvillanyozódott egy kicsit. - Hogyan jöttél rá?

- Kilogikáztam. És persze sokat merítettem Harry gyanakvásából is, professzor úr... - kezdtem magyarázkodni.

- Tehát a Malfoy fiú egy elromlott volt-nincs szekrényt akar megjavítani, aminek a párja a Borgin&Burkes-ben van? - bólintottam.

- Igen, azt a szekrényt, amiben tavaly Montague eltűnt. Annak segítségével a halálfalók bejuthatnak...

- És hol?

- A hetedik emeleten - feleltem.

- A hetediken?

- Ott - bólintottam. - Sok rejtélyes terem van arrafelé... - sóhajtottam. - És Harry megpróbálja tetten érni Malfoyt munka közben - folytattam. - Nem tudom őt lebeszélni erről, uram. Akárhogy próbáltam - sóhajtottam.

- Nos, úgy vélem erről lemondhatunk - az arcán szomorúság tükröződött.

- Hogyan? - kérdeztem magamtól.

- Tessék?

- Ó, bocsánat. Csak... tudja arról van szó, hogy rémálmom volt tegnap este. Régóta nem volt. Ön azt mondta nekem - a halántékomat kezdtem masszírozni, mert az álomkép egyszerre távolinak, csaknem elérhetetlennek tűnt, és fájni kezdett a fejem is. - Azt mondta, mentsem meg. Csak nem értem... nem tudom, hogyan kellene.

Meglepetésemre az igazgató elmosolyodott.

- Nos, néha az a legjobb, ha nem törjük a dolgokon a fejünket, mert a megoldás előbb-utóbb kiviláglik magától is.

- Értem - biccentettem, de korántsem jártam a közelében sem. Mindenesetre Dumbledore másért hivatott, és hamarosan ismét a horcruxok voltak terítéken.

- Bízom benne, hogy Harry meg fogja találni az összeset, és mire odakerül a sor, Voldemort egyszerű halandóként fog szembenézni vele - ezt értettem. - Neked, Hannah, az egyik feladatod az lesz, hogy segíts neki.