Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

25. A tékozló fiú

Karácsony reggelén Fred bökdösésére ébredtem. Előző este rábeszélt, hogy aludjak mellette, így legalább könnyebben becsempészhettem neki és Georgenak is a karácsonyi ajándékait.

- Boldog karácsonyt, Hannuci - lehelt egy finom csókot is a számra. Habcsókot. Nem, nyugi, csak vicceltem. Olyan reggeli ébresztő volt, amitől szívesen nyitod ki a szemed, mert olyan mellett ébredsz, akit... mit szépítsem? Szívből szeretsz.

- Boldog karácsonyt, Freddie-uci - mormoltam a fülébe.

A következő pillanatban már az én ágyamban voltunk, Fred elengedett egy „később találkozunk" -kal, és már dehoppanált is. Így mindketten nekiláthattunk az ajándékaink kibontásának, ki-ki a maga ágyában. Mikor széthúztam a függönyöm, láttam, hogy Hermione és Ginny álmosan dörgöli a szemét.

- Ja, csak te vagy, Han? - pislogott rám Ginny. - Még sokáig beszélgettünk, miután elmentél - ásított. Kicsit elszomorodtam, hogy engem kihagytak belőle.

- Nélkülem? - biggyesztettem le a számat.

- Mostanság minden idődet a bátyáimmal töltöd... - forgatta a szemét.

- Nem is - feleltem.

Majd később elmondjuk! - vágta rá Hermione. Úgy meredt az ágya végére, mintha nem hinné el, amit lát. - Ajándékok! - kiáltotta. Több se kellett, mi is nekiálltunk a csomagok kibontásának, miközben Gin és én lesütöttük a szemünket, és úgy lestünk egymásra, Hermione aranyos lendületén kuncogva.

Az évek alatt már hozzászoktam, hogy számomra igazán értékes ajándékokat csak néhány embertől kapok. Ezek is általában apróságok, sosem nagy dolgok, mert a legértékesebb dolog, amit csak kaphatok, az a barátok és a barátaim szeretete. Hiszen ott van nekem Katie és Will, akikkel a karácsonyt legtöbbször az udvaron ünnepeljük hógolyózással; ott voltak a Weasley-k, főleg Ginny, aki olyan én-forma volt, csak fiatalabb kiadásban - és George, aztán Harry is. Meg persze Fred is, aki jóval több volt egy barátnál. És ott volt még Belle is, aki bár eszméletlenül messze volt, de mégis sikerült kialakítanunk egy testvérközeli kapcsolatot.

Ezért aztán meglepődtem, az előttem heverő ajándékhalmon méretén. Éppen az anyától kapott - a szokásosnál kétszer nagyobb - ajándékdobozt méregettem, amikor Ginny visítva a nyakamba vetette magát.

- Köszönöm - köszönöm! - kaptam egy hatalmas cuppanós puszit is.

- Hogy kiszúrtam, hogy mostanában szeretsz rajzolni, mi? - vigyorodtam el, arra a rajzszettre gondolva, amit szereztem neki. Kis barátnőm oda-vissza volt tőle. Amikor az ő ajándékát bontottam ki, én is elámultam. Nagyon tehetséges volt, nem is tudtam, hogy ennyire: egy szénrajzot kaptam tőle, amin Fred és én vagyunk a zongoránál. Ezt nemrég rajzolhatta. - Köszönöm - suttogtam meghatódva. - Neked is köszönöm, Hermione - mosolyogtam a lányra, akitől egy hasznos, ritka bájitalokról szóló kézikönyvet kaptam. - De remélem nem verted magad költségekbe miattam.

- Dehogy - legyintett. - Azta! - csodálkozott a csomagomra nézve. - Kitől kaptad ezt a nagy csomagot? Csak nem Fredtől? - húzta mosolyra a száját, de megráztam a fejem.

- Anya küldte - feleltem, óvatosan zörgetve a dobozt. - Huh, jó, nem a kisöcsém - sóhajtottam megkönnyebbülten.

- A kisöcséd?

- Hát, ez olyan Darren-nagyságú csomag - vontam vállat. Kibontva szerencsére süti volt. Anya küldött két tucatnyi süteményt, plusz egy-egy névreszóló tallért is. - Ó, vegyetek - nyújtottam feléjük a dobozt, eldobva a csomagolópapírt. - Megyek meg is keresem a többieket - gyorsan átvettem egy rendes ruhát, és a lakók keresésére indultam.