Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

22. Komoly... akár egy szívinfarktus

Sziasztok! 

Bocsi a bevezetőkért, de egyszerűen nem szeretnék külön fejezetet szánni a mondandómnak. Úgyhogy majdnem olyan rövidre fogom, mint Dumbledore professzor tenné. 

1. Köszönöm a rengeteg megtekintést, kitartást, biztatást, amit tőletek kapok! Nagyon hálás vagyok érte (lassan az Amerikából jöttem II. is eléri az 1K megtekintést). Sosem gondoltam volna, hogy ennyire megszeretitek ezt a "kis" szösszenetet. Nem is tudom, tudjátok-e milyen sok erőt merítek belőle! Vagy tudjátok??

2. Filkó! Pityer! Varkocs! Dzsúzli... 

Puszi: V.

* * *

A karácsonyig tartó időszak hamar elrepült. Will-lel hamar azon kaptuk magunkat, hogy már a karácsonyi dekorációs terveket készítjük... McGalagony szigorú utasítására az ötödikesekkel együtt. A Nagyterem díszítésébe pedig az iskolaelsők mindenkit bevontak... mást se hallottunk, csak Ron panaszkodását.

- Próbáld ki, milyen úgy aranyszalagot aggatni, hogy Hóborc a nyakadra tekeri, és meg akar fojtani vele!

Ha az első- és másodévesek után eredt:

- Ha hallanád, milyen szemtelenek azok a kis taknyosok! – háborgott. – Mi tiszteltük a nagyobbakat elsős korunkban!

És amikor rákerült a sor a Friccsel való járőrözésre, újabb panaszáradatot zúdított ránk:

- Sárkánytrágya van a fejében, komolyan! Még, hogy varázslópárbaj-hullám! - horkantott.

- Ronald! - nyögtem elvágódva a kanapén. Egyenesen az ott ülő Frednek dőltem, aki éppen beszélgetett az ikrével, Aliciával és Angelinával; de azért kedvesen átkarolt. Ez rögtön azután volt, hogy befejeztük a folyosó díszítését és a festmények portalanítását. Sokáig viszont nem maradhattunk ebben a pozícióban, mert megérkezett Hagrid, aki a klubhelyiségünkben felállítandó fát hozta. Hermione nyitotta a portrét, Willel pedig indultunk, hogy belebegtessük... hogy aztán a klubhelyiség majd' negyedét elfoglalja. - Még egy szó, és esküszöm... - elhúztam az ujjamat a torkom előtt.

- Meg se szólaltam! - védekezett, de amint elfordultam, egyből tátogni kezdett.

- Hallottam! - mondtam vissza se fordulva.

Hagrid egyébként nem volt valami jó passzban, bár velünk kedves volt. Az arcán új és új sebek keletkeztek, és persze Umbridge őt is próbaidőre tette. Az arcátlansága olyan mértékig sértett néhány tanulót - főként azokat, akik szerették Hagrid, vagy Trelawney óráját-, azaz a legtöbb griffendélest és hugrabugost, hogy személyes sértésnek éreztük a tanárok szekálását. Umbridge jelenléte pedig a félóriás professzort zavarttá tette, hogy elég sokszor elveszítette a fonalat az óráin, és zavartan heherészett.

- Nem is tudtam, hogy Behemót professzor milyen hangokat tud kiadni magából - súgta egyszer Tim az óra végén, főként nekem. Elég gonosz volt tőle a megjegyzés, ilyenkor általában rá se néztem a fiúra, csak legyintettem egyet és Willel együtt odébb mentünk. Azalea is sokszor sóhajtozott legendás lényeken, visszasírta Suette-Pollts óráit. Mivel „tapintatos" volt, nem panaszkodott, de a sóhaja mindent elárult.

- Mi van veled? - fordult hozzá egyik alkalommal Hagrid. - Beteg vagy, Miss Flowers? - kérdezte.

- Nem, tanár úr - sóhajtotta.

Na egy ilyen nap után, amikor csupa flúgos vesz körül, ne csodálkozzon senki, ha Ront le akarom csapni a fenébe, amikor ő is rákezd.

* * *