Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

28. Okklumencia

- Piton szerint Voldemort rám kényszerítheti az akaratát, ha nem... ha nem tanulom meg ezt az izét - a mondat vége dühös sziszegésnek hallatszott. Harry a kezét a sebhelyére tette, és dörzsölni kezdte.

Rajtunk kívül már szinte senki nem volt a klubhelyiségben. Harry elég fáradtnak tűnt, megviselték ezek a különórák... épp egyről érkezett vissza, amikor elkaptam őt.

- De Ron szerint - folytatta - és szerintem is, Piton inkább ki akarja nyitni... olyan... nem magyaráz el rendesen semmit. Azt mondja védekezz, védekezz! Aztán sértegetni kezdi az apámat, meg Siriust... - a kezem nekem is ökölbe szorult erre. Próbáltam ellazítani magam, a lábam közelebb toltam a kandallóhoz, és lassan, egy mély levegővel együtt kiengedtem a feszültséget, elernyedtek az ujjaim. Harry csak mondta, és mondta... volt egy-egy pillanat, amikor nem tudtam eldönteni, hogy még mindig az okklumenciáról beszél, vagy Piton professzort szapulja, mert igen összemosódott a dolog.

- Elég, Harry - emeltem fel a kezeimet, mintha azzal megállíthatnám a panaszáradatát. Legilimentáltam őt, mire felnyögött.

- Te sokkal kedvesebb vagy nála - mondta. Öt év. Ennyi idő bőven elég volt, sőt, még sok is, hogy egymás ellenségeivé váljanak.

- Ha szeretnéd, tanítalak okklumenciára - sóhajtottam. A tekintetem automatikusan a tűzre fordítottam, a kandalló azon részére, ahol legutóbb feltűnt Sirius feje. A szemem sarkából Harry reakcióját lestem, tátva maradt a szája. - Igazából, már korábban meg akartalak keresni ezzel... mivel Belle most nem tud segíteni, a tükrökön keresztül nem megy ez a dolog. De nekem is szükségem lenne egy partnerre. Na, mit szólsz?

- Nem is tudom... még egy kötelesség?

- Inkább szabadidős elfoglaltság - vontam vállat.

- Végül is, kviddicsezni úgysem tudok...

- Na, ezt megbeszéltük! - kiáltottam vidáman, és kezet nyújtottam neki. A klubhelyiségben ülő két ember is riadtan pattant fel. - Upsz, bocsi - suttogtam. - Nem akartalak megriasztani titeket. A két harmadévesforma csak fogta magát, és felszaladt a fiúk lépcsőjén. Horkantottam. - Fiúk, és hogy megijednek... na de gyere, Villám, kezdjük el akkor.

- MOST? - képedt el még jobban. Bólintottam.

- Egyszer el kell kezdeni.

- De fáradt vagyok... és Piton most gyötört meg... - sóhajtottam. Mit kezdjek vele?

- Ne legyél nyafogó kislány. Legfeljebb te legilimentálsz, és én okklumentálok. Azt mondod, nem tudod hogyan kell. Gyere - ütögettem meg a vállát, siettetve ezzel. - Legfeljebb tizenöt perc... - forgattam a szemem, mire nyögve feltápászkodott. - A varázsige: legilimens. Semmi huss és pöcc, csak egy erős bökés.

Kicsit megráztam elgémberedett végtagjaimat, vettem egy mély levegőt és kifújtam.

- Így, látod? - néztem őt csuklókörzés közben. - Készen állok.

- Piton azt mondja, Voldemort nem törődik azzal, készen állsz-e...

- Nem is. De először meg kell nyugodnunk, hogy sikerüljön a dolog... - be sem tudtam fejezni a mondatot, Harry már támadt is.

- Legilimens!

Én és még két másik lány, felismertem őket, Annie és Meghan az előkészítő után kint szaladoztunk az utcán, majd beszaladtunk az erdőbe. Eltévedtünk, és összevesztünk azon, hogy merre induljunk, végül leültünk ott, ahol voltunk. Éhesek voltunk, fáztunk - a langyos szél ellenére-, és az ágyunkba akartunk feküdni. A környék összes gallyacskáját összehordtuk, hamar ropogott a tűz és megmelegedtünk. A tűz köré bújtunk, és Annie akkor mondta el, hogy a szüleivel elköltöznek Belgiumba. Sírtunk. A legjobb barátnőimet vesztettem el akkor, az erdőben.