Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

41. Miss Black

Benji és a húga, Livi („csak Oliviának ne hívjatok, mert azt utálom!") már korán reggel elfoglalták a kanapét, és felragyogott a szemük, amikor megláttak minket Katie-vel. Benji fájlalta a könyökét, és arról panaszkodott, hogy a lépcső nem engedte fel a húgához. Az ikrek nagyon beszédesek voltak, pontosabban Benji, akinek be nem állt a szája, így megtudtuk többek között róluk azt, hogy ez volt az első éjszaka, amit külön szobában töltöttek. Leszámítva persze azt az éjszakát, amikor Olivia kórházba került. Akkor ugyanis a kislány annyira megijedt, hogy nem volt vele a testvére, hogy a háromnapos pihenő helyett másnap már haza is engedték - valami kiütése volt, ami csodával határos módon egy éjszaka alatt elmúlt.

Gondolom nem meglepő, ha azt mondom, a testvérpár velünk tartott reggelire. Még a Nagyterembe se értünk be, amikor csendre kellett intenünk őket; hiába Belle-re emlékeztettek engem (és Katiet is), egyszerűen zsongott a fejem a hangjuktól. McGalagony hamar odaérkezett az asztalunkhoz, és kiosztotta a két kis elsősnek az órarendjét, aztán mi következtünk.

A professzorasszony megdicsért mindkettőnket a tavalyi vizsgaeredményeinkért, ami nem kis büszkeséget keltett bennem.

- Ó, jut eszembe, Miss Winslow - egy pillanatra összehúzta a szemöldökét. - Vagy szólítsam Miss Blacknek?

Ennyi. Egy pillanat elfutotta a szememet a könny. Nagyon kedves volt a tanárnőtől, hogy erre rákérdezett, bár talán kicsit tapintatlan is. Rengeteget gondolkodtam én magam is, ne változtassam-e meg a nevemet, de még mindig nem jutottam elhatározásra. Hiszen egész eddig mindenki anyám nevén ismert, és most sincs bajom a nevével. Sirius biztosan nem haragudna meg, ha a neve tisztázása után sem használnám az övét. Ezen kívül pedig ott van még valami, ami birizgálta a csőröm, de nem mertem kimondani. Vajon, ha lecserélem a nevem azzal nem tagadom meg anyát?

- Ahogyan jólesik, professzor - feleltem végül, kis mosollyal a szám szegletében. A tekintetem összeakadt legjobb barátnőmével, aki engem fürkészett a tanárnővel együtt. - Mindkét megszólításra hallgatok.

- Akkor, Miss Black, nem akar jelentkezni a kviddicsválogatásra? Kár lenne veszni hagyni a tehetségét Emlékszem, Mr. Wood mennyit áradozott magáról pár éve...

Oliver említésére egyből a mellettem ülőre villant a tekintetem, hiszen már régen nem gondoltam a fiúra, az egykori kviddicskapitányomra és az első csókomra. Kicsit talán el is pirulhattam, ezért gyorsan legyintettem a tanárnő szavaira.

- Az már régen volt tanárnő, és Oliver mindig is elfogult volt velem egy kicsit.

- Meglehet. De érdemes lenne megpróbálnia. A héten jelentkezhet még, gondolja át. Tessék, az órarendje - nyújtotta át, majd tovább is lépett.

Katie és én váltottunk egy csendes pillantást, kicsit értetlenül állva az előtt, hogy McGalagony professzor így szóbahozta a játékot, meg a kviddicset, meg apámat. Kibeszélni azonban nem tudtuk, mert még ő is közel volt hozzánk, illetve az ikerpár előtt nem szívesen tárgyalnánk ki a dolgot. Ki tudja mikor leszünk magunk, amikor erre sor kerülhet.

Természetesen Benji és Livi egyből faggatni kezdtek arról, hogy miért is kéne Blacknek hívni engem, és ők vajon jelentkezhetnek-e a kviddicscsapatba, de Oliviát érdekelte, hogy ki is az az Oliver, és közölte: ne higgyem egy pillanatig sem, hogy nem kell megmagyaráznom miért pirultam el az említésére.

- Hát igen, Oliver az Oliver... - sóhajtott révedezve Katie.

Az ikrek hamarosan elpályáztak mellőlünk, bájitaltanra indultak (az alagsorban van a bájitaltan, a bejárati csarnokban egyből balra menjetek!), mi pedig fel a klubhelyiségbe.