Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

52. Családegyesítés?

Nem tudom, valaha voltam-e felhőtlenül boldog, mert ez az élmény mindent felülírt. Kislányként biztos sokan álmodoznak a hercegről, akivel összetalálkoznak az erdőben, és az meglátja bennük azt, amit senki más... de én már nem vagyok egyike a pici hercegnőknek.

Sosem gondoltam, hogy valaha is férjhez mennék, ezért nem is álmodoztam esküvőkről, hercegekről és ki tudja még mi másról. Azután viszont, hogy tavaly Dumbledore elmesélte azt a jóslatot, amit anya kapott arra jutottam, hogy ha lesz is boldog családi életem, az legfeljebb az előttünk álló háború után lehet. Akkor, amikor végre kiderül, hogy mit szán nekem a sors. Akkor, amikor kiderül, hogy mi az, amit kiharcoltam magamnak, azaz amit engedek meg saját magamnak.

Freddel pedig boldog voltam. Néha húztak a lányok az esküvővel, de istenem... több, mint két év után azt mondom, ez még várható is. Ennek ellenére pont azt nem vártam, hogy Fred is játszani fog velem. Azt gondoltam, ha egyszer megkér majd, azt rendesen teszi, egyértelműen és nem pedig... játszadozva. Amikor megláttam az üres dobozt fogalmam sem volt, mi lesz, mit akar ezzel mondani? Most hülyéskedik egy ilyen fontos dologgal?

A szívem mélyén titokban azt reméltem, hogy megnyugtató magyarázatot kapok... és nem is csalódtam. Bár arra, amivel szemben találtam magam, egyáltalán nem számítottam.

Alig hiszem el még most is... Fred letérdelt elém, és odanyújtotta a gyűrűt felém. Könnyek gyűltek a szemembe, annyira meghatódtam. Az egész szobát tele nyomta a kedvenc virágommal, ezzel is mutatta, hogy mennyire ismer. Én pedig láttam George-ot a szoba egyik sarkában, vigyorgott. Nem zavart, hogy ott van. Ismerem őket, és sejtem mennyire fontosak egymásnak.

A feltett kérdésre csak egy válasz volt adható. Igen.

- Piszkos és veszélyes kis trükkökkel játszol, Weasley - suttogtam a nyakába. Miután felkerültek a gyűrűk, és George-dzsal együtt kiörömködtük magunkat, egy kicsit még ott maradtam a szobájukban, beszélgettünk. Elmesélték, hogyan alakult az egész...

- Te is benne voltál! - öleltem meg Ginnyt, miután visszamentem, hogy felöltözzem végre. Ginny visítva ugrott a nyakamba, és részletes beszámolót kért. Fleur is megölelt, elárulta ő mit sem tudott az egész szervezkedésről. Kicsit mintha bosszankodott is volna emiatt.

- Milyen legilimentor vagyok én, te jó ég?! - löktem meg. Ettől kicsit jobb kedve lett neki is. - Nem jöttem rá, mi folyik az orrom előtt!

El is döntöttem, hogy a lánykérés miatt ma szép ruhát húzok, bár nem volt túl nagy a választék, mert azért megfagyni mégsem akartam. Miután felöltöztem (szürke, vastag harisnya; skótmintás szoknya; egyszerű kék felső), szét akartam kürtölni az egész házban a történteket, de még hátra volt pár ajándék.

Gyorsan odaadtam még Fleurnek a karácsonyi ajándékát. Egyből kibontotta. Egy jó nagy, bézs színű kötött sálat adtam neki. Nem én kötöttem, mert azt még sajnos nem tudok, de valamiért úgy sejtettem, hogy a lányon nem lesz Weasley-pulcsi. Reméltem, hogyha lesz rajta valamilyen kötött ajándék, akkor nem fog annyira kilógni a sorból.

- Oh, köszönöm - mondta, és fel is tette a nyakába.

- Jó a méret? - kérdeztem mosolyogva. Éppen a Mrs. Weasleytől kapott csomagot bontogattam. Idén is kaptam egy pulcsit, egy szürke színűt, amibe színváltós fonallal kötötte bele a „H" betűt. Fel is kaptam a szettemre, nagyon tetszett.

Sipor ajándéka következett. Várjunk csak... Sipor?

- Mi a baj, Hannah? - kérdezte Ginny. Újabb csomag, amit nézek. - Na, ehhez semmi közöm - ingatta a fejét aranyosan. A következő pillanatban visítva ugrottam fel az ágyamra, a kis csomag ugyanis tele volt kukacokkal.