Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

54. Különben dühbe jövünk... (:

Másnapra a kedélyek Ront illetően megnyugodni látszottak. A többség minden jel szerint úgy gondolta, hogy a dolog véletlen baleset volt – a bájitaltan tanár szobájában előfordulhat ilyen –, és hogy végül is nem történt nagy baj, hisz Ron nyomban megkapta az ellenszert. A griffendélesek nagy részét hovatovább sokkal jobban izgatta a Hugrabug elleni közelgő meccs, ugyanis epedve várták, hogy Zacharias Smith, a Hugrabug hajtója elnyerje méltó büntetését a Mardekár elleni nyitómeccsen leadott kommentárjáért.

Én is vártam a mérkőzést, és szívemet-lelkemet beletettem az edzésekbe. Egyedül az nem tetszett, amikor Harry bejelentette a csapatnak, hogy McLaggen lesz az őrző Ron helyett a meccsen. Utáltam őt mindig is és látszólag nem volt csapatjátékos, mindenkit szidott és Harry elmesélte, hogy állandóan azzal zaklatja őt, hogy ő akar lenni az állandó őrző. A szidalmakat egy ideig el lehetett viselni, de amikor a módszereimet kezdte kritizálni...

- Úristen Winslow - kezdte a második alkalommal, amikor bevittem egy gólt a tökéletes Winslow-cselemmel - ennél még a nagyanyám is ügyesebben dobna gólt! Pedig két éve halott!

A düh egy pillanat alatt piros rózsákat rajzolt az arcomra. Ez nem az első beszólása volt...

- ELŐSZÖR IS: BLACK! ÉS FOGLALKOZZ A SAJÁT FELADATODDAL MCLAGGEN, MERT MOST ENGEDED BE DEMELZA HARMADIK GÓLJÁT! ENNÉL MÉG ÉN IS JOBBAN VÉDENÉM A KARIKÁT, TE RAKÁS SÁRKÁNYTRÁGYA! - üvöltöttem vele. Egy fél pillantást vetettem a lelátó felé - először azt hittem, hogy mardekárosok ülnek ott, de aztán láttam, hogy csak Will szakad meg a nevetéstől. Később megmagyarázta miért kellett úgy nevetnie, hogy majdnem bepisiljen.

- El fogjátok veszteni a meccset - magyarázta. - Mielőtt kiabálni kezdenél... - tette hozzá - szerintem se volt még ennél fontosabb a hugrabug elleni győzelem... de figyeld meg, ugyanezt fogja csinálni a meccsen is. Lehet, hogy nem is fogom kommentálni - ingatta a fejét a könnyeit törölgetve, maga előtt látva ahogy magamból kikelve ordítok a nálam másfél fejjel magasabb osztálytársunkkal.

* * *

- Na idefigyelj - McLaggen felé fordultam a mérkőzés előtt. Éppen a terelőknek osztotta ki a feladatát, Ginny pedig emlékeztette rá, hogy még mindig nem ő a kapitány, hanem Harry. - Harry nem mondja, mert nem akar még több feszkót, de: ha egyszer is azon kaplak, hogy nem a karikák védésével foglalkozol, McLaggen, a csapattársaim a tanúk rá, ellátom a bajodat.

- Majd pont egy törpétől fogok megijedni, aki alig ér a köldökömig - gúnyolódott, nagyon eltúlozva az igazságot. És pont ráhibázott, mert utáltam, ha a termetem miatt gúnyolódtak velem. Megragadtam a gallérjánál fogva, és a következő pillanatban már a szikrázó pálcám hegyével nézett farkasszemet.

- Jól jegyezd meg Cormi, amit most mondok: lehet, hogy nem vagyok egy magas termet, de okosabb vagyok, mint te; jobb pálcaforgató vagyok, mint azt általában hiszik és erősebb vagyok, mint amilyennek látszom - elengedtem őt. - Ha én csempészek mérget a TE poharadba, soha senki nem jön rá a dologra - búgtam még neki, kacsintva egyet. Ravaszkásan elmosolyodtam és szívből reméltem, hogy elhintettem: azt gondolom, hogy ő állította félre Ront.

A dolog persze ott hibádzott csak, hogy őt kizártuk mint lehetséges tettest, és tudtam, hogy nem ő volt az... még Malfoy sem lehet annyira idióta, hogy rá küldjön imperius átkot.

- Hű, Pinki - suttogta a csapatkapitány-, téged nem akart a mardekárba osztani a süveg? - felnevettem.

- Kiütközik a Black-vér, Villám - válaszoltam halkan. Coote és Peakes, akik mögöttünk álltak, közelebb léptek.