Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

56. Nyugis hétvégre

Ahogy egyre jobban benne voltunk a tavaszban, az időjárás is úgy vált egyre szeszélyesebbé. Mintha csak ennek a mintájára történne, az osztálytársaim kedélye is a viharok és a napsütéses órákhoz hasonlóan változott. Egyik pillanatban még nevettek, a következőben már idegeskedtek, sírtak, hisztiztek; mint amikor a szikrázóan kék ég hirtelen beborul és a szél a nyári zápor ígéretét hozza. A viselkedésüket persze a közelgő RAVASZ számlájára írtam.

Nem akarok álszent lenni, épp ezért nem mondom, hogy rajtam nem fogott a vizsgadrukk, de én és Will alapos ismétlő tervet készítettünk és próbáltunk bízni magunkban, így meg azért mégis túlélhető volt számunkra a dolog. Sőt, még másokat is próbáltunk nyugtatni több-kevesebb sikerrel.

Na én akkor lettem ideges, amikor megláttam anyu baglyát, Csipást beröppenni a Nagyterembe a következő roxmortsi hétvége reggelén. De kiderült, hogy csak egy képeslapot - meg némi házi süteményt- kézbesített anyától, aki sok sikert kívánt a közeledő vizsgákhoz - legalább tudtam, honnan ered a hidegvérem, amit erőnek erejével próbáltam őrizni: ne feledd, ha időben elkezdesz tanulni és ismételni nem lesz kérdés, ami kifogna rajtad. Szeretettel, anya

És kinek lett volna kedve szomorkodni, vagy idegeskedni, amikor csupa jó hírt kaptunk? Ugyanis Csipással egy időben Will elé is leszállt egy bagoly - méghozzá nem is ismeretlen...

- Gatsby! - kiáltotta döbbenten Will. Egy másodperc alatt lecsomózta a levelet az ügyes kézbesítő lábáról.

- Gatsby? Ez... - Will válla fölött megpróbáltam belelesni a levélbe. A kézírás hihetetlenül ismerős volt... - Katie! Ez Katie baglya! - megkönnyebbülten ereszkedtem vissza a padra.

Will gyorsan átfutotta a levelet, majd csillogó szemekkel felém fordult és suttogva beszámolt a lényegről.

- Katie felébredt. Köszönöm Istenem!

- Hála Merlinnek!

Rajta is érezhető volt a megkönnyebbülés. Ez úgy felvidított mindkettőnket, hogy a terveinkkel ellentétben úgy döntöttünk lemegyünk a faluba - elvégre az időjárás is, mintha csak tudta volna a jó hírt ragyogóan szép volt. Az egész birtok szikrázott, én pedig a bőrömön éreztem a csiklandozó meleget és azt, ahogyan a nap sugarai feltöltenek. Ezt még a minket kísérő aurorcsapat sem tudta beárnyékolni. Ők úgy jöttek mellettünk, mintha csak azt várnák, hogy az erdő fái a nap hatására halálfalókká válnak.

Távolról érzékeltem, hogy Hermione és Ron kettesben tartanak a falu felé - Harry nincs velük. Hamarosan Lavendert is meghallottam mögöttünk fújtatni; a hatodikos lány elég sokszor megtalált, főleg engem és a pasikról kitalált elméleteivel „szórakoztatott". Gyorsan előrerontottunk az előttünk haladó négyeshez; alig figyelve kik azok. Szerencsére Neville, Seamus, Dean és Ginny voltak; a jó hangulat pedig máris garantált volt. Bár, mintha a páros mégsem volna olyan felhőtlenül boldog, legalábbis Ginny szemében a tompa csillogás erről árulkodott.

- Végre... napfény - sóhajtottam.

- Végre szabadidő! - Will játékosan meglökött.

A közös programnak hamar vége szakadt, amikor megérkeztünk a faluba. Willel először Zonkóhoz tartottunk, hogy vegyünk néhány trágyagránátot és mást, majd a csomagokkal felpakolva továbbmentünk a Mézesfalásba - itt is ott hagytunk jó pár galleont. Egyrészt a hamarosan visszatérő Katie-re gondoltunk, én meg Belle-re is, aki az eperkrémmel töltött csokipocakot imádja, viszont az USA-ban nem kapni. És persze mihez kezdenénk mi cukorpennák, új, vajsör ízű pattogós cukor, citrompor és Mindenízű Drazsé nélkül? Már az édességek gondolata is felpörgetett!