Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

27. Hangulatingadozások

Ezek után mit mondhatnék? Nemcsak a nap, a szünet további része is el lett rontva. Fred nem keresett meg, nem is szólt hozzám. Néha úgy éreztem ez a világ maga a pokol...

Ginny és Hermione is próbált vigasztalni. Utóbbi elárulta, hogy miután otthagytam őket a teázóban, mondta is Frednek, hogy szerinte a tekintetem sokkal inkább zárkózottnak és szomorúnak tűnt, mintsem vágyakozónak.

- Hát persze, hogy szomorúnak tűntem! - csattantam fel, mire Hermione maga elé kapta a könyveit. - Sajnálom, Herm. Tényleg ne haragudj.

- Jó, de többet ne hívj így - mondta, ezzel egy kis mosolyt előcsalva belőlem.

- A nagynénémen járt az eszem - fel-alá járkáltam, és úgy pillantottam rá. - Már beszéltem is Holdsáppal ez miatt. Azt hittem, együtt van Durrannel, de ha nem... és ő se hallott róla semmit - ijedten szívtam be a levegőt. - Isolt Sayre szerelmére! A nagynéném... ha Izzy nem lenne, én sem lennék itt! Nem ismernélek titeket sem... annyi mindent köszönhetek neki. Hermione, ha ő nincs... - nem bírtam folytatni, mert elkapott a sírás.

Legalább olyan rossz kedvem volt, mint Siriusnak. Hogy is fogalmazzam meg, mit jelent ez? Ha az időjárás édesapám kedvét tükrözné, az szinte egyik napról a másikra a forró nyárból szibériai fagyok lennének. Bár...

Annyi különbséggel, hogy én legalább el tudtam rejteni a bánatom. Sóhajtottam. Vagy legalábbis azt hittem.

Sirius bevallotta nekem, hogy kedvéhez nem kicsit járult hozzá a visszatérő Sipor, de kijelentette azt is, hogy nagyon fogunk neki mind hiányozni. A szemembe könnyek szöktek, és gyorsan megöleltem őt.

- Te is nagyon fogsz nekem hiányozni - mormoltam bele a pulcsijába. - Néha úgy érzem, ez a legrosszabb abban, hogy Voldemort rejtőzködik. Ha legalább előbújna... - belenéztem Sirius szürke szemeibe - tisztázhatnánk téged. Harry és én, mi lennénk a világ legboldogabb emberei, ha... - hogy mondjam el? - ...ha te várnál ránk a vasútállomáson.

Sirius szólásra nyitotta a száját, de aztán csak becsukta. A tekintete elködösült. A meghitt pillanatot Remus szakította félbe, aki fal fehéren lépett beljebb a konyhába.

- Hannah? - pillantott rám. - Végre megvagy - sóhajtott. Érdeklődve pillantottam rá, és le is szálltam az asztalról. A talárját valami majd félbeszakította, és a karján egy nagy vágás volt. Tonks is berohant a Remus után a helyiségbe, és meglátva azt az éktelen nagy vágást, elsápadt.

Rá is érdeklődve pillantottam, aztán egyszerre kezdtük el ellátni a sebét. Észrevettem, hogy Tonkson is vannak kisebb vágások, de ő nem is foglalkozott a saját sebeivel. Közben elhadarták mi történt velük.

- Megvan Isabelle - mondták szinte egyszerre. Eltátottam a számat, a kezemből ki is pottyant a forró vizes edény, a víz mind rám ömlött és körülöttem tócsa gyűlt. Sirius egy legyintéssel megszárított, bár a bőrpírt nem volt olyan könnyű eltüntetni. Legyintettem.

- Majd keverek egy kis aloe vera alapú krémet rá, Sirius. Hagyd.

- Hogy hagynám már! Most forráztad le magad!

- Figyelnétek? - szakították félbe a kialakuló veszekedést.

Ezt próbáltam elmagyarázni. Ezt hívják hangulatingadozásnak, mit ingadozásnak! Hangulatingásnak. Így telt a szünetem hátralevő része. Remus és Tonks folytatták. Tonks találta meg a nagynénémet, aki párbajba kezdett vele. Az auror egy idő után kénytelen volt visszavágni erősebb átokkal, mert Isabelle is egyre erősebbet használt. Az a mély vágás Remus karján attól az átoktól lett, amit Izzy Tonksnak szánt, de Remus elrántotta előle.

- A nagynénédet elkábítottuk, és most megfigyelés alatt van - mondta keresztapám. Teljesen elsápadtam. Ez az egész csak egyet jelenthet...

- Imperius... - suttogtam, de egyből a szám elé is kaptam a kezem. De Holdsáp bólintott.

- Talán te rá tudnád venni őt, hogy küzdjön az átok ellen - vélekedtek. Most rajtam volt a bólintás sora. Már rohantam is fel a szobába a meleg ruháimért.

Amikor beléptem a szobába, Ginny és Hermione kimentek. Egy valaki azonban volt még rajtam kívül bent. Az ágyamon terpeszkedett, és amikor meglátott, egyből felült.

- Hannah... - tompán jutott el hozzám a tudat, hogy Fred az, és hogy végre hozzám szól.

- Ne most Fred, erre nincs időm! - felkaptam a kabátom, a kalapom és a sálam.

- Kérlek - nyögte. Megálltam, már épp léptem volna ki az ajtón, de megfordultam.

Minden el van cseszve ezen a világon. Minden, de minden. Talán tényleg sajnálja. De lehet, hogy az én hibám az egész, mert annyira magamra veszem ezeket a dolgokat. Egyből felkapom a vizet, ha csalással vádolnak, és esélyt sem adok a másiknak, hogy esetleg korrigálja magát.

Odaszaladtam hozzá, és arcát a két kezem közé fogtam. Végigsimítottam rajta. Annyira hiányzott... pedig egy házban laktunk egész végig. A finom, puha arcbőre, a borostái, a vonásaiban való gyönyörködés, az ajkai, a simogató tekintete... szóval Fred Weasley maga hiányzott nekem úgy, ahogy volt: önmaga. Megcsókoltam őt. Egy pillanat volt az egész: a keze a derekamon, a lábaim a csípőjén, ő megpördült és az ágy kígyókkal díszített rúdjához nyomott.

- Ne haragudj rám - távolodtam el tőle. - Ha visszajöttem, beszélgethetünk.

- Elkísérlek - jelentette ki, és egy perc múlva mindhárman - kiegészülve ikrével - felöltözve érkeztünk a szalonba.

Szóval... a világ helyre majdnem helyreállt. Freddel meg tudtuk beszélni ezt az egészet, és Mr. Weasley is felépült és hazatért. Harry elmesélte, hogy januártól okklumenciaórákat kell vennie Pitontól... sajnáltam szegényt, de Piton igazán jó tanár. Elment a főhadiszállásra is, hogy közölje Harryvel a dolgot... amikor Villám mesélte, hogy ott járt, el nem tudtam képzelni mi vette rá, hogy személyesen menjen el. Vagyis, inkább ki. Dumbledore. Piton és Sirius majdnem egymásnak estek. (Na de ez egy másik történet...) Sosem kedvelték egymást, sőt... de legalább tudtuk: a világ a helyén van.

Már csak Sirius nevét kellett tisztázni, és megvárni, hogy a magához tért nagynéném felépüljön.

Fred, George, én és Ginny szinte minden időnket együtt töltöttük a Roxfortba való indulásig. Az a nap hamarabb jött el, mint vártam volna. Még nem voltam felkészülve rá, hogy Siriust ott hagyjam. Ezt meg is akartam mondani neki, amikor Harryvel együtt odasétáltak hozzánk, és félrevont engem.

Hosszú perceknek tűnő pillanatok voltak, amikor egymás szemébe meredtünk, de nem szóltunk egy szót sem. Annyi mindent akartam mondani... de egyetlen hang sem jött ki a számon.

A következő pillanatban a nyakába ugrottam, és olyan szorosan öleltem őt, ahogy csak tudtam. Amikor elengedtük egymást, Mr. és Mrs. Weasley csodálkozó pillantásával kísérve, még egy utolsót intve léptem ki a ház ajtaján.

Nem sejtettem akkor még, hogy ez volt az utolsó személyes találkozásom vele...