Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

10. A roxforti levelek és a bevásárlás

A felfelé siető Ront kikerülve száguldottam le a lépcsőn, az utolsó lépcsőfordulóban felültem a korlátra, és végigcsúsztam rajta. Az utolsó pillanatban megkapaszkodtam és leugrottam róla. Azzal a lendülettel majdnem hátra is estem, ugyanis kis híján Izzyre érkeztem. Ijedt arcát látva akaratlanul is kicsúszott belőlem egy kis kuncogás, alaposan ráhoztam a frászt.

- Te lány! A szívbajt hozod rám!

- Hát te mit keresel itt? - kérdeztem, miután kinevettünk magunkat, és megöleltem.

- Még kérdés? - vonta fel a szemöldökét. Most nem ellenőriztem őt, az első reakciója mindent elárult. - Molly az előbb szólt, hogy megérkeztek a levelek. Gondoltam szükséged lesz valakire, aki eddig is mind az öt évben elkísért – hallottam a hangján, hogy megbántottam. - Bár lehet, hogy tévedek... mivel ezúttal nem szóltál.

- Úgy volt, hogy nem is mehetek ki. De Mrs. W. megkért, hogy kísérjem el...

- Mrs. W.? - kérdezte. Bólintottam. - Egyébként persze, hogy kimehetsz. VELEM együtt.

- Mi újság, hölgyek? - bukkant fel Sirius mosolygós arca.

- Megyünk bevásárolni – vágtuk rá egyszerre. - Nem vagyunk rokonok – ráztam a fejem. A hajam szanaszét repült. Izzy kinevetett. Nem törődtem vele, én is elmosolyodtam inkább, és próbáltam nem észrevenni a Sirius szemében megcsillanó... érzelmeket.

- Na mi lesz, öregasszonyok? - kérdezte a bejárati ajtóban álló asszonyság. - Jöttök akkor, vagy maradtok? - búcsút intettem Siriusnak, és belekarolva a két nőbe, már a legfelső lépcsőfokról dehoppanáltunk...

... hogy aztán a Foltozott Üst melletti sikátorban bukkanjunk fel újra. Mrs. W. gyors tempót diktált, szinte pillanatok alatt a macskaköves utcát jártuk, és a leveleket böngésztük, hogy tudjuk, mi is kell.

- Már tudom is, mi az első célpontunk – mondta Izzy. Rá sem kellett pillantanom. Hét pergament fogtam a kezemben össze, azokat néztem át.

- A Gringotts – vigyorogtam.

Szerettem a bankot. A bevásárlóutca minden pontjáról lehetett látni legalább egy-egy részletét.Büszkén emelkedett ki a környező házak közül, nem is értettem sosem, a muglik miért nem veszik észre. Talán ezt az épületet is varázslatok teszik láthatatlanná.

Ezzel együtt, vagy enélkül, de lenyűgözött. Külsőre rusztikusnak tűnt, belülről viszont egyértelműen barokk volt. A fehér falak, az aranyozott díszítések... elmosolyodtam, ahogy a bejárathoz léptünk, mert egyből megláttam a feliratát, amit betéve tudtam.

Lépj be, vándor, de vigyázz:

Nem csak kincset rejt e ház.

Ha csak vinnél, de nem hozol,

Fejedre csak bajt halmozol.

Ki idegen kincset áhít,

Annak e hely csapdát állít.

Add fel tolvaj, ne légy dőre,

Varázslat e kincsek őre.

Az ajtón belépve hatalmas márványcsarnokban találtuk magunkat. És abban a minutumban majdnem a kapukon kívül is, mert megláttam azt a hatalmas tömeget, ami fogadott bennünket  (és szinte rosszul is lettem). Mrs. W. türelmetlenül fészkelődni kezdett, és én is kerekre tágult szemmel figyeltem a kígyózósokaságot. Persze, hiszen minden roxfortos ma kapta meg a levelét, jutott eszembe. Leszámítva talán az elsősöket. Bár SVK-t ők is tanulnak... annyira belemélyedtem a gondolataimba, hogy majdnem át is estem egy picúron. Szőkésbarna haja volt, és borostyánszín szeme. Nagyon határozott volt, pedig a szüleit elnézve száz százalék, hogy mugliszületésű. A derekamig alig ért, pedig én sem voltam egy túl magas termet. Frednek is úgy tudtam csókot adni, hogy lábujjhegyen ágaskodtam.