Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

23. Mind tudjátok...

Hello! Bár elég sokan olvastátok már ezt a részt, gondoltam nem árt, ha utólag idebiggyesztek egy figyelmeztetést. Ebben a részben ugyanis túlteng a szerelem a szereplőkben, ha értitek... ehem, ehem. 

* * *

Fred elnevette magát. 

* * *

- Winslow, figyelsz te rám?!

- Hm, hogy? - kérdeztem, a következő pillanatban pedig ijedten dőltem hátra az arcomba lógó kezek elől. Elkaptam a szememtől alig pár centire integető Angelina Johnson kezét, és leszorítottam az asztalra. - Ezt még egyszer ne csináld - szúrtam oda mérgesen.

- Akkor legközelebb ne várd meg, hogy felemeljem a hangom - morogta. - Délután. Ma délután, négykor. A kviddicspályán találkozunk. Ott akarlak látni a jelentkezők között.

Hogy mi? Engem a jelentkezők között? A torkomon akadt a töklé, amit éppen ittam. A rám törő köhögéstől válaszolni sem tudtam, amit Angelina igennek vélhetett, és elégedetten tovább is állt. Ennél jobb viccei is lehetnének Johnsonnak, olyanok, amiktől nem áll fenn a korai halál esélye.

Egyébként nem ez volt az első ilyen eset a napokban. Mintha Fred és George legújabb fejlesztését, az Éber-álom bűbájt tesztelném néha. De nem is lehet ezen csodálkozni...

* * *

Fredre meredtem. Mi ütött belé? Mindenféle reakcióra számítottam, de erre... szóval, erre nem. Mikor fennhangon kijelentettem, hogy nem értem a viccet, megpróbálta visszafogni magát. Remegő, felfelé görbülő ajkakkal, és huncutságtól csillogó szemekkel lépett hozzám közelebb.

- Szeretlek - mondta elcsukló hangon, és közben adott egy puszit a nózimra - Hannuci - a következő a homlokomra ment. - Nem érdekel - játékos puszija az államat találta el- kik a rokonaid, vagy mit tettek. Csak te számítasz - egy-egy puszit kaptam az arcomra is.

A következőt nem bírtam kivárni, és hozzáléptem. Magához húzott, és viharos csókban forrtak össze ajkaink. Átkarolt a derekamnál, én a kezemet két oldalról, a nyakánál felcsúsztattam és hajába túrva, a tarkójánál fogva húztam közelebb magamhoz. Szerelemmel simultam az ölelésébe, kicsit talán szándékosan kidomborítva, amim van, és a felső testéhez préselve. Tetszett neki, belemorgott a csókba. Játékosan harapdálni kezdtem az ajkait. Én is tudok ám „vicceskedni", nemcsak ő.

Éreztem a testéből áradó hőt, hogy mennyire szeret, és biztosra vettem, hogy belőlem is áradt a hőség.

Kint feltámadt a szél, a rengeteg fái mintha suttogtak volna, a havas táj szinte életre kelt tőle. A hűvös levegő felért oda a toronyba is, és körülöttünk kavargott. Mi egyáltalán nem fáztunk, nem zavartattuk magunkat, sőt, még jól is esett felhevült testünknek.

Amikor elfogyott a levegőnk, zihálva távolodtunk el egymástól, de nem messze. Fred egyik kezével az államnál cirógatott, a másik kezével továbbra is szorosan tartott. A homlokát az enyémhez döntötte, és mosolygott.

Ha valaki ránk nyitott volna... azt látta volna, hogy két griffendéles, az örökösen tréfálkozó, zseniális Frederick Gideon Weasley és a mindig szabálykövető Hannah Cassiopeia Winslow-Black jóval takarodó után ott áll, összekapaszkodva a Csillagvizsgáló toronyban. Úgy zihálnak, mintha kilométereket futottak volna. A magas fiú talárja kétoldalt lecsúszott a válláról, a lány pólója pedig felgyűrve lógott a hasán. A szabadon hagyott részt a fiú komótos mozdulatokkal simogatta.