Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

55. Furcsaságok hete

Harry szerencsére egy karcolás nélkül megúszta, és Ron is teljesen felépülni látszott. Hétfő reggel futottam össze velük a Nagyterem előtt - én éppen reggelizni indultam az iskolaelső gyűlés után, amit McGalagony mindig is szeretett korán reggel megtartani. Ilyenkor adja a mindennapi instrukciókat, amiket tovább kell adnunk a prefektusoknak - mint például most, hogy megváltozik a griffendél torony jelszava másnaptól (ezt persze csak nekem mondta a tanárnő, és nem is szabad a griffendéles prefektusokon kívül másnak tovább adnom). Emellett a tanárnő bejelentette, hogy megtanácskozták és a körülményekre tekintettel Roxmortsban semmiképp, és az iskolában is csak visszafogottan tarthatunk évfolyamszintű búcsúzást. Egyszerűen mondva: nem ihatunk alkoholt és egy óránál tovább nem tarthat az egész.

Flinttel kivételesen normálisan beszélgettünk, hiszen erről tárgyaltunk, de amikor megláttam a két ökröt, intettem neki, hogy menjen tovább nyugodtan.

- Majd máskor folytatjuk - hagyta ennyiben ő is, mivel ott várták a haverjai. Még sose kérdeztem meg magamtól, de hány személyiség lakhat vajon ebben a srácban? Száznyolcvan fokos fordulatokra képes, és sosem úgy reagál, ahogy számítanék rá.

- Harry! - öleltem meg őt. - Ron, minden oké? Megírhatom haza, hogy meggyógyultál? - mosolyodtam el.

- Kinek írnál?

- Hát a bátyjáidnak! - felelem, mintha mi sem lenne természetesebb.

- Ó - forgatta a szemeit - mostantól hívjalak téged is anyának?

- Idióta - löktem meg játékosan, mire felszisszent.

- Csak hülyülök! - tartotta fel a kezeit, mintha azzal kivédhetné a szúrós pillantásaim élét.

- Még jobban? Tusé! - kiáltottam, és előre szaladtam Willhez.

A trió beért, pontosabban csak Harry és Hermione, akik mellénk telepedtek. Ron csak később futott be, és messzebb ültek le tőlünk. Hát jó... nem sokat törődtem a szerelmi életükkel, bár Harry egész reggeli alatt vigyorgott. Persze próbálta leplezni, de rosszul sikerült neki, és az a valami folyamatosan mosolyt csalt az arcára. Hamarosan befejezték a reggelit, úgyhogy nem tudtam rákérdezni sem, de egyébként is a Bagolypostával foglalkoztunk.

- Te jó ég... - dörmögte Will, és a Reggeli Próféta egyik, alig néhány soros cikkére mutatott. Abban röviden beszámoltak róla, hogy Eliot Montgomery, aki nemrég töltötte be az ötödik életévét, belehalt súlyos sérüléseibe a Szent Mungóban. A fiú egy támadás áldozata volt, a bűntettel egy vérfarkast, Fenrir Greyback-et gyanúsítják.

- Isolt Sayre szerelmére... - suttogtam holtra váltan. Öt éves volt... és belehalt egy vérfarkastámadásba? Nagyon mély sebeket szerezhetett. - Szegény Claire...

- ... és szegény Grace! - mondta ő. Én csak bólintottam. Claire és Grace nővérek voltak, Claire hugrabugos évfolyamtársunk volt, Grace pedig egy évvel volt fiatalabb nála, hollóhátas prefektus. A szememmel őket kerestem, de nem voltak sehol.

A történet egy másikat idézett fel bennem. Észre sem vettem, hogy mérgemben összegyűrtem a kezemben tartott lapot.

- Holdsáp...

- Mi van Lupin professzorral?

- Őt is Greyback harapta meg - mondtam. Will arca egyre komorabb lett, ahogy meséltem. - Az édesapja a minisztériumban dolgozott, és volt valamilyen konfliktusuk. A lényeg, amit Holdsáp erről az állatról mondott - borzadtam el. - Greyback szándékosan gyerekeket mar meg, így bünteti meg a szülőket...