Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

11. Címtelenül

Hányan jönnek el? - tátottam el a szám, mikor Ginny fújtatva rontott be a szobába, hogy átöltözzön. Az édesanyja küldte fel, hogy „húzzon egy rendes ruhát"...

- Hát Kingsley, Remus, Rémszem már itt vannak – vont vállat.

- Úristen... - sóhajtottam, és inkább én is átvettem az „otthonkának" kinevezett melegítőalsóm és a trikóm. Egy kicsit aggódtam, na nem a ruha miatt... hanem amiatt, hogy én elvileg itt sem vagyok. Nem lesz-e baj vajon abból, hogy ilyen sokan látnak, ismernek meg?

Ahogy magamat néztem a tükörben (a szőke hajam megnőtt, a szürkei szemeim kérdések tárháza) rájöttem, hogy ezen már késő aggódni. Hiszen rengeteg emberrel találkoztam itt. Eszembe jutott az is, hogy ezek az emberek mind Dumbledore professzor bizalmát élvezik. Akkor tehát az enyémet is. Emellett, csak néhány tudják, hogy én igazából legilimentor vagyok. Azt meg alig páran, hogy valójában Sirius Black lánya vagyok.

- Júj – sóhajtotta elnyújtva Ginny. - Adsz kölcsön egy felsőt? - kérdezte. - Annyira jó ruháid vannak!

- De akkor tesók leszünk – nevettem.

- Már így is úgy is olyan, mintha azok lennénk.

- De Harry is a tesóm – még szélesebb lett a mosolyom. - Vele is tesóságba kerülsz akkor.

Ginny csak legyintett, és kikapott egy felsőt a ládámból. Így most mindkettőnkön fekete nadrág volt, egy vastagabb, hosszú ujjú felsővel. Rajta egy szürke, rajtam egy fekete, borostyán barna csíkokkal.

PUKK.

- Mint a testvérek – vigyorogtak az ikrek. Odaléptem Fredhez és adtam egy puszit neki.

- Nővérek – nevettünk Ginnyvel. Négyesben indultunk el lefelé.

- Igaz, hogy anya idecsődített mindenkit, Ginny? - Fred átkarolt, miközben a húgához beszélt.

- Igen... - szinte egyszerre forgatták a szemüket.

- Na... - mondtam nekik. - Ronnak is kijár ennyi elismerés.

- Te se vagy oda ettől a hírveréstől! - mondta nekem a „húgocskám".

- Nem – intettem nemet a fejemmel. - De most nem is rólunk van szó. 

Ginny fújtatott, Fred és George grimaszolt. Na szuper. 

Az előszobában találkoztunk a fiúkkal és Hermionével, így együtt érkeztünk meg.

A pincekonyhában Mrs. Weasley széles piros szalagot akasztott ki az ételektől roskadozóasztal fölé, a következő felirattal: GRATULÁLUNK! RON ÉS HERMIONE ÚJ PREFEKTUSOK!

Mrs. Weasley majd kicsattant a boldogságtól... vajon mindez a kinevezés miatt volt?

- Arra gondoltam, ma este ne ülve vacsorázzunk, hanem tartsunk egy kis ünnepséget. Apád és Bill már úton vannak, Ron.

- Ezek szerint Bill megértette, amit távolról mutogattam neki – suttogtam az ikreknek.

- Küldtem baglyot nekik a hírrel. El vannak ragadtatva.

- Vagy mégse – sóhajtottam halkan.

Fred fájdalmas képet vágott. Biztos voltam benne, hogy Fred és George számára rosszul esik, hogy ők ki vannak kiáltva mihasznának, miközben majdnem minden testvérüket sztárként ünneplik, azért, mert prefektusok, iskolaelsők, stb. Pedig az ikrek sem ostobák. Én látom rajtuk. Lee szintén látja rajtuk. Még McGalagony professzor is látja rajtuk, ebben biztos vagyok. Csak az édesanyjuk nem. de biztos vagyok benne, hogy egyszer ez meg fog változni. Remélem akkor még nem lesz késő az elismeréshez. Adtam Frednek egy rövid csókot, és megsimogattam George karját, majd odasasszéztam Siriushoz az alkalmas pillanatban.