Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

31. A kviddiccsel csak a baj van...

Ha megkérdeztek volna róla, hová lett az elmúlt másfél hónap, karjaimat széttárva, tőlem szokatlanul értetlen arckifejezéssel álltam volna, mástól várva a helyes megoldást. Mint amikor a tanár felelésre szólít, és te lazán kisétálsz a katedrához, „lesz, ami lesz", gondolod, mert pont most, pont erre az órára nem készültél. Ritkán, de néha előfordul ilyen is. Ismerős a helyzet? Ha őszinte vagyok, azt kell mondanom, igen. Azt gondoltam, az RBF után legalább egy laza évem lesz, amikor a tempó nem lesz feszített, de úgy látszik, tévedtem.

Az SVK órákon általában akasztófásat játszottunk a pergamenjeinken (nem csoda, mert a jegyzeteket már előre elkészítettük, így az órán igen kevés dolgunk akadt), azért robbantós snapszlit mégse vittünk be, mint az ikrek. Ha pedig nem volt kedvünk játszani, néha bevettünk egy-egy orrvérzés ostyát, de egyszer úgy is tettünk, mintha párbajoznánk... egy nyelvnyújtó nyalánkság le is csúszott a torkomon. Will pedig bevállalt egy rókázó rágcsát is.

Ezt látva persze a többiek is lázadozni kezdtek, ki- ki elájult, rosszul lett, vagy csak ostobábbnál ostobább kérdéseket tett fel a könyvből, hogy Umbridge-nek is el kelljen olvasnia azt. Mivel azt levágtuk nagyon hamar, hogy a tanárnő. Nem. Olvasta. A. Könyvet.

A lyukasóráim nagy részét pedig hol az ikrekkel, hol Katievel töltöttem. Elkezdtük tervezgetni a roxmortsi hétvégénket, mert már mind nagyon vártuk az egész napos kiruccanást. Emellett persze ott voltak a csapatedzések. Fred és George számára elég fájdalmas volt látni öccsük bénázását, de eleinte miattam lejöttek és megnéztek egy-egy edzést. Végül arról is elmaradtak. A hideg miatt, ha kettesben szerettünk volna lenni, legtöbbször csak a fiúk szobájában maradtunk, vagy a kastély egy-egy kényelmes ablakpárkányán kerestünk menedéket. Egyszer a Szükség Szobájában találtuk magunkat... aztán egyre többször...

Aztán a februárral együtt beköszöntött a melegebb idő... és egyre többször kaptam rajta a két testvért sugdolózáson.

Aztán jött Angelina bejelentése.

- Ugye ezt nem mondod komolyan?! - hördültem fel. Nemcsak én, Katie, de még Ginny is szervezett magának programot.

- A faluba bármikor lemehetünk, de ez a meccs nagyon fontos! Egész napra lefoglaltam a pályát, és most a mardekárosok se húzhatják keresztbe a terveinket...

- Szóval itt van a kutya elásva! - toppantottam dühösen. - Teszek a mardekárosokra, Johnson, én le akarok menni a faluba!

- Látszik, hogy sosem kviddicseztél még - tépte a haját-, egyszerűen nincs meg benned a kitartás, a csapatszellem, a küzdeni akarás...! Nem is téged kellett volna kiválasztanunk!

- Ó, lássuk csak... - cinikusan felkuncogtam. - Kezdettől fogva mondtam! Nem én kényszerítettem magam a jelentkezésre!

- Mi folyik itt? - lépett be McGalagony professzor a klubhelyiségbe. - Az irodámig ér a hangjuk! Winslow, Johnson, magyarázatot várok!

Amikor a tanárnő belépett a terembe, azt láthatta, hogy Fred engem, George pedig Angelinát tartotta vissza, nehogy egymásnak essünk. Nem csoda, ha olyan mérges lett, akár egy fúria.

- Tanárnő Johnson el akarja venni a teljes napunkat! A roxmortsi hétvégénket!

- Tisztában vagyok vele, Winslow. Én adtam engedélyt neki. Mi ezzel a problémája?

Dühösen meredtem a tanárnőre. Ezek szerint neki sincs ellenére, hogyha a kirándulás napján tartunk edzést. Ez nagyon szuper... A tanárnő megmutatott egy emléket nekem, amelyben arról beszélget Johnsonnal, hogy ez így taktikai lépés, és főleg Ron miatt van, hogy a mardekárosok ne akarják végignézni az edzést. Kifújtam a levegőt. Rendben, akkor legyen így.