Amerikából jöttem II. (HP fanfic)

50. Az üres doboz

A karácsonyi hangulatot valahogy nem igazán sikerült elkapnom eleinte, hála azoknak a dolgoknak, amik beárnyékolták az ünnepet.
Kezdve azzal, hogy szenteste reggelén úgy ijedtem fel, hogy azt sem tudtam hol vagyok. Rémeset álmodtam: Katie Bell, a legjobb barátnőm a Szent Mungóban volt, mert hozzáért egy elátkozott nyaklánchoz. Őt kerestem a szomszédos ágyon, de realizálnom kellett, hogy egy fiúbarlangban vagyok és nem a Roxfortban. Körülöttem három vörös hajú, felnőtt férfi húzza a lóbőrt, a szobában pedig pállott meleg van és még valami, amit egyetlen szóval tudok definiálni: fingszag.
Elég kényelmetlen pozícióban feküdtem, ezért hálát adtam az égnek, mikor öt perc múlva kiléptem a szoba ajtaján, és halkan becsuktam azt. A három férfi, Bill, George és Fred meg se érezték, hogy távoztam. Mivel elég korán volt, elosontam a fürdőig, és megmerevedett izmaimat megpróbáltam egy kád forró vízben fellazítani. Ez javított a hangulatomon, és pár órával, meg két bögre fahéjas-kakaós tejeskávéval később már mosolyogni is tudtam.

A délelőtti program díszítés volt. Amíg Fred, George Ronnal és Harryvel karöltve kint keresték az alkalmas karácsonyfát, addig mi Ginnyvel kezelésbe vettük a nappalit. Lévén griffendélesek vagyunk, egyetértettünk az arany-vörös kombinációban. Nagyon élveztem barátnőmmel a "szalag-hadműveletet", aminek eredménye egy szalagokkal és más díszekkel teleaggatott nappali lett, ami úgy szikrázott a fényben, mint egy csillámporos doboz.
A karácsonyfa díszítésébe is belefogtunk, betűdíszeket, masnikat és különböző gömböket aggattunk a nagy fenyőfa ágaira... és persze egymásra is. Többek között Fred és George a nyakamba akasztott egy girlandot, plusz aranyhajat dobáltak ránk. Mrs. Weasley, amikor meglátott minket először nem tudta nevessen-e vagy sírjon, majd előkapta a család ősrégi fényképezőgépét valahonnan, és kattintott.

- Hála az égnek, működik még - nevetett, miközben a könnyeket törölgette a szeméből.

A fiúk szereztek egy angyaldíszt is a fára... egy elég rusnya, csillámporba mártott példány grimaszolt a fa égbe nyúló ágán. Nem is angyalnak tűnt, sokkal inkább egy törpének. Miközben elégedetten szemléltük művünket - immár csillámpor, illetve szalag- és díszmentesen-, odaálltam Fred mellé.

- Mondd csak, ennek a törpének véletlenül nincs köze ahhoz a törpeharapáshoz a bokádon?

Válaszul Fred gyanúsan hümmögött, és szó nélkül a karjaiba zárt.

Azért azt kell mondanom, hogy Fred közelsége sokat javított a hangulatomon, amit nemcsak a kényelmetlen ébresztő, hanem az afeletti sokk is befolyásolt, hogy Katie valóban az ispotályban van.

Ebédnél Mrs. Weasley bejelentette, hogy este szeretné meghallgatni a rádióban valami Celestina Magicca műsorát, így hát ez lett a közös programunk az elképesztően finom vacsora után. Ebbe úgy tűnt, Fleur az egyetlen, aki nem hajlandó beletörődni. Már ebédnél is mormogott az orra alatt franciául, amit nem igazán értettem. Próbáltam legilimentálni őt, de azt hiszem jobb, hogy nem értettem semmit - az emiatt rám törő kellemetlen érzés miatt sejtettem francia gagyogásának jelentését.
Mrs. Weasley izgatottan várta a slágercsokor kezdetét, és amikor mind kényelembe helyeztük magunkat (én Fred mellett, félig az ölében éreztem a legjobban magam) úgy tűnt, csak én nem tudom, ki is az a Celestina Magicca.
Mr. Weasleyvel beszélgettem egy kicsit, és amikor az énekesről kérdeztem, ő csak szomorkás-fintorszerű mosollyal az arcán nézett rám... 

- Meg fogod tudni hamarosan. 

Fred, George, Ginny már a második szám alatt belekezdett egy parti Robbantós Snapszliba, én Remus mellé helyezkedtem - így a kandalló hője is melegített, és halkan beszélgethettem keresztapámmal. Nem volt túl jó színben, és amikor megszólítottam, először azt hittem meg sem hallott.

- Hiányzik Sirius - suttogtam. A tavalyi, igen jól sikerült karácsonyra gondoltam, és azt kívántam, apa bárcsak itt lehetne velünk. Remus, mintha csak leolvasta volna az arcomról, úgy felelt: