BNHA - Eltűnt gyermek

Találkozás

-----------------------

Bocsánat a képért, csak megláttam a neten, és annyira megtetszett, hogy bele akartam rakni, mivel én így képzelem el a gonosz Deku jelmezét (plusz még egy nyakkendő). A képre én rajzoltam rá a maszkot, ez látszik is, de kérlek nézzétek el nekem, painten csináltam, ráadásul az ügyetlenebbik, jobb kezemmel. És igen, tudom hogy a maszknak a szájat is takarnia kell, de nem volt szívem eltakarni ezt a sátáni mosolyt. De most folytassuk a történetet.

-----------------------

Egy hete keresem Dekut, újabb lendülettel. A többiek viszont nem voltak ennyire lelkesek.

-Hiszen ez csak egy hajszál! Azt sem tudjuk, hogy benne van-e a nyilvántartásban! És ha mégis volt egy vendége? - De nem hallgattam rájuk. Meg kell találnom őt. Ha kiszabadítom akkor azzal jóvá tudom tenni a múltat. 

Éjszaka volt, én pedig már nem tudtam mit kezdeni a bennem gyülekező gondolatokkal, így elmentem kitisztítani a fejemet egy sétával. Nem is figyeltem, merre megyek, csak akkor kaptam fel a fejem, amikor megérkeztem a parkba. Itt szekáltam az iskola utána  legtöbbet Dekut. Bárcsak másképp történtek volna a dolgok. Sziréna visítása hasított a levegőbe. Éppen kirabolnak egy bankot. Odarohantam. És ez volt az évem legrosszabb döntése.

Berontottam a bankba, ahol kettő rablóval találtam szemben magamat. Az egyik Dabi volt a gonosztevők szövetségéből, míg a másik bizonyára egy új tag, mert még soha nem láttam, bár ismerősnek tűnt. Egy fehér inget viselt nyakkendővel és egy mellénnyel, meg egy fekete nadrágot, lakkcipővel. Az arcát nem lehetett felismerni, ugyanis eltakarta egy fekete maszk, kezén pedig ujjatlan kesztyűk voltak. Zöld, göndör haja volt, szeméből pedig sütött a rossz indulat és a gonoszság. Feléje robbantottam, majd nekirohantam, hogy elvegyem tőle azt a pénzt, amit a kezében tartott. De ezt a mozdulatot soha nem fejeztem be, mivel Debi odakiáltott a társának.

-Harcolj Deku!

Én pedig lemerevedtem. Deku. Deku. Deku. Deku. Csak ez az egy szó visszhangzott a fejemben. Deku. Elkerekedett szemekkel néztem Dekura, aki csak gonoszan elvigyorodott.

-Hallom, hiányoztam. Kacchan. -A hangjából sütött a rosszindulat. De egy még rosszabb dolgot vettem észre a hangjába. Ez Midoriya hangja. Az nem lehet. Ő soha nem tenne ilyesmit. Soha. Ez nem lehet ő.

-Mégis ki a franc vagy te? És hogy merészelsz így hívni? Te nem lehetsz Deku!

-Óhhh, hát már a gyerekkori barátodat sem ismered meg? Szégyen, Kacchan. 

-Ne nevezz így!

-Kacchan, Kacchan, Kacchan. Annyiszor nevezlek így, ahányszor csak akarlak.Nem parancsolsz nekem. - a zsákokat odadobta Debinek, majd maga elé emelte a kezét, a testsúlyát lejjebb helyezte. Kikerekedett a szemem. Harcolni akar. 

-Én nem fogok veled harcolni, Deku. Nem, amíg vissza nem találsz a régi önmagadhoz. - Mintha fájdalom csillant volna a szemében, de rögtön el is tűnt belőle.

-Akkor ez egy nagyon egy oldalú csata lesz. Mert én meg harcolni akarok veled. Nem érdekel, mi lesz. - Nekem támadott. A fejemet célozta meg, és bár sikerült kivédenem, de a másik kezével hasba vágott. Összegörnyedtem a fájdalomtól. Mennyit erősödhetett, amíg velük volt? Nem tudtam ezen sokáig gondolkozni, mivel utána a lábával támadott. Félreugrottam, de utána rögtön el is kellett hajolnom, mivel Debi támadt rám a tüzével. Elvesztettem az egyensúlyomat. Elestem. Deku fölöttem állt, az arcán diadalittas mosoly terült szét. 

-Lám, lám, lám. Úgy tűnik, a híres-nevezetes Kacchant legyőzte egy olyan Deku mint én. - Leguggolt hozzám. - Azt hiszem illene egy új nevet választanom annak örömére, hogy legyőztelek. - Felállt és a túszok felé fordult. - Figyelem mindenki! Új gonosz emelkedett fel. Gratulálhattok magatoknak, hogy megalkottatok engem, aki a nép megvetéséből született. Az a gyermek, aki voltam, eltűnt. A hős Deku nincs többé. All Might erejét csakis a magam céljára fogom használni. Mostantól nem Deku a nevem többé. Én vagyok Erőtolvaj, All Might elpusztítója. - A bemutatkozása végén leguggolt mellém. - De ne aggódj. Az árulóimnak csak Tolvaj. - Felállt, elvette Debitől a zsákok felét, majd elrohantak. Én pedig csak feküdtem ott. Behunytam a szememet, hogy ne kelljen szembenéznem a szégyennel, hogy nem tudtam őket leállítani. De utána inkább kinyitottam. Mert csak egy dolgot láttam magam előtt, ha behunytam a  szemem.

 Deku sátáni mosolyát.