BNHA - Eltűnt gyermek

Bevetésen

Ott álltunk az iskolám előtt. Elöntött a honvágy és a keserűség. Most fogom romba dönteni ezt az épületet. Most lesz a debütálásom gonosztevőként. Most fogok először embert ölni. 

Deku mögém lépett. 

-Tudom, mit érzel. De ne aggódj, egy idő után hozzá fogsz ehhez szokni.

-Tényleg? Akkor mit érzek? 

- Honvágyat. Keserűséget. A vágyat, hogy mégse kelljen ezt tenned. És a haragot irántunk. - Dühösen pillantottam rá. Pontosan ezt éreztem. 

-Gratulálok, elmehetsz pszichológusnak. Ja, bocs. Neked már van munkád. Mások tönkretétele. - Feldühítettem. Ezután ridegen szólt már csak hozzám.

- És mostantól a te munkád is ez lesz. Ne feledd! A miénk vagy. 

- Igen, már párszor figyelmeztettél erre. És tudod mit?

- Mit?

- Aznap, amikor elfogtatok azért mentem ki, hogy téged megkeresselek. Hittem benne, hogy még a régi vagy, és nem tűnt el a valódi éned. Hogy az a gyermek, aki voltál, nem tűnt el. De már látom, amit akkor nem. Hogy te soha nem tervezel visszajönni hozzánk. Örömöt lelsz a gonoszságban.

- Így igaz. Bár, hogy őszinte legyek, az, aki voltam nem tűnt el. Csak lehántották róla a kérget, hogy a valódi énjét lássák az emberek. Örülök, hogy végre rájöttél erre.

- Bár ne jöttem volna. Bár ne találtalak volna meg. - Deku vissza akart szólni, de a főnök ránk kiáltott. 

- Elég legyen! Fejezzétek be a civakodást. Erőtolvaj! A te feladatod lesz szemmel tartani Naifu Nage-t. Ha elbuksz, nem állok jót magamért. - Deku elsápadt. Mi juthatott az eszébe?

Nem tudtam ezen sokat gondolkozni. Mivel ekkor hirtelen hangos robbanás törte meg a csendet. Az iskola megremegett, majd összedőlt. Mi pedig odarohantunk, hogy megöljük azt, aki életben maradt. Hirtelen Uraraka - sant vettem észre a romok között. Próbált valakit kiszabadítani. Úgy akartam tenni, mint aki nem vette észre, de Shigaraki utánam kiabált.

- Öld meg a gravitációs lányt! Megtorpantam. Majd megindultam Uraraka - san felé. A családomat nem bánthatják. Megálltam előtte, miközben ő éppen néhány nehéz követ lebegtetett, hogy kimentse alóla Todoroki - sant. Ájult volt. Éppen a következő áldozatot próbálta kimenteni, amikor észre vett engem. És rám rontott. 

Olyan erővel tette, hogy alig bírtam rá reagálni. De végül kivédtem. Rá néztem. A szeme könnyben úszott.

- Hogy tehettétek ezt? Elveszitek tőlünk Dekut, megölitek Bakugou-kunt, és most az egész osztályt vettétek célba? Ezt soha nem fogom megbocsátani. - Rám támadt, én megint kivédtem. Észrevettem Deku figyelő tekintetét. Ha nem támadok, akkor annak a családom látja a kárát. Elővettem az egyik késem, és elhajítottam felé. Kitért. Most hármat dobtam rá egyszerre. Kikerülte őket, de közben elhajítottam egy negyediket. Nem vette észre. A penge belefúródott a vállába. Felkiáltott. Nekem rontott, de olyan haraggal, hogy végül sikerült megérintenie, és a levegőbe emelnie. Észrevettem Dekut. Most nem engem figyelt. Megtalálta Aizawa - senseit. Egymással harcoltak. De Deku olyan sebességet használt, hogy a tanár nem tudta elvenni az erejét. Erőtolvaj a háta mögé került. Megfogta a kezeit és hátracsavarta. Majd beletérdelt a lapockái közé. A sensei a földre zuhant. Deku rám nézett. A szemében kegyetlenség csillant. Körbenézett, majd elővett valamit és felém hajította. Elkaptam. Megnéztem, mi az. Egy injekciós tű volt, rajta felirattal. 'Ellenszer'. Gondolkozás nélkül beadtam magamnak. Uraraka - san nem vette észre, közben másokat próbált kimenteni. Éreztem, hogy erő gyűlik a kezembe. És szabadjára engedtem. Olyan erejű volt a robbanás, hogy még a lebegő köveket is elporlasztotta. 

Végre. Újra enyém az erőm. Most már bármit megtehetek. De eszembe jutott a családom. Bármit megtehetek, amíg az a Gonosztevők Szövetségének érdekeit szolgálja. Megcéloztam az ellenfelemet. Robbantottam. Hátba találtam. És lezuhantam. Nem tudta tovább fenntartani az erejét. Bizonyára elájult. El akartam menni onnan, de hirtelen egy falat éreztem a hátamban. Elugrottam, majd megfordultam. Kirishima. Az ő szemében még nagyobb megvetést és haragot láttam.

- Ez Bakugou képessége. Szóval igazak a hírek? Elvettétek az erejét és utána öltétek meg? És még képesek vagytok kijönni a napfényre? Ti utolsó rohadékok. - Nekem támadt. Rádobtam néhány késemet, de a karjával kivédte. Robbantottam. Kivédte. Felemelte a kezét, hogy mikor odaér hozzám, rögtön támadni tudjon, de nem sikerült, mivel Deku elém ugrott.

- Naifu Nage! Mégis mit művelsz? Támadj már rendesen! - Nem akartam. Ők az osztálytársaim voltak. Körbenéztem. A többi gonosztevő is ott volt. Már csak mi harcoltunk. A többiek pedig ki voltak akadva. Mi történt? Miért ért véget ilyen gyorsan ez a bevetés? Ránk kiabáltak.

- Gyertek! Elmegyünk. - Feléjük rohantam, Deku követett. Ahogy Kirishima is. Kurogiri megnyitotta portált. Én lassítottam, úgy, hogy nekik ne tűnjön fel. Deku megelőzött. Kirishima lassan beért engem. A többiek átmentek a portálon. De Deku megállt előtte. Engem várt. már csak pár méter választott el tőle, de nem lassíthattam jobban. Kirishima beért. Megfogta a karomat. Megpróbáltam kirántani. Nem sikerült. Ennek örültem. Van esély arra, hogy elszabaduljak tőlük. Odaértünk Dekuhoz, aki belépett a portálba. De a szemét még mindig rám függesztette. Szóval nem tehetek semmit. Vissza kell hozzájuk mennem, ha nem akarom, hogy a családomnak baja essen. Betettem a lábamat a portálba. Deku átlépett. Én is át akartam menni, de előtte le kellett ráznom Kirishimát. Megfogtam egy kést, hogy belevágjam, de ő a szabad kezével megfogta az maszkomat. Belevágtam a kést. Ő elengedett. De az álarcomat letépte. És meglátta az arcomat. A szeme elkerekedett a felismeréstől. Nem akarta elhinni, hogy életben vagyok, és hogy ellenség vagyok. Láttam rajta a csalódottságot. Nekem pedig összetört a szívem. Már tényleg nem jöhetek vissza. Most már nem. 

Beléptem a portálba.