BNHA - Eltűnt gyermek

Kurogiri élményei

Csak ültem és vártam. Egy fegyőr bejött és szólt, hogy már tudok beszélni vele. Felálltam és követtem. Beléptem a terembe, majd leültem az üvegfalhoz és felvettem a telefont. Ő a másik oldalon ugyanezt csinálta. Csak néztem, de nem szólaltam meg. Figyeltem. Végül megszólalt.

- Mit szeretnél tőlem? Már szabad vagy. Nem tudom, hogy hogyan csináltad, de nem tartóztattak le téged azért, amit tettél. A Főnök dühöng. Ki akar jutni innen. - Nem szóltam. Csak figyeltem. Ő folytatta. - Szóval, elmondanád, mit akarsz? Az orrom alá akarod dörgölni a szabadságodat? - Végül én is megszólaltam.

- Kurogiri! Mindent tudok. - Elcsendesedett. A kezével a nyakában lógó erőelvonót birizgálta. Milyen különös a sors. Egyik pillanatban én viselem és ők irányítanak, másik pillanatban pedig ők viselik és én vagyok szabad.

- Mennyit tudsz?

- Átéltem Deku emlékeinek egy részét. Tudom, hogy segítetted őt. 

- És?

- És köszönöm. - Felröhögött.

- Gonosz vagyok, aki parancsolgatott neked és mindenféle rosszra kényszerített, erre te köszöngetsz nekem? Hát ez marha jó!

Csendben figyeltem őt, amíg kiröhögte magát.Mikor már befejezte, halkan megszólaltam.

- Miért csatlakoztál a Gonosztevők Szövetségébe? - Elgondolkozott. Sok időbe telt, mire megszólalt. 

- A lányomat megölték. Egy gonosztevő volt. - Szólásra nyitottam a számat, de felemelte a kezét, hogy folytatni szeretné. - Tudom, mit gondolsz. Ha egy gonosztevő ölte meg a lányodat, akkor miért lettél te is az? A válasz egyszerű. A lányom hős volt. És én büszke voltam rá. Azután felhívtak, hogy megölte őt egy gonosztevő. Én csak annyit akartam, hogy eltöröljük ezt a rendszert a föld színéről, így megmentve sok ártatlan életet. Azután megöltem a gyilkost, de nem tudtam lenyugodni. A lányomnak másokért kellett meghalnia, de erről még csak tudomást sem vettek a többiek. Úgy tekintettek rá, mint egy fogyatkozó termékre. És én et nem tudtam elfogadni. Nem is tudom, mikor fogalmazódott meg bennem a csatlakozás ötlete, de megtettem. Azután a Főnök odahozta Erőtolvajt. És én a gyerekemet láttam benne.

- Ő fiú.

- Igen, tudom, hogy fiú, nem vagyok ostoba. De akkor, amikor először láttam, hosszú haja volt, és a lelkülete nagyon hasonlított a lányoméra. Ezért nem tudtam csak úgy ott hagyni, szenvedni. Nem voltam képes nézni, ahogy elnyeli a sötétség. Meg akartam menteni. Így segítettem őt, ahogyan csak tudtam. 

- De elárult téged. Kém volt.

- Mindvégig tudtam, hogy kém. De nem volt szívem bemártani. Próbáltam falazni neki. És a Főnök hitt nekem. Természetesen nem árultam el neki információkat, de nem állítottam meg, amikor amikor át akarta adni. Hagytam, had tegye, amit jónak lát.

- És megbánta? - Egy kis ideig hallgatott. Még csendesebben szólalt meg, mint az előbb.

- Ez a legfurább az egészben. Hogy nem bántam meg. A Szövetséget elfogták és feloszlatták, de nem bántam meg. Én börtönben ülök, de nem bántam meg. És még most, veled beszélgetve sem érzek megbánást. Mert úgy érzem, hogy jól tettem, amit tettem. Még ha nem is gondolja mindenki így. Vér tapad a kezemhez, de nem bánom. Mert ezzel a két kézzel töröltem el a világ szennyét. Mert ezzel a két kézzel ápoltam Erőtolvaj sebeit. Mert ez a két kéz tartotta a lányomat az első lépéseinél. Természetes volt számomra minden, amit tettem. Ez a két kéz adta vissza Erőtolvajnak Midoriya Izukut és végül ez a két kéz kapta a bilincset, amikor elkaptak. És én az életem egyetlen percét sem bánom. Felneveltem egy gyönyörű lányt. Csatlakoztam a Gonosztevők Szövetségéhez. Támogattam Erőtolvajt. Sok mindent tettem, amire nem mindig vagyok büszke, de soha egyetlen percét sem bántam az életemnek. - A hangja selymes volt és kellemes. 

- És ha azt mondanám, hogy ki tudnálak juttatni innen, kijönnél? - A hangja meleg volt. Rabul ejtett és csak rá figyeltem.

- Nem. Most csak azt kapom, amit érdemeltem. Úgy gondolom, mindenkinek meg kell kapnia egyszer a büntetését. Te is megkaptad. Át kellett élned olyan kínokat, amiket más még elképzelni sem tud. És így megfizettél azért, amit kicsi korodban tettél. És amit vele tettél. Hogy elárultad a titkát. Ő pedig megfizetett a jövőbeli bűneiért. És ez így helyes. Én itt maradok, de nem érzek emiatt fájdalmat. - Felsóhajtott. - Csak a bárom fog hiányozni. Ki fogja kikeverni ezentúl az italokat? 

- Biztos olyan kapja majd meg, aki szereti az alkoholt. Lehet, nyitnak majd ott egy klubbot. - Hazudtam. Tudtam, mit terveznek arra a helyre. Le akarták rombolni, hogy egy lakóházat építsenek a helyére. 

Néztük egymást csendben. Most én szakítottam meg. 

- Ne haragudj, hogy megkérdezem, de hogyan kaptak el téged?

- Semmi gond. Elmesélhetem, hiszen már úgyis mindegy. Tudtam, hogy aznap fognak elkapni. Egyedül mentem bevetésre, a rendőrség épületébe, hülyék lettek volna nem kihasználni. Erőtolvajt is elküldtük aznap bevetésre, de ott találtam az épületben. Csak nézett engem fájdalommal teli szemekkel, de végül nem bírt rám nézni és lesütötte a szemét. Csak egy sajnálomot suttogott, azután előugrottak a rendőrök, és gyorsan rám kattintották ezt a kütyüt. - Tovább birizgálta az erőelvonót. - Lenyomtak a földre és szorosan tartottak. A bilincset ő rakta rám, de igyekezett óvatosan csinálni és nem megszorítani túlságosan. Még akkor is a bocsánatomat kérte és mikor felállítottak, láttam rajta, hogy sír. Megnyugtattam, hogy mindvégig tudtam, hogy mit csinál és hogy sok sikert kívánok neki, tegye meg, amit szeretne. Akkor megölelt. És a kezembe akarta nyomni a kulcsot, de nem engedtem. Azt akartam, hogy együtt éljen a tetteivel. Továbbá belefáradtam a bujdosásba és már nyugodt körülmények között akartam élni. Nem bántam, hogy elfogtak. - Belenézett mélyen a szemembe. - Tényleg nem. 

A csendet kettőnk között vágni lehetett volna. Akkor belépett a fegyőr, mivel azt hitte, befejeztük a beszélgetést, de Kurogiri feltette az őt mardosó kérdést.

- Hogy van ő? - Elmosolyodtam. Végig arra vártam, hogy megkérdezze.

- Minden rendben vele. Még alszik, de a sebei szépen gyógyulnak, amit akkor szerzett, amikor megtámadták a búvóhelyet. Egyre jobb bőrben van, bár még mesterséges altatásban van. 

- Bakugou-kun... Ugye tudod, hogy nem tudjátok majd elfelejteni ezeket az éveket?

- Igen, tudom. Ahogy azt sem tudom, hogy az emberek hogyan fognak ezentúl reagálni ránk. És nem tudom, mi lesz Dekuval. Lehet, börtönbe küldik, ha a bíróság nem fogadja el az emlékeit bizonyítékként. Akkor nekem kell majd tanúznom, de nem hinném, hogy komolyan vennék a védő szavaimat, főleg, mivel nekem is az emlékeiből vannak élményeim.

- Ha ezen múlik... Én majd tanúskodok arról az időről. Mivel Erőtolvaj nem látogatott meg és a börtön felveszi a beszélgetésünket most is... - Itt a kabin felé fordult, amiben az őr minket nézett, és hirtelen elvörösödött. - Ezért be tudjuk bizonyítani, hogy nem egyeztettünk egy mesebeli történetet arról, mi történt vele, főleg ha majd a bíróságon megegyezik a történetünk. 

- Te ezt komolyan... Megtennéd értünk?

- Persze. Megérdemel egy új életet. És így talán majd az emberek is elfogadják őt az erejével együtt. És ő olyan nekem, mint a fiam. Bármit megtennék érte.

- És rám hogyan tekintesz? - Gondolkozott egy kicsit, majd kedvesen válaszolt.

- A fiam legjobb barátjaként.