BNHA - Eltűnt gyermek

Újra velük

Ezután egyre sötétebb lett az életszemléletem. Egy hét alatt rávettem magam, hogy megutáljam az iskolát, az osztálytársakt és a tanárokat. Lenéztem az embereket és irigykedtem rájuk, hogy ott van az erejük. Egy hét. És a Gonosztevők Szövetsége kapcsolatba lépett velem. 

Egy forgalmas utcán sétáltam, amikor egy tű nyomódott a nyakamhoz. Deku.

- Nocsak, nocsak. Valaki nagyon dühös a világra. Nincsen kedved beszélgetni? - Bementünk egy sikátorba. Azt szemelte ki, amelyikben elvette az erőm. Mikor odaérünk, megvártam, míg elveszi a tűt a nyakamról, majd megfordultam. 

- Mit akarsz, Deku?

- Ne nevezz így!M

- Akkor Erőtolvaj. Mit akarsz tőlem? Az erőmet már elvetted. Most mitől akars megfosztani?

- Nos, szeretnénk felkínálni neked a lehetőséget, hogy csatlakozz hozzánk. Újra. Visszakaphatnád az erődet! Hát nem lenne csodálatos? És nem kéne iskolába járnod. Hiszen ők amúgy sem tudják, hogy hogyan kell reagálni az igazi veszélyre... Velünk jöhetnél. Visszakapnád a nevedet. Megmutathatnád a világnak, hogy milyenek az igazi emberek. Megmutathatnád a fájdalmadat. És osztozhatnál vele másokkal. Nem lenne jó, ha mások is éreznék azt, amit te?Kitombolhatnád magadat és nem állítanánk le. Mit szólsz? Csak annyit kell mondanod, hogy igen. És szbad leszel.Tudom, hogy hogyan érzed magadat. Egész eddig figyeltelek. Nincs ellenszer a mérgemre? Majd én adok! Újra az lehetnél, aki valójában vagy. - Felém nyújtotta a kezét. - Velünk tartasz? - Egy kis vacilálás után megfogtam. 

- Itt már úgy sincs semmi, ami igazi lenne. Minden csak álca. A hősök nem segítenek az embereken, hanem uralkodnak felettük. Felettem is. - Elvigyorodott.

- Na, én ezt a Kacchant akartam látni. Menjünk haza. Kurogiri! Nyisd ki az átjárót! - A kapu megnyílt, ő pedig belépett. Én még utoljára vetettem egy pillantást arra, amit eldobtam magamtól, majd utána mentem.

Az átjáró másik oldalán ott várt engem a teljes csapat. Shigaraki Tomura kérdőn nézett rám, majd Dekuhoz fordult.

- Na? Sikerült visszahoznod? És önszántából?

- Igen. Végre megértette, hogy mi a valóság és mi a valótlan. Már velünk van. 

- Ezt majd én eldöntöm. Nage! Gyere velem! - Elindult kifelé a szobából, én pedig utána mentem. Úgy tűnt, egy teljesen normális lakást használnak fel a céljaikra, ahova akár még én is beköltöznék. Azután megállt bennem az ütő. Ebbe nem költöznék be. Ugyanis ezt lakták. Ez Dekuék lakása!Mire ez tudatosult bennem, addigra már bevezetett a főnök Deku anyjának a régi szobájába. Körbenéztem. A hely teljesen megváltozott. Ezt nevezték ki a játszó szobának. A falakon ott sorakoztak az eszközök, jobb oldalt, ahol régen az ágy állt, most két lánc volt felfüggesztve, hogy azokkal rögzítsék az áldozatot. A tereben sötét volt, csak egy kicsi lámpa világított. Az ablakot bedeszkázták. Középen hirtelen megmozdult valami. Egy szék volt ott, és már oda volt kötözve egy ember. Mikor jobban megnéztem magamnak azt a személyt, akkor jöttem rá, ki is ő. Bár még soványabb lett azóta, hogy utoljára láttam és mocskos volt meg bűzlött, de a szőke hajból és a kék szemekből rájöttem, kit látok ebben a kiszolgűáltatott helyzetben.

- All Might! - A főnök összeszűkűlt szemmel nézett rám. 

- Ha tényleg közénk tartozol, és úgy gondolod, hogy a hősök nem léteznek, akkor képes leszel arra, amit most parancsba adok neked. - A kezembe adott egy kést és rámutatott a fogolyra. - Kínozd meg! - Ezzel kiment a teremből