BNHA - Eltűnt gyermek

Deku emlékei 7.rész

A szobámban ébredtem. Először nem értettem, mi történt, de lassacskán minden eszembe jutott. "Hozzatok még kettőt!" 

Felültem és azzal a lendülettel két erős kéz vissza is nyomott az ágyamra. Belenéztem a szemébe és a varratokból rögtön tudtam, ki az. 

- Mit akarsz, Dabi?

- Ő semmit. Csak segít nekem féken tartani téged. - Hirtelen a Főnök arca jelent meg előttem, és pedig undorodva el akartam lökni, de Dabi lefogott. 

- Gratulálok Dabi, ezennel elnyerted a hűséges kutya címet. Szeretnél még valamit a mesteredtől, vagy csak azért tartasz továbbra is lent, nehogy véletlenül valaki másnak adja ezt a megtisztelő címet? - Szarkasztikus voltam, és egyre jobban fájt, ahogy szorítja a vállaimat de nem bántam. Megérdemelte. Legalább ennyi örömöm had legyen. 

A Főnök felpofozott. 

- Még egy ilyen és odaadunk Togának. 

- Csak hajrá! Csináljátok. - Nagy levegőt vett és felegyenesedett.

- Nem fogjuk megtenni. Mert most te fogsz kínozni. - Aha, na persze. Elröhögtem magam. Ez már olyan szinten nem volt vicces, hogy az már vicces. A röhögést a Főnök komoly arca fagyasztotta belém. Komolyan gondolta.

- Nem.... Ezt nem kérheti! Soha! 

- Pedig meg fogod tenni. Megteszed és közben színészkedni fogsz, hogy milyen könnyedén meg tudod tenni. 

- Soha a büdös életben nem fog erre rávenni!

- Pedig igen, csak figyelj.

- Kényszerítsen! - Farkas szemet néztünk egymással. Végül sóhajtott.

- Dabi, engedd el. - Majd felém fordult. - Te akartad. Kövess. 

Dabi levette rólam a kezeit, de meg sem próbáltam elmenekülni. Tudtam, hogy Anya bánná. Felálltam és követtem őt. Végigmentünk a folyosókon és bementünk a nappaliba. Ott állt Kurogiri, de amint meglátott, lesütötte a szemét. Mi történt? Nem lett semmi bajom. Akkor miért nem bír a szemembe nézni? "Hozzatok még kettőt!"

Ne! Az nem lehet! 

Éreztem, ahogy kikerekedik a szemem. Mikor a Főnök elkezdett beszélni, a szavai már nem leptek meg. 

- Kurogiri, nyiss átjárót a túszokhoz. Szeretném, ha látná, a feleselése milyen következményekkel járt. - Kurogiri megnyitotta az átjárót, de még mindig nem tudott a szemembe nézni. Tomura átment, én pedig csendben követtem. Mikor pártfogóm mellé értem, ő halkan suttogott. 

- Sajnálom... - Megálltam. Tudnom kellett.

- Kik?

- Nem mondhatom meg.

- Jó barátaim?

- Egyikük.

- Fontosak számomra?

- Mindketten. - Nem várhattam tovább, oda kellett mennem. De nem akartam, hogy Kurogiri rosszul érezze magát miattam.

- Ne sajnáld. Az, hogy elkaptak, az én hibám volt. Türelmetlen voltam. 

- Attól még nem érdemelted meg. - Bementem az átjáróba.

- Nem. Ezt senki nem érdemelné meg.

A másik oldalt egy folyosón találtam magamat, de nem sokat láttam, mivel a Főnök az egészet kitakarta.

- Az, amit tettél, a legnagyobb bűn, amit el lehet képzelni. Engedetlen voltál és megpróbáltál elszökni, miközben tudtad, hogy a családod bánja a tettedet. És most íme az eredmény annak, hogy nem csak szófogadatlan voltál, de feleseltél is.