BNHA - Eltűnt gyermek

Deku emlékei 10.rész

Váó. A 10 rész Deku emlékeiből. Nem így terveztem. Max 3 részt akartam neki szentelni, de ha már itt tartunk, akkor részletezzük ki ezt a néhány évet az ő szemszögéből is. Köszönöm mindenkinek, aki olvassa a történetet. 

Ezután kétnaponta lementem hozzá. Tettem, amit mondtak, ő pedig egyre jobban megtört. Minden hónap végén a Főnök lejött, hogy megkérdezze őt, csatlakozik-e hozzánk, de elutasította. Büszke voltam rá. Hogy képes tartani magát. De nem könnyítette meg a dolgomat. Mindig fájt, amikor fájdalmat okoztam neki. És mindig fájt, amikor összetörve láttam. Toga már a második kínzásnál kijelentette, hogy látni akarja a kidolgozott izmait, amit majd sérülések borítanak el, így levágatta velem a pólóját. Ezután Toga mindig elemében volt. Sokszor addig kínoztatta velem, amíg el nem ájult. Utána visszacipeltem őt a cellájába és beadtam neki egy regenerálást segítő szert, amit neki fejlesztettem ki. Enélkül nem élte volna túl már az első alkalmat sem. De volt, hogy bedrogoztam. Toga szerette, amikor csak álltam Kacchan előtt, ő pedig rángatózott a félelemtől és a fájdalomtól. Aggódtam érte, hogy függővé válik, de sikerült belekevernem az adagjába egy-két olyan gyógyszert is, ami megakadályozza a függőséget. 

Amikor viszont nem Kacchannal foglalkoztam, tovább fejlesztettem magamat. Tanultam biológiát és kémiát, így megtanultam gyógyszerek és mérgek előállítását és használatát. Drogot is képes voltam előállítani, de ezt senkinek nem mondtam el. Kacchan drogjait máshonnan szereztük be. Megtanultam az elsősegélyt és hála a szakkönyveknek, amiket Kurogiri lopott nekem, egy orvos tudásával és képességeivel rendelkeztem. Azóta egyre gyakrabban mentünk küldetésekre. Kifejlesztettem a saját módszereimet, rám bízták az egyszerű gyilkosságokat. Amikor nem akarták, hogy kapcsolatba hozzanak minket a halállal, akkor mérget használtam, míg amikor azt akarták, hogy tudják, mi voltunk, egy sokkal undorítóbb módszert kellett használnom. Oda kellett állnom az élő ember elé és egy hirtelen mozdulattal benyúlnom a mellkasába és kitépnem a szívét. Ezután le kellett fektetnem őt a földre, majd a szívét a mellkasára tenni, és a kezeit a szívére tenni. Úgy nézett ki, mint egy fáraó. Az első gyilkosságom után egy napon át nem voltam hajlandó mutatkozni a többiek előtt, de miután megfenyegetett a Főnök, hogy kínozzam meg Kacchant, kijöttem a szobámból. És új feladatot kaptam. El kellett készítenem egy olyan hullát, akiről azt hiszik majd az emberek, hogy Kacchan. A testet hamar megszereztem, de a ruhákkal gondban voltam. Szereztünk egy olyan felsőt és pólót, amilyenben Kacchan volt, amikor elfogtuk, de cipőt sehol nem találtunk. Így amikor legközelebb megkínoztam, azután hogy elájult, levettem róla a cipőjét és felhúztam a hullára. 

Hála az eszközökre ragadt vérnek, elég DNS állt rendelkezésemre, hogy átalakítsam a hulláét. Sok kutatásnak hála sikerült megtalálnom a módszert a DNS cserére, és egy hét hónappal azután, hogy elfogtuk, elkészült Kacchan holtteste. Az én feladatom volt kivinni az emberek közé.

Mikor kivonszoltam, elhelyeztem egy sikátorban egy szemetes konténer mellé. Éppen indultam volna vissza, amikor arra jártak valakik. Megismertem a lépteket. Ochako-chan és Kirishima-kun. 

Ne! Nem akarom, hogy ők találják meg!

Megpróbáltam elvinni, de már túl késő volt. Így csak elbújni tudtam. És végighallgattam a beszélgetésüket.

- Gyere, Kirishima-kun! Érzem, hogy ma este megtaláljuk őket! Biztos vagyok benne!

- Én azért nem örülnék neki ennyire. Nem hinném, hogy Midoriya-kunt ki lehetne húzni a sötétségből.

- Ugyan már! Túlságosan borúlátó vagy! Lásd már a jó oldalát a... Kirishima-kun! Van valaki a szemetesnél! - Visszafojtottam a levegőt. Most találják meg a holttestet. Láttam, ahogy Ochako közelebb akar menni, de Kirishima-kun félre lökte.

- Ezt hagyd rám. Majd én megnézem. - És megvizsgálta. Hallottam, ahogy egyre rendszertelenebbül lélegzik, majd átment zihálásba. Ellökte a testet. Arréb futott és öklendezett. Mikor megfordulva látta, hogy Ochako-chan közelebb akar menni a testhez, rákiabált.

- Ne menj közelebb! Tűnj onnan! Ne nézz rá! - De már késő volt. Ochako-chan felismerte Kacchant.

- Kirishima! Kérlek, mondd, hogy ő nem... Hogy ő nem Bakugou-kun. - Kirishima-kun csendben válaszolt.

- De igen. Ez ő. - Felmutatott egy szerkezetet, amin Kacchan arca szerepelt.

- Még a DNS is megegyezik. Ez az ő teste. - Ochako-chan lerogyott a földre és elkezdett sírni. Kirishima sem viselte jól. Egy ideig csak nézte Ochakot, majd megfogta a fejét.

- Nem értem... Hogy tudta ezt tenni Midoriya-kun valakivel, aki a legjobb barátja volt... Hogy? - Végül egy artikulálatlan üvöltés hagyta el a száját. Én pedig előbújtam a sötétségből és elmentem. Nem akartam többet látni. Ez is túl sok volt. 

Visszatérve egy dühös Főnökkel találtam szemben magamat. 

- Erőtolvaj! Új feladatod lesz! Meg kell fenyegetned a foglyunk!

- Miért? Mit csinált?

- Megpróbált segítséget kérni kívülről. Szerencse, hogy Dabi hallotta meg és nem egy járókelő, különben kereshetnénk egy új helyet a túszoknak. És nincs kedvem azt a sok eszközt átvinni máshova. - Bólintottam, majd átmentem az addigra megnyitott kapun.

- Várj! Kontaktlencsék bent vannak?

- Bent.

- Jó. Ha már úgyis átmész, vond össze a látogatásodat a kínzással. - Bólintottam. 

Átérve, átrángattam Kacchant a játszószobába és kiláncoltam. Nem beszélt. 

- Jut eszembe, Kacchan. Hallottam, megpróbálkoztál egy segítségkéréssel. Nem ajánlom. - Megfogtam az állát és magam felé fordítottam. Próbáltam úgy tenni, mint aki élvezi a helyzetét. - Ugyanis még egy ilyen próbálkozás és élvezettel fogom kivágni a nyelvedet. Vajon milyen lesz utána a kiabálásod? Érdekelne.... Te jó ég! De jó lenne hallani! - Egyre jobban belejöttem a színészkedésbe. Fájtak a szavak. Elképzelhetetlenül fájtak. De csináltam tovább. - Megértetted?

Nem válaszolt, csak a szemében tükröződött tömény gyűlölet. Hányingere volt tőlem. És ezzel nem volt egyedül. Megkerültem, hogy megvizsgáljam az előző alkalom eredményét, de ekkor megláttam valamit, amit nem lett volna szabad. A billogon karmolás nyomok voltak. Toga megszólalt a fülemben.

- Hoppácska! Mégis mit látnak szemeink? Valaki megpróbálta elvakarni a hegét? Na, azt nem engedhetjük. Csúnya Bakugou-channak meg kell értenie, hogy mi uraljuk a tetteit. Ott van egy harapófogó jobb oldalt. Tépd le a körmeit. - Odamentem a falhoz, és miután leakasztottam a szerszámot a falról, közrefogtam Kacchan kisujját vele. Elég hosszúak voltak a körmei, hogy le tudjam tépni. Összeszorítottam a szerszámot, majd magam felé húztam. Hirtelen könnyebb lett húzni. Ő pedig felüvöltött.

- Remélem tudod, hogy ezt most csak magadnak köszönheted. Mégis hogy merészelted megpróbálni elvakarni a billogot? Mikor annyit dolgoztam vele, hogy tökéletes legyen... Szégyelld magadat! 

Lassan letéptem mind a tíz körmét. Mindegyik alkalommal leszidtam valahogy. 

Aznap Toga utasítására csak harapófogóval dolgoztam.