BNHA - Eltűnt gyermek

Új élet

Lassanként hozzá szoktam ehhez az új élethez. Gyűlöltem és megvetettem minden egyes pillanatát, de elfogadtam, hogy ez az én életem. Amíg meg nem szökök. Egy egyszerű szobát kaptam tőlük, csak egy ágy egy polc és egy ruhásszekrény állt benne, de amúgy is mindegy volt. Az edzéseken kötelezően részt kellett vennem, miután meggyógyult a lábam. Deku kezelt engem, közben megismertem a Szövetségben betöltött szerepét. 

A One for All képességére igyekezett minél kevesebbet támaszkodni, gondolom amiatt, hogy ez a hős múltjára emlékeztette. Most ő volt a csapat stratégája, orvosa és méregkeverője. Általában nem ő kínozza meg a foglyokat, ez Toga feladata, én egy különleges eset voltam. De azt el kellett ismernem, hogy a gyógyítást Deku nagyon jól kitanulta. Újra képes voltam használni a lábaimat, olyan könnyedén, mint előtte. Ezt sosem hittem volna. 

De az erőmet nem adta vissza. Ezért elkezdtem megtanulni kés dobálni. Először nem ment jól, de egyre jobban belejöttem. Éjjel-nappal gyakoroltam, a végére már minden késem célba talált. De hiányzott a robbantás. És a régi életem. 

Gyakran rémálmaim voltak, amiben az iskola romokban áll, mindenhol az osztálytársaim teste hever, én pedig éppen Kirishima felé hajítok egy kést, ami szíven találja. Mikor elterül a földön, Deku a vállamra teszi a kezét és gratulál a szép munkámhoz. Utána kijelenti, hogy most már tényleg közéjük tartozok. Ezután pedig felébredek. Egy héten ez örülök, ha csak kétszer ismétlődik meg. Eleinte nem bírtam utána vissza aludni, de a végére már hozzászoktam ehhez az álomhoz is. 

Folyamatosan kerestem a menekülés lehetőségét, de azt sem tudtam megmondani, hogy hol vagyunk. Nem engedtek ki a házból. Gyakran volt, hogy mind elmentek egy - egy bevetésre, olyankor bezártak a szobámba. 

Aztán egy nap elém álltak. A főnök közölte a sokkoló hírt.

- Ideje, hogy te is részt vegyél a bevetéseken. De most közlöm veled. Ha elbuksz, vagy egy kicsikét is máshogy csinálod azt a feladatot, amit kiadtam neked, azt keservesen meg fogja bánni a családod. Togának sok remek terve van, hogy hogyan kínozza meg őket. Szóval ajánlom a teljes együttműködést. - Bólintottam. Sejtettem, hogy nem tudok majd szabadulni tőlük ilyen könnyen, de abban még reménykedtem, hogy legalább felismernek majd engem a hősök és tudni fogják, hogy élek. Bár a hős jelmezem nem volt nálam. Éppen el akartam menni, amikor Deku megállított.

- Főnök! Hogyha bevetésre küldjük, akkor ideje lenne adni neki egy új külsőt. Nem tudja használni az erejét, így a hős ruhája használhatatlan. És új nevet is kéne neki adni. Megengeded, hogy kezelésbe vegyem? - A főnök bólintott, erre Deku megragadta a kezemet, és magával húzott egy szobába, majd bezárta az ajtót. Felém fordult. 

- Vedd le a ruháidat, méretet kell vennem rólad. Utána megtervezem a ruhád, majd odaadom valakinek, aki megvarrja. - Megfordult, hogy előkeressen egy mérőszalagot, addig én levettem a pólómat és a tükör elé álltam. A hegek még mindig jól látszódtak rajtam, nagy valószínűséggel soha nem is fognak eltűnni. De a vállamon levő billog volt a leginkább észrevehető. Utáltam ezt a sebet. Nem csak azért, mert ez volt a kezdete annak a pokolnak, amikor rendszeresen megkínoztak, hanem mert így tényleg úgy néztem ki, mint aki közéjük tartozik. Bár meg sem próbáltam leszedni magamról, nehogy megbosszulják ezt a próbálkozásomat, de igyekeztem mindig takarni, vagy pedig nem nézni a hátamra. 

Deku odalépett mögém, és elkezdte levenni a méreteket rólam. Kezdte a nyakammal, majd haladt egyre lejjebb. Közben elkezdett beszélni.

- A nevedet nem te döntöd el. Téged ismerve a végén még kitalálnál valami olyat, amit mi elfogadunk, de amikor a többiek meghallják, rájönnek hogy még élsz. - Ez nagyon fájt. Pontosan ez volt a tervem. Deku túl jól ismer engem. - Egy maszkra is szükséged lesz, hogy ne jöjjenek rá arra, hogy te vagy az. A bevetésekre sem kapod vissza az erődet, az is egy veszélyfaktor, így a késdobálásra kell hagyatkoznod. Kapsz egy övet, hogy tudd hol tartani őket, a válladat pedig szabadon hagyjuk, hogy jól látszódjon a billog. - Ne! Bármit, csak ezt ne! 

Elléptem előle. Éppen a derekamat mérte, így kérdőn hajolt fel. 

- A billogot nem akarom, hogy lássák. Bármit, csak azt az egyet ne. 

- Ez nem a te döntésed. Most már közénk tartozol. Olyan ruhád lesz, amilyet én mondok, én pedig úgy döntöttem, hogy azt akarom, hogy lássák az emberek, velünk vagy. Most pedig maradj veszteg, vagy jelentem, hogy képtelen vagy együtt működni és szükséged van egy kis ösztönzésre. Kíváncsi lennék, hogy először kit hoznának ide megkínozni. Az anyádat? Vagy az apádat? Netán van valaki különleges az életedben? Nagyon szívesen végignézném azt a kínzást. - Lenyugodtam. Szóval Deku így akar bosszút állni, hogy a végén már unnia kellett a kínzásom. Most így akar megtörni. 

Felírta a számokat majd mellékesen odaszólt.

- Az új neved Naifu Nage (jelentése: késdobáló) - Kiment és becsukta az ajtót. Az új nevemet ízlelgettem. Naifu Nage. Hát, ez sem én vagyok. De ehhez úgy tűnik, hozzá kell szoknom. Itt egy új embert - egy bábut - akarnak belőlem alkotni. És milyen jól megy nekik...