BNHA - Eltűnt gyermek

Elhatározás

Megint csak telt az idő. Még kétszer jött le Shigaraki. Még kétszer utasítottam el az ajánlatot. Deku lassanként befejezte a kínzásomat. Néha még át-át vonszolt a másik terembe, de már nem tudott hangot kicsikarni belőlem. Beleunt. Próbálkozott az injekciós tűkkel, de azokhoz is lassan hozzá szoktam. De belül teljesen üres voltam. 

Aznap megint a cellámban ültem. Deku belépett, kezében egy injekciós tűvel. Ránéztem, de bizonyára a tekintetem is üres volt, mert nem mosolygott rám azzal a sátáni vigyorral. Letérdelt elém, de nem volt ahhoz sem erőm, sem kedvem, hogy megtámadjam. Odanyúlt a nyakamhoz, és levette a nyakörvet. Majd beleszúrta az injekciós tűt. Nem éreztem semmit. Vártam, hogy visszategye a bilincsemet, de ehelyett elővett egy szalagot, a közepén egy csengővel. Rákötötte a nyakamra. Volt még a csengő mellett egy lyuk, azon átvezetett egy pórázt, és kikötött vele. Kérdőn néztem rá. 

- Már nem nagyon vagy hajlandó bármi aktivitást mutatni a kínzásra, így mikor beszámoltam arról, hogy eluntalak, úgy döntöttünk, hogy itt az ideje a következő fázisnak. Az injekció, amit beléd szúrtam, elveszi a szuper erőd. Csak én ismerem az ellenszerét, így ha valaha is hősködni akarsz, arra már soha többé nincs lehetőséged, emellett álmosságot is okoz a beadásnál, szóval ne döbbenj meg, ha bealszol. - Valami, mélyen összetört bennem. A volt gyerekkori barátom most vette el tőlem azt a lehetőséget, hogy valaha is visszatérhessek az igazi énemhez. Soha többé nem lehetek hős. 

Elkezdtem fáradni, nekidőltem a falnak. De Deku még mindig ott volt. Dühös voltam rá. Hogy tehette ezt? Jól tudja, hogy gyerekkori álmom volt, hogy én legyek az első számú hős. Erre... Ennyi volt. Rámorrantam.

- Mit akarsz még? Összetörted a büszkeségem - mutattam a szalagra, ami olyan volt, mintha egy macskáé lett volna - összetörted az álmaimat - emeltem elé a tenyeremet, amiből nem jött többé robbanás - és összetörted a csontjaimat - mutattam a lábamra. Ezt a ceremóniát mindig megcsinálta, akár kiabáltam, akár nem. Nem voltam benne biztos, hogy újra képes leszek majd futni. - Ki hagytam valamit? Van még bennem bármi, amit összetörhetsz? - Elfordítottam a fejemet az ablak felé. Manapság ez volt az egyetlen elfoglaltságom. Deku neszezett valamit hátul, majd megszólalt. 

- Úgy döntöttünk, hogy a legjobb az lesz, ha a társadalom szemében megölünk. Ehhez viszont szükségünk van a DNS-edre. 

- Akkor menj át a játszószobádba és szedd le az eszközeidről. Biztos vagyok benne, hogy bőven elég lesz. Ha mégsem, akkor ott a padló, amin tócsában áll a megalvadt vérem. 

- Haj DNS-re van szükség. Ránéztem. Egy olló volt a kezében. 

- Csinálj amit akarsz. Úgy sincs beleszólásom. 

- Ez mondjuk igaz. - Nekiállt lenyírni a hajam. Már úgy is megnőtt, a vállam közepéig ért. Amíg ő ezt csinálta, egyre jobban elálmosodtam. Végül bealudtam. 

Az álmomban Aizawa sensei hangját hallottam.

- Maximum fél éved van, hogy visszahozd őt, ha addig nem öl embert. - Vajon mennyi idő van még hátra belőle? Három hónap? Öt? Vagy hetek? Vagy már le is késtem?

Hirtelen fájdalom nyilallt a gyomromba, mire kinyitottam a szemem. Dabi állt előttem, kezében az a póráz, amit a nyakamon levő szalaghoz erősítettek. Felrántott, mire fájdalom hasított a lábamba. Térdre ereszkedtem. Nem bírtam. 

- Kelj fel, a megalázkodást hagyd meg nekik. - Megpróbált megint felrántani, én megint vissza estem. - Egyre dühösebben nézett rám, majd kikiabált. - Hé! Erőtolvaj! Csinálj vele valamit, hogy talpra álljon! - Deku hozzám lépett, majd megint belém fecskendezett valamit. Dabi felrántott. Mikor felálltam, már nem éreztem, hogy fájnának a lábaim. Kivittek. Úgy vezettek, mint egy kisállatot. Megalázó volt. Végül egy nagy terembe vittek és odakötötték a póráz végét az asztal lábához. 

- Ha ki mered bogozni, esküszöm, hogy olyan fenyítést kapsz, amilyet még soha. Bár, a testedet nézve, kell hozzá majd egy kis kreativitás. - Mikor Dabi befejezte a fenyegetést, kiment, Deku viszont ott maradt. Megnéztem, meddig enged el a póráz. Egy székhez sem tudtam odamenni, de megint elkezdtek fájni a lábaim. Leültem a padlóra. És vártam. 

Végül belépett a terembe az egész szövetség. Körbeülték az asztalt és beszélgettek. Végül Shigaraki megszólalt. 

- Bakugou, remélem tisztában vagy vele, hogy te most a mi háziállatunk szerepét töltöd be. Hacsak nem vagy hajlandó csatlakozni hozzánk. 

- Mi lesz, ha nem vagyok hajlandó? - Shigaraki elvigyorodott

- Reméltem, hogy megkérdezed. Először is, te úgy fogsz viselkedni, mint egy háziállat. Nem beszélsz, tűröd a simogatást, ha eldobunk egy botot te visszahozod a szádban, és eltűrsz minden más megaláztatást. Ezután újra meg fogom kérdezni, hogy hajlandó vagy - e csatlakozni hozzánk és ha akkor is nemmel felelsz, akkor szépen, egyesével begyűjtjük a szeretteidet, és a szemed láttára megöljük őket. Ellenben, ha most csatlakozol hozzánk, kapsz egy szobát, gondoskodunk a felgyógyulásodról, velünk együtt készülhetsz fel a következő csapásunkra és részt is vehetsz a terv végrehajtásában. Úgy vélem, egyértelmű, melyik a  jó döntés. 

Bólintottam. Elegem volt. Nem hinném, hogy kibírnám azt a fájdalmat, hogy előttem ölik meg a szeretteimet. És ha előtte amúgy is beadom a derekam, akkor mi értelme annak, hogy eltűröm azt, hogy egy állatként bánnak velem? Talán egyszer kiszabadulhatok. Egyszer megszökhetek. Addig is tudom róluk gyűjteni az információkat. Ránéztem a csapatukra. Deku milyen jól közéjük illik. Mindegyikük szeme őrült. Leszegtem a fejemet. 

- De nem kell ölnöm. - Shigaraki elvigyorodott. 

- Nem vagy abban a helyzetben, hogy dönts. Természetesen kell ölnöd, hősöket, ártatlanokat egyaránt. Nincs vita. - Összeszorítottam a számat. Tudtam, hogy most követem el életem legnagyobb hibáját. 

- Rendben van. Beállok közétek. - Shigaraki örömteli vigyorra húzta a száját, mellette Deku elkapta rólam a tekintetét. 

- Jó, most már csak egy dolgot jegyezz meg. Engem főnöknek hívsz, All for One-t pedig mesternek. Értve vagyok? 

- Igen. - Felálltak. Elindultak kifele, engem meg ott hagytak. A főnök ment ki utoljára. Hirtelen megtorpant. 

-Oh, még valami! - Ránéztem. Nem volt elég? Hagyjon már békén legalább erre a napra. Őt viszont ez nem zavarta.

- Tetszik a hajad. - Odakaptam. Deku rövidre vágta. Most jó, ha 2 centi hosszú volt a tüsi hajam. Nem az én stílusom volt. Bár, a mostani helyzethez lehet, ez illik a legjobban. Végigsimítottam a fejemen. Majd megnő. Valamikor.