BNHA - Eltűnt gyermek

Egy kém mindennapjai

Az újra csatlakozásom napjára nem igazán emlékszem. Tudom, mi történt a próbán, és hogy valaki megvígasztalt. De mikor megkérdeztem, ki ő és válaszolt elkezdtem egy bódító illatot érezni és elsötétült előttem a világ. Egy ismeretlen szobában ébredtem, és csak egy levél volt ott a Főnöktől, hogy ha felébredtem, akkor öltözzek fel és menjek le. Meg is tettem, majd lent összefutottam a többiekkel. Éppen gyűlést tartottak. Megbeszélték, hogy mi legyen a következő támadás, és hogy mikorra kéne ütemezni. Teljesen természetesnek vették, hogy ott vagyok velük, és részt veszek a megbeszélésen. A megbeszélés után a Főnök szólt nekem, hogy ellenőrizni akarja a képességeimet, mennyire hanyagoltam el. Szóval lementünk az edzőterembe. Miután megmutattam a tudásomat a késdobálás terén, bólintott, majd odahívta Dekut.

- Erőtolvaj! Add oda az ellenszert Nagénak. Mivel már közénk tartozik, ezért csak minket hátráltat, ha nincsen ereje. - Deku odaadta. Én pedig beadtam magamnak és rögtön hatott. A bizsergés végig járta a testemet, majd a kezemben összpontosult. És én kiengedtem. Olyan volt, mint amikor nincsen lehetőséged WC-re menni, de már nagyon kell. Aztán mégis bejutsz és elintézheted a dolgodat. Csak engedtem, hogy kijöjjön belőlem minden felgyülemlett érzelem és energia. És ezzel életem legnagyobb robbanását produkáltam. Az egész edzőtermet porrá zúztam volna, ha nem betonból épültek volna a falak. Így csak a bent levő kellékeket égettem porrá. Dekunak és a Főnöknek nem esett baja, mivel mögöttem álltak, de tudtam, hogy érezték, erősebb lettem, mint voltam. Nem tudom, hogy ez annak köszönhető-e, hogy Megtanultam értékelni az erőmet, vagy annak, hogy túl sok feles energiám volt, a bennem kavargó érzésekről már nem is beszélve, de mire az utolsó lán is kialudt, teljesen üresnek éreztem magamat. Jól esően üresnek. Tudtam, hogy így végre tudom hajtani a feladatokat, amiket majd adni fognak nekem. És azt is, amivel megbíztak. 

A kémmel azután nem találkoztam. Pedig lett volna hozzá pár kérdésem. Miért nem jelentkezett? Ki ő? Hogyan jutott be hozzájuk? És még egy kérdést. 

Hogy adja át az információkat a hősöknek?

Mert, bár egyre több mindent sikerült kiderítenem a Szövetségről, de ötletem sem volt, hogy hogyan adjam át az üzeneteimet a senseinek. Mert erről elfelejtettünk beszélgetni. És nekem csak gyűltek az átadandó információk, de nem tudtam elküldeni. Hasznavehetetlen voltam. De nem sok időm volt ezen gondolkozni.

A Szövetségben is felélénkültek a dolgok, mióta nem jártam itt. Egyre több mindenbe beleszálltunk, főleg, ha tudtok, hogy nagy hírverése lesz. De eddig még nem tudták kapcsolatba hozni velünk. Így a Szövetség lassan átállt más munkákra. 

A Főnök úgy döntött, hogy mostantól egyszemélyes küldetéseink lesznek. Lassan megtanultam, kire milyen feladatot bíz. Például, ha Togát küldte el, akkor másnap biztos hogy találtam az újságban egy cikket arról, hogy feldaraboltak/brutálisan meggyilkoltak egy embert. Hozzászoktam. Ha Dekut küldte el, akkor nagy valószínűséggel egy tudóst kellett kifaggatni, vagy csak egyszerűen gyilkolni. Kurogiri a csendes lopásokért felelt. Dabi volt, aki a gyújtogatást intézte, míg Compress hozta vallatásra a nehezét, akik nem voltak hajlandóak beszélni, nem tudtuk őket megfenyegetni, de a tudásuk fontos volt számunkra. Nekem még semmi feladatot nem adott. 

Dekuval nem nagyon találkoztunk. Vagy én voltam, aki edzett, vagy ő zárkózott be a laboratóriumába kutatni. Vagy pedig küldetésre ment. Amióta itt vagyok, megtanultam, hogy minden tagnak van egy kézjegye, amit rajta hagy az áldozatain. Togának a vágások, Dabinak, hogy a gyújtogatás helyszínéhez közel hagyott egy fába égetve egy D betűt, míg Dekunak az volt, hogy az áldozatainak kitépte a szívét majd a két mellkasára helyezett keze alá rakta azt. Nekem is kitaláltunk egy kézjegyet. Ahova megyek, ott egy késemmel a falba egy N betűt kellett vésnem. De még soha nem kellett használnom a kézjegyet, így értelmetlen volt a létezése. 

Egészen az első feladatomig. 

Egy nap elém állt a Főnök, hogy lassan ideje nekem is dolgoznom valamit, mert így csak terhelem őket. Kiadott egy feladatot. Úgy kellett tennem, mintha el akarnék rabolni valakit, akit folyamatosan megfigyelt egy hős, hogy előcsalogassam őt, majd meggyilkolni a hőst. Mit tehettem? Elvállaltam. És ezzel visszatértem a gonoszok közé. Aznap beállított hozzám Deku, hogy ideje rendbe szedni a kinézetemet, hogy úgy nézzek ki, mint azelőtt. 

Megkaptam a ruhámat, ami ugyanolyan volt, mint az, amit először talált ki nekem, majd levágta a hajamat. Mikor felvettem a ruhát és tükörbe néztem, alig ismertem magamra. Deku mögém lépett.

- Jól áll a rövid haj. Új embernek tűnsz tőle. Hogy is mondjam... Gonoszabbnak. - Megigazította a ruhámat, majd kikísért Kurogirihez, hogy elinduljak teljesíteni a feladatot. 

Kurogiri megnyitotta a portált, én pedig átléptem rajta. És egy ismerős szobában találtam magam. A szüleim házának a konyhájában. Ők pedig ott ültek a vacsoraasztalnál és kikerekedett szemekkel néztek engem. A kezükben még ott volt az evőpálcika a következő falattal. Nem ismertek fel.