BNHA - Eltűnt gyermek

Erő nélkül

Lassan visszarázódtam a minden napokba. Miután felébredtem a sikátorban, hazamentem és bezárkóztam a szobámba. Anyáéknak nem mondtam semmit, ők még mindig azt hiszik, hogy semmi baja az erőmnek. Aizawa-sensei három nappal a vallomásom után megjelent nálunk és négyszemközt megbeszéltük a dolgokat. Mivel kényszer alatt teljesítettem a feladatokat és senki nem tudja azt, hogy én vagyok Naifu Nage és még fiatal korú is vagyok, ezért most nem lettek következmények. Viszont megkért, hogy bármi is történik velem, azt azonnal tudassam vele, így elmondtam neki, hogy találkoztam Dekuval, kétszer is. Erre ő bólintott, hogy az előzőről hallott, amikor a többiekkel beszélt, majd megtudakolta a második találkozás részleteit. Mikor elmondtam, hogy elvette az erőmet, elvitt egy kórházba, hogy megvizsgáljanak. És tényleg elvette. Azt mondták, hogy nem tudják megtalálni az ellenszert a drogra, amit adott, mert a szer rögtön felszívódott a testemben, így nem tudják, hogy miből készült. Hetente járok vizsgálatokra, hogy megtudják, hogyan vette el az erőm, de még nem jártunk sikerrel. Csak abból kiindulva, hogy egyszer már megtette velem, és utána vissza adta, arra következtetnek, hogy egy idő után magától is elmúlik a hatása. De én nem hiszem

Továbbá a sensei-jel még beszéltünk a többiekről. Azt mondta, hogy megígérték, hogy senkinek nem mondják el, hogy mi történt velem, de a többit nekem kell átbeszélnem velük. Azóta nem találkoztam velük. És beiratkoztam a Shouso gimnáziumba. Nem tudom, hány ismerősöm fog oda járni, de nem is érdekel. Csak abban reménykedem, hogy nem jönnek rá, hogy elvesztettem az erőmet. 

Manapság egyre kevesebbet mozdulok ki. Mivel a többiekkel nem találkozom, a gimnázium nem kezdődött el rögtön, és semmi más teendőm nincs, általában otthon pihenek és a szobámba kirakott céltáblába dobálok késeket. Mivel nincsen erőm, de nem akarok teljesen védtelen lenni, ezért újra elkezdtem a késdobálást gyakorolni. Néha lemegyek egy közeli íjász terembe, hogy messzebbről is tudja gyakorolni. A végén megismerkedtem az íjászattal is, de leginkább a késdobálást gyakoroltam. A mozgó célpontokat is könnyedén eltalálom és egyre gyorsabban megy már az új elővétele is. Sorozatban megtanultam öt másodperc alatt elhajítani hét kést, úgy hogy el is találták a céltábla közepét. 

Amikor nem gyakoroltam, és nem súlyzóztam unalmamban, otthon segítettem. Elintéztem a bevásárlást, segítettem a takarításnál, vagy pedig csak elnyúltam a TV előtt és filmet néztem. A szüleim nem kérdezték, hogy mi történt velem, miért nem járok el, vagy használom a képességemet, csak hagynak létezni. 

Csak egy dolgot nem mondtam el a senseinek. A csókot. Ugyanis amikor felébredtem, éreztem, hogy van valami a számban. Mikor kivettem, és megvizsgáltam, rájöttem, hogy egy fém kapszula volt, de arra nem jöttem rá, minek kell. Megtartottam. És ennyi. 

Azután egy nap csengettek hozzánk. Mikor kinyitottam az ajtót, rögtön Kirishima vigyorgó fejét láttam meg, mögötte pedig három lesütött szempárt. Szó nélkül félre álltam és beengedtem őket. Mivel a szüleim otthon voltak, ezért megkértem őket, hogy a szobámba beszéljünk. Csak belépve vettem észre, hogy a céltábla még mindig ott van a falon. De nem volt időm levenni. A többiek is észrevették és Kirishima kivételével mind mérgesen méregettek engem. Leültünk a padlóra és kínos csendben vártuk, hogy valaki megszólaljon. Végül én törtem meg a csendet.

- Szóval, mit akartok? Miért jöttetek? - Todoroki szólalt meg ridegen, a céltáblát és a benne levő késeket méregetve.

- Aizawa-sensei mondta, hogy látogassunk meg téged, hogy átbeszéljük a dolgokat. Mi nem akartuk, de végül Kirishima rábeszélt minket. Most már bánom. Látom, jól elvoltál és szépen gyakoroltál. A képességed nem elég? - Nem mondtam semmit. Mi értelme lett volna? Úgyis eldöntötték, hogy én vagyok a rossz fiú, bármit mondanék, vagy tennék, nem tudnám meggyőzni őket. És amúgy is csak újabb sajnálkozó nézéseket kapnék. Abból pedig elegem van. Elég az, amit akkor kapok, ha nem hosszú ujjú garbót viselek hosszú nadrággal. Ami viszont iszonyúan meleg. És már nyári idő van. Egy újabb sor kínos csend után Anya bejött üdítővel és chipsszel. Megköszöntem, majd odaraktam a többiek elé.