BNHA - Eltűnt gyermek

Egy kém leleplezése

Ezután egyre több feladatot kaptam. Emberrablás, kínzás, vallatás, néha Togát is elkísértem, egy-egy feladatára. Az emberek lassan megismertek engem. Tudták, ki vagyok, hogy kiknek dolgozom és lassan az is kiderült, hogy ki voltam régen. Egyik nap megláttam a tévé híradójában, hogy az iskolás képemet mutatják, mellette a gonosz képemet. Kérték, hogy ha hallanak rólam valamit, akkor rögtön hívják a rendőrséget, mert veszélyes bűnöző vagyok, aki még a saját szüleit is megtámadta. Ahha... Tehát így jöttek rá. De bíztm Aizawa-senseiben, hogy betartja, amit ígért. És folytattam a feladataim elvégzését. De soha nem gyilkoltam. Mikor rákérdeztem a Főnöknél, azt mondta, hogy még nem vagyok kész az első gyilkosságomra. De azután odaadott Dekunak, mondván, tanítson. 

És ő lekiismeretesen tanított is. De nem csak gyilkolást. Megtanította, hogyan kínozzam meg az embereket, hogy nekik minél jobban fájjon, de ne legyen maradandó sérülésük, amibe belehalhatnak. És normális tantárgyakat is tanított, mondván, szükségem lesz rá az életben. Tanított még fegyverhasználatot, pszihológiai bántalmazást, verekedést és még sok minden mást. Folyamatosan felkészített, majd az egyik nap elküldtek, hogy öljek meg valakit. 

Nem ismertem azt a férfit, de gyorsan végeztem vele. Azután belevéstem a kézjegyemet a mellkasába. És ennyi. 

Visszaérve megünnepeltük az első gyilkosságomat, és azután egyre több feladatot adtak. Lassan minden este ki kellett mennem elintézni valamit. Így egyre több alkalmam volt üzenetet hagyni a hősöknek. 

Mindent kikémleltem. A taktikáikat, az erejüket, minden gyenge pontjukat, és hogy mikor kinek milyen feladatot szánnak. És így lassan fogyatkozott a Szövetség létszáma. Két hetente elkapták egyikünket, és börtönbe vetették. Én úgy tettem, mintha lesújtana. De folytattam az üzenetek küldését. 

Amíg egy nap rajta nem kaptak. 

Éppen az egyik áldozatom ruhájának a zsebébe csúsztattam a következő heti feladatok listáját, amikor valaki mögém sétált. Mikor hátra pillantottam, a Főnök arcát láttam. És megijedtem. Tudtam, hogy ebből már nem tudok kimászni, így csak felálltam és szembefordultam vele. Rábökött a kezemre. Még benne volt a papírlap.

- Az mi? - Úgyis rájött volna, ha hazudok, így nem láttam értelmét. Őszintén válaszoltam.

- A következő heti célpontjaink, hogy mikor akarunk lecsapni rájuk, hol és hogy ki fogja megtámadni. Részletesen.

- Szóval, te voltál. Neked köszönhetjük a rohamos létszámcsökkenést. - Bólintottam. - Mióta?

- A legelejétől kezdve, hogy visszajöttem. 

- Mindent?

- Mindent.

- Csak a listákat adtad oda?

- Nem. Azt is, hogy kinek mi a gyengesége, mit szoktak csinálni egy átlagos napjukon, miben erősek és hogy hol érdemes lecsapni rájuk. 

- A rejtekhelyünk?

- Azt is. - A hajába túrt.

- Gondolom, tudod, hogy nem tolerálom az árulást. Főleg tőled, akit nem egyszer felkaroltunk és mégis mindig belénk martál. - Bólintottam. - Annak ellenére, amiket tettél értünk, csak a baj volt veled. És ebből már elegem van. Elpusztítalak. Megöllek. - Felkészültem erre a lehetőségre. És a halálra. Vártam, hogy mikor támad meg, hogy tudjak védekezni, de ő csak állt előttem. Majd valaki mögém került, letakarta a szemeimet és egy tűt szúrt belém. Éreztem, ahogy elhomályosul előttem a világ. - De nehogy azt hidd, hogy egy gyors vágással megölünk. Nem, nem. Szépen meglakolsz minden bűnödért, amit elkövettél. A legfájdalmasabb halált fogod megkapni. - Már nem láttam semmit, csak hallottam a hangokat. - Milyen kár, hogy neked hála Toga nem lehet velünk. Élvezte volna. Így Erőtolvaj kapja meg a testedet. - Már csak suttogást hallottam. - Hogy azt tegyen veled, amit csak akar. 

Ezután már csak a csend maradt.