Nem Jikook!
Park Jimin egy sikeres cég tulajdonosa, boldogan él feleségével, akivel első közös gyermeküket várják. Tehetséges, okos, dúsgazdag, szemtelenül fiatal és elképesztően jóképű. Minden tökéletes, mígnem eljön a születés pillanata, ahol az a...
Nem tudom mi volt furább. Az, hogy egy idegen kisfiú szorosan ölelve engem aludt vagy az, ahogyan Jimin nézett minket. Inkább a fiát, mint engem, legalábbis nagyon reméltem, ugyanis nem szerettem volna egy családi perpatvar közepébe kerülni, ahol egyik oldalon áll ő, a másikon meg az asszony. Így elég kínosan éreztem magam a két férfi társaságában, akik elképesztően jól néztek ki.
- A közelben laksz? - kérdezte a magasabb srác.
- Hát nem éppen. - grimaszoltam egy aprót. - De semmi gond, van vonat meg busz... két jó lábam.
- Egészen pontosan hol van az a 'nem éppen'?
- A külvárosban. - igazítottam meg kezemben alvó kicsit. - Szinte már nem is tartozik Szöulhoz.
- Akkor a legjobb lesz, ha elmegyünk oda, össze szedsz pár dolgot, ami kell és indulunk hozzánk.
- Álljunk meg egy kicsit Mr.Park. - emeltem fel szabad kezem tiltakozásként. - Az egy dolog, hogy vállalom az állást, de egy szóval sem mondtam, hogy hajlandó vagyok magához költözni. Mégis hogyan jönne ki a helyzet a feleségével? - hadartam el, mondatom végére pedig a férfi elkomorodott. Szemeit résnyire szûkítve fortyogott magában.
- A feleségem sajnálatos módon életét veszítette a fiam születésekor. - felelte enyhén megremegő hangon. Elemi erővel csapott le rám a bűntudat és egy hülye picsának éreztem magam.
- Sajnálom, Mr. Park, ne haragudjon, én nem....
- Nem kell a sajnálatod, csupán a munkád. Ehhez tartsd magad. - hangja indulatos volt, mégis ahogyan a kisfiúért nyúlt, abba minden törődését és szeretetét bele adta. Óvatosan vette ki a kezeim közül és fektette saját mellkasára a kis fejét, azonban a baba felébredt. Nyöszörögni kezdett, Jimin pedig ösztönösen ringatta és kezdett énekelni egy altatót. Angyali hangja pillanatok alatt megnyugtatta a gyermeket, aki arcát apjának nyakába fúrva aludt tovább. - Indulhatunk? - kérdezte tőlem érezhető gúnnyal a hangjában. Némán bólintottam és még a szemkontaktust is kerültem. Érzékeny témába tapostam bele, ami nekem sem esett volna jól, ha más teszi, nemhogy egy gyászoló férjnek. Tényleg szégyelltem magam a meggondolatlan viselkedésemért és szerettem volna rendesen elnézést kérni, azonban a férfi mintha egy áthatolhatatlan falat húzott volna maga köré. Még az aurája is azt sugallta, ne szóljak hozzá.
- Majd megnyugszik. - lépett mellém a másik srác néhány megpakolt szatyorral a kezében. Jimin elől sétált már a parkolóban, míg én utánuk kullogtam mikor utolért minket. - Amióta Ji, a felesége elhunyt eléggé maga alatt van és azt hiszem ez érthető. Én gyerek korom óta ismerem Jimint, a legjobb barátom és sok mindenen mentünk keresztül az évek alatt, de látni őt összezuhanni miután közölték vele, hogy a nő akit a világon legjobban szeret, nincs többé.... senkinek nem kívánom.
- Megkérdezhetem mi történt vele?
- Azt hiszem ezt inkább neki kell elmondania. - biccentett Jimin felé. - Ha készen áll rá. De előre szólok: nem bízik meg akárkiben.
- Taehyung! - szólította Jimin teljesen más hangnemben, mint mikor hozzám intézte a szavait. - Nyisd a kocsit. - kérte, de nem fordult felénk. Tudtam, hogy miattam hiszen megsértettem mégis úgy tűnt, esélyt sem akar adni arra, hogy bocsánatot kérjek. Tae két szatyrot a kezembe adott segítség kérő szemekkel, aztán zsebébe nyúlva kivette a kulcsokat. Az autó sötétkék színben pompázott és egy szempillantás alatt megmondtam, hogy az bizony egy nagyon új és nagyon drága négy kerekű. Minden lány álma, hogy egyszer beüljön egy ehhez hasonló csodába, ahogyan nekem is, azonban én nem tartottam magam méltónak arra, hogy akárcsak a közelébe menjek.
- Mr. Park? - szólítottam meg a férfit, aki már nyitotta a hátsó ajtót, így megállt a mozdulatában. - Én öhm... - akadtam meg, mert végre felém fordult és rám nézett. - Azt hiszem az lenne a legjobb, hogyha önök haza mennének. A kicsi nyugodtan alszik, ne terhelje meg egy felesleges kitérővel. Én majd.... ha adnak egy címet, akkor oda megyek és majd ott találkozunk. - hadartam el, közben végig a földet pásztáztam. Éreztem, hogy a lábaim remegnek, amikor hallottam, hogy becsukódik a kocsi ajtaja. Rögtön felnéztem, hogy még lássam ahogy elhajtanak, azonban az autó még ugyanott volt. Jimin határozott lépteivel sétált hozzám és állt meg előttem.
- Sajnálom, hogy túl nyers voltam. - sóhajtott egy aprót. - Szeretném, ha velünk jönnél. Így gyorsabb, kényelmesebb és Minho is a közeledben lenne. - mosolygott.
Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.
