Lélek donor /PJM vs JJK/✔

32.

Az éjszaka csendesen telt és Minhot is sikerült megnyugtatnom, igaz sokáig tartott. Vele együtt sírtam, nekem is rossz volt végig nézni az egész esti jelenetet. Jimin utána többször bekopogott, próbálkozott, könyörgött, de nem engedtem be a szobámba. Bezártam az ajtót és éberen füleltem mikor ténfereg el onnan. Kitartó volt, én meg határozott. Azt akartam, hogy érezze milyen az mikor nem az ő kezében van az irányítás és felülkerekedik rajta a kétségbeesés. Talán már egy óra is eltelt, mire kikiabáltam neki, hogy menjen és aludjon, majd reggel láthatja a fiát. Újra és újra elmondta mennyire sajnálja, de végül a szobájába sétált.

Mikor felébredtem már hajnalodott. Minho mélyen aludt mellettem, de a takarót megigazítottam rajta. Felültem és szemem sarkából észrevettem az éjjeli szekrényen villogó telefonomat. Kook hívott temérdek alkalommal és rengeteg üzenetet hagyott. Furcsálltam, de nem éreztem akkora vonzódást Jimin felé, mint korábban és látni akartam Jungkookot. Ölelni őt, csókolni ajkait és ujjaimmal puha tincsei közé túrni. Hiányzott a közelsége, az érintése és a létező legnagyobb bolondnak tituláltam magam, amiért napokig ignoráltam őt. Hezitálás nélkül hívtam fel, de a harmadik búgás után elbizonytalanodtam. Lehet, hogy alszik vagy dolgozik én meg hívogatom.

'Gina? Gina te vagy?' - szólt bele hirtelen Kook. - 'Kérlek mond, hogy Te vagy az.'

- Én vagyok. - feleltem halkan és bűntudatosan.

'Kicsim, jól vagy? Ugye nincs semmi bajod?'

- Nem Kook, jól vagyok. - a vonal másik felén hatalmas sóhajtást hallottam.

'Édesem, mi történt?' - folytatta enyhén rekedt hangon, amitől még a hideg is kirázott.

- Én csak... - remegett meg a hangom. - Nem tudom mi legyen Kookie. - kezdtem szipogni.

'Hé, hé Picim! Nyugodj meg... figyelj, tíz perc és ott vagyok, oké?'

- Oké. - fújtam ki az addig bent tartott levegőt. Kook sietősen bontotta a vonalat én meg öltözni kezdtem. Közben Minho felébredt és amúgy sem hagytam volna egyedül, így csendben a szobájába mentem vele és melegen felöltöztettem. Párnácskáját egy pillanatra sem engedte el, így azzal együtt sétáltam le a lépcsőkön, alaposan körbe nézve. Nem akartam, hogy bárki észrevegyen főleg nem Jimin. Így mint aki szökni készül surrantam ki a házból és mire a kapuhoz értem Jk már ott várt. Vagy nagyon sietett vagy én szenvedtem sokáig.

- Kicsim... - lágyult meg tekintete, azonban valami nem tetszett rajta. Szemei enyhén vörösek voltak, arcát halvány karikák csúfították. - Oh, hát helló. - mosolygott Minhora, aki szégyenlősen bújt a nyakamba párnája takarásában.

- Kook, ő Minho. Kicsit félénk, de a pasikat jobban kedveli.

- Miért? A hapsikra bukik, mint az apja? - értetlenkedett. Nekem viszont eszembe jutott, ahogy Jimin csókolt és hogy majdnem lefeküdtem vele.

- Nem. - ráztam meg gyengén a fejem.

- Gina. Mond el mi a baj. - lépett közvetlenül elém és hajolt lejjebb, így már meleg levegőjét is éreztem.

- Én... megzavarodtam. Azt hittem tudom mit szeretnék, de rá kellett ébrednem, hogy semmiben sem vagyok biztos. Fogalmam sincs mi lenne a jó döntés.

- Mégis miért kéne döntened? - egyenesedett fel. Éreztem a belőle áradó feszültséget, ami miatt akaratlanul is összehúztam magam. - Válaszolj, Gina! Mi a jó élet történt?! - nem kiabált, de hangja erősen csengett. Nem akartam, hogy haragudjon rám, de tudtam, kegyetlenül megutálhat. Hát elmeséltem neki mindent az elejétől, gondosan kihagyva azt a részt, mikor majdnem lefeküdtem Jiminel. Elmondtam neki az elméletet is, miszerint közöm van Jimin elhunyt feleségéhez és ami miatt úgy gondolom képtelen vagyok dönteni. Kook hitetlen arcát felváltotta, a zavartság, majd a harag, végül pedig a csalódottság. Szeméből eltűnt a csillogás és arcán látható fájdalommal lépett hátrébb tőlem, ezzel is szemléltetve mekkorát csalódott bennem.

- Tudom, hogy haragszol rám, ezt teljes mértékben megértem...

- Haragszom?! - vágott a szavamba. - Nem drága Gina, nem haragszom. Rohadt nagyot csalódtam! Én mindent megtettem érted, végig ott voltam veled, támogattalak, vigyáztam rád és mikor már azt hittem minden rendben lesz köztünk, te egy másik pasi kegyeit keresed? Én két éve teperek érted, te meg odadobnád magad ennek a csávónak, akit alig ismersz! - könnyeim végig szántották arcomat. Igaza volt, de akkor is fájt. - Mégis... még mindig te kellesz nekem. Ezek után is.