Nem Jikook!
Park Jimin egy sikeres cég tulajdonosa, boldogan él feleségével, akivel első közös gyermeküket várják. Tehetséges, okos, dúsgazdag, szemtelenül fiatal és elképesztően jóképű. Minden tökéletes, mígnem eljön a születés pillanata, ahol az a...
Érzések kavarogtak bennem olyanok is, melyeket nem értettem és nem tudtam őket hova tenni, főleg Ginaval kapcsolatban. Azért is adtam neki szabadnapot, mert nem akartam, hogy bezavarjon a jelenléte. Így is képtelen voltam döntésre jutni. A fiam imádta, ami a létező legnagyobb előnye volt bárkivel szemben. Azonban továbbra is egy idegen maradt. Nem beszélt velem a kelleténél többet, így szinte semmit nem tudtam róla, viszont valami folyamatosan felé húzott és úgy éreztem magam mellett kell tartanom őt. A másik oldalon viszont ott volt Seo, aki ugyan a párom, de a fiam nem szerette és a házban élők sem, csupán Yuura ápolt vele jó viszonyt. Ő már akkor itt dolgozott, mikor a feleségemmel megtudtuk, gyerekünk lesz.
Egész nap a fiammal voltam, sokat játszottunk és gyakoroltam vele a sétálást, ezzel is elterelve gondolataimat, ami sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint azt én vártam. Aztán Seo vissza jött. Öltözete visszafogott volt, arcár csupán kevés smink fedte, haja laza kontyban, ami sokkal természetesebb külsőt adott neki. Minho nem sírt, mikor mellénk ült, de hozzám bújva rejtette el arcát. Seo beszélt hozzá, kedves szavakat intézett neki sőt, még egy plüss macit is hozott. Minho csak az én kezemből fogadta el, a lánynak azonban ez is elégnek bizonyult.
Késő délután volt már, mikor a fiamat etettem. Akkor érkezett meg Gina is, aki szinte ragyogott. Nem tudtam nem észrevenni kipirult arcát, duzzadt ajkait és csillogó szemeit. Még Seo hozzászólása sem tört le a kedvéből, viszont nekem nagyon nem tetszett a párom viselkedése.
- Későre jár. - fogtam kezembe a fiam. - Seo, menj haza kérlek. Megpróbálom elaltatni Minhot, de holnap beszélünk. - néztem a lányra. Láttam nem tetszik neki, hogy finoman elküldöm, mégsem ellenkezett, vagy kezdett hisztibe. Fiammal a karomban kísértük ki Seot a kocsijáig, ahol megfordult és felém hajolt. Csókkal köszönt volna el, azonban Minho megkímélt egy kínos helyzettől. Sírni kezdett, közben vergődött. Seo túl közel került hozzá, ami nem tetszett neki és ezt kis is nyilvánította. Hirtelen léptem hátrébb, amit a fiam is érzékelt, így alább hagyott a sírása.
- Semmi baj Manócska. - simogattam kicsiny hátát, nyugtatva őt.
- Már elköszönni sem lehet? - puffogott a lány. Próbált újra közelebb lépni, azonban már én állítottam meg. Nem akartam, hogy Minho ismét sírni kezdjen, nem tudtam mennyi idő, míg ismét megnyugszik. - Remek! - duzzogott, majd szinte bevágódott az autójába és elhajtott. Nagyot sóhajtva fordultam az otthonom felé és lépdeltem be. Gondolataim minduntalan Seo és Gina közt cikáztak, mintha tudat alatt is össze hasonlítottam volna őket. Az a bizonyos mérleg pedig egyértelműen egy irányba hajolt.
Elköszöntem mindenkitől a konyhában és ösztönösen Gina szobája felé vettem az irányt, azonban az ajtó előtt megtorpantam. Magabiztosságom elillant, amitől dermedten álltam, mint aki nem tudja mi tévő legyen. Végül kopogtam és beléptem, de már egy teljesen más elhatározással.
Gina meglepetten nézett rám, kezében Minhoval. Kérdésem szinte sokkolta, mégis próbált semleges maradni, ami láthatóan nagy erőfeszítésbe telt.
- Valakit megszeretni nem nehéz, de szerelembe esni már más dolog. - ült mellém. - Én úgy gondolom, hogy a szerelmet nem lehet erőltetni, hiszen az olyan érzések kavalkádja, amit képtelenség megérteni. Viszont azt érzi az ember, mert olyan hatások érik, amik korábban nem és amiket nem tud megmagyarázni. - ringatta fiamat, kinek szemei kezdtek lecsukódni. Nem tehettem róla, de a látvány olyan volt számomra, mintha a feleségem ült volna mellettem. Szívem heves dobogásba kezdett, tenyerem izzadt és úgy éreztem megpusztulok, ha nem érzem közelebb magamhoz. Hiába határoztam el magam, képtelen voltam logikusan gondolkodni, csupán Gina mozgó ajkaira tudtam koncentrálni arra nem, amit mondott. - Ott van Jungkook. Tudom, hogy szeret engem, de nem tudom meddig marad ilyen, mint ma volt. - szavai visszarántottak a valóságba.
- Ma? - kérdeztem mély hangon.
- Igen. Vele töltöttem a napot. Sétáltunk a parkban és végre normális keretek közt tudtunk beszélni. Úgy döntöttünk, hogy adunk magunknak egy esélyt és megpróbáljuk együtt. Sokat változott és ezt bizonyította is. Régen komolytalan volt, de ma egy igen határozott oldalát mutatta. - mosolyodott el. A harag elemi erővel lobbant fel bennem. Nem tudtam az okát csak az érdekelt, hogy ne másé legyen. Nem gondolkoztam, hirtelen fogtam tarkójára és húztam közelebb egy mély csókra.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
