Lélek donor /PJM vs JJK/✔

44.

- Jimin -

Órák teltek el mire elhagytuk a kórházat. A rendőrök felvették a vallomásomat, ismét ellátták a karomat, Minhot többször is megvizsgálták, végül utoljára elköszönhettem Ginatól. Nyakig betakarva feküdt olyan nyugodt arccal, mintha csak aludna. Vártam, hogy kinyissa szemeit és rám mosolyogjon, de nem tette. Egy utolsót simítottam arcára, ahogy könnyeim ismét utat törtek maguknak, szinte már égetve szemeimet.

- Köszönöm! Nem lehetek elég hálás azért, hogy megvédted a fiamat. - remegett meg a hangom. - Sajnálom ahogy viselkedtem veled és azt amiket a fejedhez vágtam. Nem volt szép tőlem. - húztam szomorú mosolyra ajkaimat. - Remélem majd odafentről vigyáztok ránk. - töröltem meg arcomat és leróttam tiszteletem felé. Könnyebb szívvel indultam vissza fiamhoz, akit meglepő módon Jungkook karjaiban találtam.

- Oda akart menni hozzá. - magyarázkodott Tae. Egyáltalán nem haragudtam rá, csak meglepett a látvány. Jungkook az egyik széken ült ölelve fiam kicsiny testét. Minho feje a srác mellkasán pihent, mintha csak a szívverését figyelte volna. Szó nélkül sétáltam hozzájuk és ültem le én is.

- Látom nagy az összhang. - kezdtem halkan.

- Mintha tudta volna, hogy erre van szükségem. - felelte rekedtes hangon. Jungkook előttem volt bent Ginanál és teljesen összetörve jött ki onnan.

- Figyelj. Tudom, úgy érzed egyedül akarsz lenni, de én szeretnélek meghívni magunkhoz. Ilyenkor senkinek nem szabad egyedül maradnia.

- Én... nem tudom. - pásztázta tekintetével a földet.

- Minhot is ölelgetheted. - simogattam meg a kicsi hátát. Jungkook hezitálva, de bólintott, így felálltunk és elindultunk kifelé. Minho végig nála maradt, el is aludt nála. Annak ellenére, hogy nem volt valami fényes a megismerkedésünk ki merem jelenteni, Jungkook remek apa lesz. Mindvégig vigyázott a fiamra, különös figyelmet fordított a sínbe tett lábacskájára és Minho kedvenc párnájára. Ámulattal néztem, ahogyan egymást ölelve utaznak, mintha apa és fia lettek volna. Egy kicsit féltékeny is voltam, de eltekintettem tőle, mert a helyzet ezt kívánta.

- Szégyenlem magam a viselkedésem miatt. - kezdte. - Csak annyira... - akadt meg.

- Tudom. - tettem vállára a kezem. - A helyedben ugyanezt tettem volna.

- Az orvost is meg akartam ütni.

- Én tomboltam. - meredtem magam elé. Fél szemmel láttam, amint Jungkook rám kapja a fejét. - Nem csak a kórház váróját zúztam szét, de még a saját otthonomat is, mikor elveszítettem a feleségem. Azt gondoltam nincs tovább, nélküle már nem élet az élet. Inni kezdtem, elhanyagoltam a munkám, a családom, a barátaim. Nem vagyok büszke magamra.

- Mi hozott vissza?

- A fiam. - fordultam feléjük és mosolyogtam rá Minhora. - Ha ő nem lett volna, valószínűleg már én sem lennék.

- Azért minket se felejts el. - szólt közbe Tae, aki épp egy kanyart vett be. Mellette ült Minah, aki egy karon csapással jutalmazta.

- Ne is figyelj rá. Bolond szegény. - legyintett, mire Tae egy gyilkos pillantást vetett rá.

- Nekem nincs senkim. - folytatta Jungkook, eltekintve az előző jelenettől.

- De még lehet. Ha valamit megtanultam Gina által, akkor az a remény egy jobb életre.

- De mi van, hogyha... ha...

- Próbáld meg pozitívan látni a dolgokat. Nehéz, főleg most, de hidd el, hogy lehet még valami fantasztikus az életedben és ezek miatt leszel képes újra talpra állni. Nem tudni mikor kerül be az életedbe, de nem adhatod fel. Türelmesen várnod kell és a legnagyobb ajándékot kaphatod. A legjobb példa erre maga Gina. Elveszítette a fiát egy borzalmas baleset során és annak ellenére, hogy összezuhant, nem adta fel. Küzdött tovább és... megmentette a fiamat. - néztem apró ujjait, amivel Jungkook felsőjét szorongatta még álmában is.

- Segítségre van szükségem. - tekintete kétségbe esett volt, ajkai remegtek. Teljesen szét volt esve.

- Ne aggódj. Számíthatsz rám, segítek ahogy tudok. Mire lenne szükséged?

- Egy orvosra... és elvonóra.