16.

1.6K 141 36
                                    

- Jimin -

Gina eléggé feszültnek tűnt, mikor visszajött a nappaliba szólni. Aztán hallottam, hogy csukódik az ajtó és Tae-re bíztam a fiamat. Sietve mentem a lány után aki még kabátot sem húzott magára, pedig kint eléggé hideg volt. Aztán ahogy közeledtem a kapu felé láttam meg azt a srácot aki ott volt, mikor elmentünk Gina néhány holmijáért. A pumpa viszont akkor ment fel bennem mikor láttam, hogy magához szorítja a lányt, aztán megcsókolta. Indulataimat az sem csillapította, hogy Gina próbálta eltolni magától a srácot, mivel annak kezei mintha a lány derekához lettek volna ragasztva.

- Megkérdezhetem, hogy mit keres engedély nélkül a birtokomon? - emeltem fel a hangom, mire mindketten rám figyeltek. A srác dühös tekintetét rám emelte és csak annyira engedte el a lányt, hogy maga mögé tolja, ezzel eltakarva előlem.

- Ginahoz jöttem, veled semmi dolgom. - flegmáskodott.

- Tudsz vele máshol is találkozni úgy, hogy nem törsz be egy magán területre.

- Nem kell annyira felhúzni magad.

- Tök nyugodtan fogom hívni a rendõröket. - vontam vállat és nyúltam a telefonomért.

- Mr. Park, kérem! - kerülte ki a srácot Gina. Szívem érthetetlen ritmusban kezdett verni, egyszerűen nem értettem mi van velem. - Jungkook csak szerette volna látni, hogy jól vagyok.

- Akkor miért nem hívott fel?

- Megtette. De ismer engem, tudja hogyha kell, hazudok neki csak ne aggódjon. - teste enyhén rázkódott a hidegtől, láthatóan fázott. Jungkook rögtön lekapta magáról kabátját és a lány hátára helyezve azt karolta át vállánál. Fogalmam sincs miért, de legszívesebben eltörtem volna a srác kezét, csak ne nyúljon hozzá Ginahoz. Megköszörültem torkom, mert úgy éreztem, mintha egy gombóc állná útját még annak is, hogy nyeljek.

- Ne tartson sokáig. Nem kértél szabadnapot, így a munkád az első. Legközelebb pedig... - néztem a srácra – rendőrt hívok. - nyomatékosítottam, aztán ott hagytam őket. Nem kívántam látni ahogy egymást ölelik, kimondanak olyan szavakat, melyeket én akartam hallani a feleségemtől, de már nem lesz rá lehetőségem többé. Félúton mégis vissza fordultam és azt kívántam bár ne tettem volna. Jungkook érzékien csókolta Gina ajkait, aki kicsit sem ellenkezett. Kezeivel a másik nyakába kapaszkodott, én meg csupán addig bírtam nézni őket. Bosszúsan lépdeltem vissza a házba, egyenesen a nappaliba, ahol Tae szórakoztatta a fiamat és levágtam magam a kanapéra

- Történt valami? - kérdezte félve a legjobb barátom.

- Nem! - válaszoltam kissé ingerültebben.

- Látom. - sóhajtott. - Szóval, mesélj. Mi bosszant ennyire?

- Semmi bajom. - piszkáltam a felsőmet.

- Ismerlek már Jimin. Túl régóta és nem tudsz már átverni. Gina a baj?

- Mi? Dehogy! - Tae egy mindentudó pillantással sújtott, ami rosszabb volt, mint bármely kimondott szó. - Lehet. - fejét oldalra döntötte, szemöldökét megemelte. - Jó, oké! Igen, ő a baj!

- Pontosabban?

- Van egy srác aki a barátja, de nem úgy, mint a párja, csak barát-barát. Ő volt ott, mikor mentünk Gina cuccáért is. - bólintott jelezve, hogy emlékszik. - Az a takonyorrú idejött, bemászott a kapun, megsértve ezzel a magántulajdon fogalmát és Gina még őt védi!

- Te féltékeny vagy. - jelentette ki nemes egyszerűséggel.

- Nem vagyok! Ne legyél gyerekes, alig ismerem néhány napja.

- Lehet. - bólintott megint. - De nem érzed furcsán magad mióta találkoztunk vele?

- Ezt hogy érted? - vettem fel kezeim közé a fiam, aki oda mászott a lábamhoz.

- Nem tudom. Eleve már a botban, mikor ránéztem olyan érzésem támadt, mintha ismerném. Aztán mikor Minho mosolygott és nevetett rá, na az volt igazán a döbbenet. Lehet, hogy csak nagyon ért a gyerekekhez, fogalmam sincs, de azt tudom, hogy ez az egész nagyon furcsa. - magyarázta. Szavain elgondolkodtam: minden mozzanatában van valami, ami a feleségemre emlékeztet hiába tudom, ő nem Jina. Különben is Jimin, térj észhez! Neked ott a fiad és egy alakuló kapcsolatod! Nem lenne szabad olyan busz után futni, ami nem áll meg csakis miattad.

- Na ne... - nézett a telefonjára Tae. - Hobi jelentkezett. Nem fogod elhinni mit derített ki!

 Nem fogod elhinni mit derített ki!

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Lélek donor /PJM vs JJK/✔Where stories live. Discover now