Nem Jikook!
Park Jimin egy sikeres cég tulajdonosa, boldogan él feleségével, akivel első közös gyermeküket várják. Tehetséges, okos, dúsgazdag, szemtelenül fiatal és elképesztően jóképű. Minden tökéletes, mígnem eljön a születés pillanata, ahol az a...
A kis Minho boldogan játszott mindennel, ami a keze ügyébe akadt. A gyerekszobában minden bababiztos volt ezzel tökéletes kényelmet is biztonságot nyújtva a kicsinek. Egyetlen dolog nem illet oda: én. Azóta, hogy idevonultam a kisfiúval, folyamatosan teóriákat gyártottam. Különféle elméletek jártak a fejemben, végül az egész helyzetet a sors kegyetlen fintorának könyveltem el és csak akkor fakadtam ki teljesen, mikor Minho elaludt. Az egyik sarokban elbújva zokogtam, mintha az bármit is változtatna a történteken és kegyetlenül fájt csupán a gondolat is, hogy minden ugyanazon a napon történt. Hosszú hónapokig átkoztam magam, amiért pont akkor jutott eszembe elintézni valamit, ami ráért volna hetekkel később is akár. Én mégis elindultam amit örök életemben bánni fogok, mindegy mennyi jó történik velem.
Fogalmam sincs mennyi ideig sírtam, de egy idő után már a könnyeim sem folytak. Igyekeztem lenyugtatni magam mert láttam, hogy Minho mocorogni kezd. Megtörölgettem az arcom és nagy levegőt vettem. Erősnek kellett lennem, mert a kisfiúnak szüksége volt rám.
- Helló Szépfiú! - álltam kiságya mellé, mikor a kicsi kinyitotta szemecskéit. Először úgy nézett rám, mintha nem ismerne, gondolom a vörös szemeim miatt, de aztán újra arra a tündéri mosolyára váltott, amivel lekenyerezett már a boltban. - Kialudtad magad Tündérke? - segítettem neki felülni. Gügyögni kezdett valamit sajátos babanyelvén, ami elképesztően aranyossá tette. Egyetlen mozzanata képes volt elűzni a negatív gondolataimat, amiért hálásabb nem is lehettem volna.
A délutánt játékkal töltöttük, amit többször megszakítottunk egy ebéddel vagy egy uzsonnával. Szerencsére a kicsinek nagyon jó étvágya volt, amit Choi asszony furcsállt is. Elmondta, hogy mikor Minho megszületett nagyon gyenge baba volt. Sokáig az sem volt biztos, hogy életben marad. Jimin erején felül teljesítve, időt és pénzt nem spórolva kereste meg a legjobb orvosokat, hogy a kisfiú szervezetét megerősítsék. Hónapok teltek el, mire minden rendbe jött és végre mindenki fellélegezhetett. Choi asszony szerint Jimin a legjobb apa, akit életében ismert, mert számára nem létezik fontosabb dolog, mint a kisfia egészsége és boldogsága.
Elmúlt este hét. Minho már megfürdetve, illatosan, pizsamába öltöztetve ücsörgött a kiságyában, míg én elpakoltam azt az elképesztő méretű kupit, amit csinált.
- Nem értem hogy vagy képes ekkora rumlit csinálni?! Csak tíz hónapos vagy! - akadtam ki, de a kicsi csak nevetett rajtam. - De ne nevess ki! Szerinted ez vicces?! - dumáltam neki tovább, amin jóízűen kacagott. - Az ablakon dobom ki az összes kacatot, aztán majd nem nevetsz ilyen jókat! - mutogattam az ujjammal. Minhot egyáltalán nem érdekelte az esetleges idegállapotba kerülésem, csak nevetett tovább. - Nem leszünk így jóban Fiatalúr! - tettem csípőre a kezem, míg ő a kicsi nyelvét kinyújtva csúfolódott velem.- Most meg még ki is gúnyolsz? - vettem ki az ágyából.
- Látom nagyon jól elvagytok. - érkezett egy hang az ajtóból. Nem tehettem róla, de libabőrös lett az egész karom az orgánumra, melyre még a szemeimet is lehunytam. Jimin fáradtnak látszott és nyúzottnak, mégis boldog volt, hogy végre otthon lehet. - Szia Szerelmem! - dobta le zakóját az egyik székre és telt ajkait nagy mosolyra húzva lépett elénk. Minho kézzel-lábbal kalimpált, nagy vigyorral az arcán. Annyira örült az apjának, ami engem is jobb kedvre derített. Szinte kiugrott kezeim közül, hogy Jimin karjaiban lehessen, aki lehunyt szemmel ölelte kisfiát. - Annyira hiányoztál! - kezdte puszilgatni a kicsi arcát, aki ugyan nevetett, de tenyerét apja arcára helyezve próbálta eltolni. - Már nem is szeretsz?! - játszotta meg magát, aztán sírást színlelt. Persze Minho megsajnálta és hozzá bújt, amit Jimin győzelemként könyvelt el.
- Ez nagyon sunyi húzás volt. - fontam össze karjaimat mellkasom elõtt.
- Most miért? Az apja vagyok, nekem szabad! - ölelte magához a fiát durcás fejjel. Fejemet ráztam a jeleneten, mert eléggé hihetetlennek tűnt a férfi ezen oldala. - Nem volt vele semmi gond? - vált komollyá. Olyan hirtelen váltott, hogy pár pillanatig csak pislogtam.
- Nem, dehogy. Sétáltunk kint az udvaron egy kicsit, reggelizett, ebédelt, aludt és még uzsonnázott is. Csinált egy kis kupit, de nagyon jó fiú volt.
- A széthagyott játék a legkisebb gond. Nem számít semmi, ha Minho boldog. - adott puszit az ásítozó kicsi arcára. Irigyeltem, mert számára megadatott a lehetőség egy gyermekre. Ugyan hatalmas árat fizetett érte és nem lehetett mellette, akit teljes szívéből szeretett, mégis egy aprócska élet lett számára a legfontosabb dolog az életében. Bár én is megélhettem volna ezt az érzést.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
