Lélek donor /PJM vs JJK/✔

30.

Ha már kerek rész, gondoltam kicsit belecsapok a lecsóba és lerántok pár leplet, hogy érthetővé váljanak a dolgok....

Szóval dun-dun-duuuuuunnnnn kössétek fel a gatyátokat! Én szóltam ☝🏻☝🏻

Gyengének éreztem magam. Nem csak fizikailag, de lelkileg is. Seo boldog, mosolygós arca elnyomott minden reményt, ami Jiminhez kötött volna. Az pedig csak rá tett egy lapáttal, hogy mikor Jimin hazaért döbbenten nézte, ahogy Seo fogadja őt, karjaiban Minhoval. A férfi értetlenül nézett rám, én meg csak megvontam vállaimat és egy erőltetett mosollyal fordultam el. Meg akartam előzni a magyarázkodást, a bocsánat kérést, így a szobám felé indultam, hogy majd ott megvárom míg szólnak, nincs már rám szükség. Valami mégis azt suttogta bennem, hogy menjek vissza és harcoljak azért, ami az enyém. Épp időben torpantam meg, mert Jimin sietett utánam és ragadott meg a karomnál fogva. Lendületből tolt a falnak, amitől minden oxigén kiszorult a tüdőmből egy halk nyögés keretében.

- Mi a franc ez az egész?! - hajolt teljesen az arcomba, közben ujjai bilincsként ölelték körbe a csuklóimat, melyeket a falhoz szorított. - Mi történt, amíg nem voltam itt?

- Én csak... csak kipróbáltam valamit. - remegett meg a hangom.

- Csak kipróbáltál? - utánzott némi gúnnyal. - A próbálkozásod miatt a fiam annak a nőnek a kezei közt van, akitől a lehető leghamarabb akartam megszabadulni. Mikor fogod már fel végre, hogy nekem Te kellesz? - nézett végig arcomon vágytól csillogó tekintettel. Mellkasát az enyémnek nyomta, közben egyik lábát az enyéim közé tolta. - Hm? Mikor fogadod el, hogy nekem nem kell más nő rajtad kívül? - hajtotta le a fejét és a nyakam kezdte csókolgatni.

- De ez így nem helyes. - nyögtem vissza fogottan.

- Nem érdekel mi helyes. Akarlak! - nyalt végig bőrömön, amitől még a hideg is kirázott.

- Jimin, kérlek... - könyörögtem. Nagyot sóhajtott, majd felegyenesedett, elengedett és hátra lépett.

- Ez az egész egy baromság! - fordította el a fejét. - Hoseok hyung és a nevetséges elméletei. Te nem lehetsz Ő. Soha nem állt volna ellen nekem.

- Mégis miről beszélsz?

- Te nem vagy Jina. - nézett vissza rám. A korábbi csillogást más vette át. Szánalom, csalódottság.

- Jina? Mégis hogyan jön ide a feleséged?

- Mikor akartad elmondani, hogy egy napon történt a baleset? Hogy ugyanazon a napon kerültél kórházba, mint a feleségem? Hogy műtét közben megállt a szíved, de vissza hoztak? Hoseok mindent kiderített és még elméletet is gyártott. - jött közelebb ismét. Egész testemben remegtem, féltem. Nem akartam, hogy bárki tudjon arról, ami aznap történt. - Ő ugyanis hisz a furcsa dolgokban. Szerinte Jina és te egy időben haltatok meg, csakhogy téged vissza tudtak hozni az élők közé, ezzel egy időben pedig Ji lelkének egy darabja is jött veled. Ezért mondasz olyan dolgokat, amiket Jina mondott, ezért szeret téged Minho és ezért vonzódom hozzád annyira elviselhetetlenül. - szinte lihegett, mire a mondandója végére ért. A fejem zsongott, szédültem, a mellkasom majd felrobbant. Kapkodtam a levegőt és úgy éreztem bármikor összeesek. - Nem érdekel milyen magyarázat van erre az egészre, de Ji, ha tényleg ott vagy....

- Nem Jina vagyok. - feleltem határozottan. - Nem vagyok senki helyettese. Én saját magam vagyok olyan emlékekkel és álmokkal, amiket nem értek, de már nem is akarok. Ha pedig csak azért lennél velem, mert lehetséges, hogy a feleséged lelke bennem van, akkor inkább hagyjuk az egészet és menj vissza Seohoz! Benne legalább nem keresel valakit, aki már nincs. - hangom erős és nyers volt. Miután mindent kimondtam, megbántam. Jimint láthatóan megsértettem, ami miatt eltávolodott tőlem. Szemei szinte szikrákat szórtak, testtartása is megváltozott.

- Sajnálok minden egyes percet, mikor abban reménykedtem, hogy lehet jó valami. - gúnyosan ejtette ki a szavakat, már sehol nem volt az a Jimin, akit tegnap mutatott. - Menj és foglalkozz a fiammal. Nekem most fontos dolgom van Seoval. - grimaszolt, ahogy végig nézett rajtam, majd további időhúzás nélkül hagyott ott és ment vissza a lányhoz. Nem mozdultam, mert nem tudtam, csak arra figyeltem fel, hogy megjelenik Jimin, aki húzza maga után Seot. Mikor mellém értek kivette a lány kezéből Minhot, a kezembe adta, majd ismét megragadta a lányt és az emeletre mentek. Alig tűntek a lépcső tetején, szinte össze csuklottam. A fal mentén csúsztam le és már nem tudtam vissza fojtani a könnyeimet. Minho érdeklődve figyelte az arcomat és kicsi kezeivel simogatott. Hozzám bújt, mintha vigasztalni akarna. Mint egy gyermek az anyját, csakhogy ő nem az én fiam. Az enyémet elvesztettem.

Várom az elméleteket! 😁