Perfect For You [larry fanfic]

2

I might never be the one you take home to mother

Louis

- Szóval azt mondod, minden rendben. - anya gyanakvón méregetett a kezemben tartott készülék apró képernyőjén keresztül. A lányokat már elzavarta házi feladatot írni, hogy néhány szót válthassunk kettesben. Még így, hogy nem éltem otthon velük, ugyanúgy kijárt nekem az anyukámmal töltött idő. Mindig is nagy gondot fordított arra, hogy ugyanannyi, minőségi időt töltsön egyenként a gyerekeivel, mint az egész családdal.

- Igen anya, minden rendben. - bólogattam hevesen - Hogy tetszett az interjú? - kérdeztem vigyorogva. Anya arckifejezése hirtelen változott meg. Tekintete ellágyult, ajkai halvány mosolyra húzódtak.

- A humorodat apádtól örökölted. - jegyezte meg halkan, nagyot sóhajtva. Már épp nyitottam volna a számat, hogy válaszolhassak, ám ebben a pillanatban halk kopogás zaja ütötte meg a fülem.

- Várj egy percet, anya! - kértem, feltartott mutatóujjammal jelezve, hogy csupán néhány pillanatra van szükségem - Gyere! - kiáltottam hangosabban, ügyelve arra, hogy eltakarjam telefonom hangszóróját, ezáltal megelőzve édesanyám átmeneti halláskárosodását.

- Hé! Csak azért jöttem, hogy szóljak, Liamék kiugranak a boltba. Neked kell valami? - kérdezte Harry a szobába lépve, amelyen Liammel osztoztam. Még mindig az interjú után kölcsönzött pulóvert viselte, ám egy egyszerű, fehér rövidujjút vett alá. A cipzárt nem húzta össze, így kényelmesen, zsebre dugott kézzel ácsorgott az ajtóban. Szürke melegítőbe bújtatott lábait egymásra helyezte, mivel zoknit nem viselt, a padló pedig igen hideg volt még. Haja kuszán meredezett az ég felé, ahogy körbehordozta tekintetét a kényelmes méretű szobában. Pillantása megakadt az ölembe ejtett telefonon, amiről anya boldogan mosolygó arca nézett vissza rá.

- Az Johanna? - ragyogott fel az arca. Bólintottam, mire hirtelen fordulatot vett - Srácok, hozzatok gumicukrot! - kiáltott ki a nappaliba, majd becsukta az ajtót és levetette magát az ágyamra, kezébe véve a telefonom - Szia Johanna! - integetett a kamerába vigyorogva.

- Harry, angyalom! Hogy vagy? - kérdezte tőle anya lelkesen.

- Köszönöm szépen, nagyon jól! És nálatok minden rendben? - érdeklődött kedvesen - A kis Phoebs még mindig olyan huncut?

- Nem is tudod mennyire! - csóválta a fejét anya - Egyedül Louis tudta megfegyelmezni a kis ördögfiókát. - tette hozzá. Nevem említésére Harry észbe kapott, hogy nem csak jelen vagyok a szobában, de tulajdonképpen az én édesanyámmal folytat meglepően bensőséges beszélgetést.

- Hát persze! Louis Tomlinson, mint a felelősségteljes, megbízható, tiszteletnek örvendő bátty. - sorolta Harry kissé ironikusan, úgy helyezkedve, hogy mind a ketten beleférjünk anya korlátozott látóterébe - Ugye nem haragszol Johanna, ha egy kicsit kételkedem ebben? - kérdezte pimasz vigyorral, mire anyu hangos kacagásban tört ki.

- Valóban nehéz lehet elhinni. - bólogatott mosolyogva - Az én kisfiam meglehetősen... - akadt meg egy pillanatra a megfelelő szavakat keresgélve.

- Éretlen? - segítette ki Harry készségesen.

- Éretlen? - háborogtam. A fiú reakciója azonban csak egy vidám kacsintás volt, azután ismét minden figyelmét az ÉN anyukámnak szentelte.

- Igen, azt hiszem ez a legjobb szó rá. - bólogatott anyu, nagy egyetértésben.

- Na ezt most nem mondjátok komolyan, ugye?! - kiáltottam fel meglepetten, amibe egy cseppnyi felháborodottság is vegyült.