Perfect For You [larry fanfic]

35

AUTHOR'S NOTE[/1]:
Oi, oi everyone!
Csak szeretnék szólni, hogy ez a rész kifejezetten szomorúra sikeredett, szóval készítsétek a zsepiket...szükség lesz rá.

A részben szereplő dal (amit már fent is láthattok/hallhatók) teljesen más feldolgozásban játszódott le a fejemben, de szerintem ezt fogjátok érzékelni. Nem ajánlom, hogy olvasás közben hallgassátok, de azért beszúrtam ide, hisz egyetlen alkalmat sem érdemes elszalasztani, amikor ezeknek a csodálatos srácoknak a dalait hallgathatjuk.

Jó olvasást!

És ne mondjátok, hogy nem szóltam előre!

Baby, you're perfect

Louis

- Ha-Ha....Harry... - próbáltam valami értelmeset kinyögni, de a testemet rázó görcsös zokogás miatt képtelen voltam rá. Az agyam abban a pillanatban kikapcsolt, amikor elhangzott az a bűvös mondat.

Három órával ezelőtt.

Azóta ülök a szobámban, és egyszerűen gondolkodni is képtelen vagyok. Mintha minden megszűnt volna létezni körülöttem, csak én voltam, ebben a különös buborékban, ahol nem éreztem a fájdalmat. Nem éreztem, hogy fáj, hogy mennyire éget a tudat, hogy ismét elhagynak. Hogy már megint nem vagyok elég jó. Egyszerűen csak hevertem az ágyamon, mintha minden rendben lenne. Mintha nem omlana darabjaira az életem. Ismét.

De ahogy felhangzott a jól ismert csengőhang, amely hetekkel ezelőtt mindig melegséggel töltötte el a szívemet, egyetlen pillanat alatt szakadt rám az összes sérelem. A hosszú heteken át tartó feszültség Harryvel, a békülésünk, a sérülése, végül a veszekedés ami miatt haza kényszerültem.

Haza, ahol reményeim szerint kipihenhettem volna mind a lelki, mind a fizikai fáradságomat. Nem akartam mást, csak egy kis nyugalmat. De már erre sincs esélyem. Miért kellett ezt éppen most a nyakamba zúdítani?

- Lou, sunshine, mi a baj? Történt valami? - faggatott a fiú aggodalmasan, ám képtelen voltam válaszolni kérdéseire. Még túlságosan fájt. Hangosan felzokogva borultam a térdemre, továbbra is a fülemhez szorítva a telefont.

- Lou, kérlek, megijesztesz! - könyörgött tovább Harry, de hallottam, amint az ő hangja is megremeg - Baj van?

- A...a.... - kezdtem volna, de a torkom elszorult - Harry én.... - ismét felzokogtam.

- Najó, Lou. - vett egy mély levegőt, amellyel saját indulatait igyekezett lenyugtatni - Figyelj rám, sunny! - kérte valamivel magabiztosabban. Legalábbis a hangja egyszer sem csukott el, amíg kiejtette ezt a három szót - Figyelsz? - kérdezte, mire szerencsétlenül belenyögtem a telefonba. Ebben a pillanatban több nem telt tőlem. Szinte felemésztett a belsőmet égető fájdalom, ami szépen lassan az utolsó porcikámba is beszivárgott, belülről ostromolva a testemet - Segíteni szeretnék. Hagyod, hogy segítsek? - folytatta halkan. Hangja lágy volt, s bár meg-megremegett, mégis igyekezett tartani magát. Szavai hatására a szívem az eddiginél is jobban összeszorult.

- Segíts, Hazz... - nyögtem erőtlenül, meg sem próbálva megakadályozni a könnyeim kicsordulását. Lassan, egymást követve folytak le az arcomon, lehűtve ezzel felhevült bőrömet. A szemeim fájtak, a tüdőm égett. Gyűlölök sírni.