Perfect For You [larry fanfic]

3

And I might never be the one who brings you flowers

Harry

- El sem hiszem, hogy ez lehetséges! - jelentette ki Liam elképedve.

- Ezt ki kell használnunk! - bólogatott Louis hevesen.

- Az biztos. Szerintem soha többet nem fordul majd elő. - jegyezte meg Zayn kissé cinikusan. Valóban különös eset volt. A telefonomat még mindig a kezemben szorongattam, elképedve meredve a képernyőre, ahol még látszott a korábbi, bejövő hívások listája. Képtelen voltam elhinni, hogy kaptunk egy szabad napot. Hónapok óta nem volt ilyenre példa. Állandóan hajtottunk, hogy sikerüljön időben kiadni az albumot. A What Makes You Beautiful elsöprő sikere után fél év alatt kellett befejeznünk a tanulmányainkat, ami szintén nem kis stresszel járt. Bár akkor még nem tudhattuk, hogy mi vár ránk, amikor visszatérünk, de közel sem számítottunk ekkora hajtásra. Hónapok óta rohangáltunk stúdióból stúdióba, egyik forgatási helyszínről a másikra, ami elvette az összes időnket és energiánkat.

- Szóval. Mihez kezdjünk most? - kérdezte végül Louis, elnyújtózva a hatalmas kanapén.

- Mi lenne, ha elmennénk enni valahova? - vetette fel Niall lelkesedve. Mindnyájan nevetve néztünk a fotelben kuporgó szőke srácra, mivel éppen egy hatalmas pulykás szendvicset szorongatott.

- És ha egyszerűen itthon maradnánk videójátékozni? - jött a következő ötlet Liamtől. Ez kellemesebb fogadtatást kapott, de engem nem nyűgözött le.

- Hát, nem tudom. Ez az egyetlen, amire még a nagy hajtás közben is van időnk. Nekem kedvem lenne kimozdulni egy kicsit. És csak úgy lenni valahol. - emelkedtem fel, hogy a kanapé mögött fel-alá járkálva fejthessem ki gondolatmenetem.

- Igazad van. - értett egyet Zayn - Az nekem is jól esne.

- Végül is, elég rég volt lehetőségünk ilyesmire. - bólintott Liam beleegyezőn. Elmosolyodtam, úgy tűnt sikert aratott a program.

- De ugye azért ehetünk majd valamit? - kérdezte Niall ijedten.

- Hát persze, Ni! Amit csak akarsz. - röhögöte el magát Zayn. Szóváltásukon mindenki jól szórakozott, azonban nem kerülte el a figyelmemet, hogy Louis egy szót sem szólt, amióta kiderült, hogy szabad napot kapunk. Most is épp a telefonjába mélyedt, így nem akartam megzavarni. Ekkor azonban széles mosoly ült ki az arcára, majd lezárta a képernyőt és az ölébe ejtette a készüléket.

- Lou? - szólítottam meg, mire kérdő tekintettel fordult felém - Benne vagy? - kérdeztem, megdörzsölve az orromat. Louis arcára ráfagyott előbbi mosolya.

- Nem is tudom, srácok. - dörzsölte meg a tarkóját - Arra gondoltam, hogy ha már így a nyakunkba szakadt ez a nap, akkor esetleg találkoznék Stannel. - magyarázta ajkait rágcsálva.

- Oké, menj csak, Tommo. - biccentett Liam beleegyezőn.

- Köszi, Paynie!  - a fiú ajkai fölfelé kunkorodtak, de tekintete csupán az enyémet kereste, mintha az én beleegyezésemet várta volna. Nem örültem, hogy más programot szervezett magának. Szerettem volna, ha egy kis időt eltölthetünk közösen, úgy, hogy egyikőnk sem panaszkodik az elviselhetetlen fáradtságra, az egyre nehezedő nyomásra, a bennünk növögető teljesítménykészerre. Jó lett volna együtt kikapcsolódni. De persze, ha Ő inkább Stannel töltené az idejét, akkor ki vagyok én, hogy ennek keresztbe tegyek?

- Érezd jól magad! - biccentettem összeszorított szájjal. Louis megkönnyebbült sóhajjal dőlt hátra a kanapén.

- Kösz. - mosolygott rám óvatosan, de elfordítottam a fejem. Az, hogy nem tehetek semmit a távozása ellen, nem jelenti azt, hogy örülök is neki. Szemem sarkából, mintha csalódottságot láttam volna átsuhanni az arcán. A következő pillanatban Louis csengőhangja töltötte be a szobát. A füléhez emelte a telefont, fogadva a hívást.