Perfect For You [larry fanfic]

44

Then baby, I'm perfect

Louis

Bárgyú mosollyal az ajkamon, óvatos mozdulatokkal forgattam a kezeim között a hófehér borítékot. Az ujjaim becsúsztak a kis fülecske alá, miközben tekintetem újra a ragyogóan tiszta felületre esett, melynek közepén csupán egyetlen szó díszelgett.

Louis.

Az ő kézírásával még így is másként hat. Talán meg kellene kérnem, hogy innentől kezdve ő osztogassa helyettem az autogrammokat. Az ő betűi annyival lágyabbak, kecsesebbek, mint az enyémek. Hihetetlen, hogy még a kézírását is imádom! Saját magamon szórakozva ingattam meg a fejemet, majd ismét megfordítottam a borítékot. Felnyitottam, majd fürgén előhúztam a benne rejlő lapokat, csakhogy meggyőződhessek róla, hogy még mindig nem álmodom. Alig telt el egyetlen nap, mióta megkaptam az ajándékom, de már legalább százszor simítottam végig ujjaimmal a repjegyeket, vagy lapozgattam át a síparadicsomról készült fényképes katalógust. Még mindig nem hiszem el, hogy ez megtörténhet. Hogy valóban megtörtént.

Az igazat megvallva, nem kis féltékenységi roham tört rám, amikor Harry átnyújtotta Zaynnek a karkötőt, ami az életre szóló barátságukat szimbolizálja. Nehezen bírtam végig nézni, ahogy könnyekig meghatva borulnak egymás nyakába, miközben Liam és Niall az egymástól kapott bugyuta ajándékaikon nevetgéltek. Én pedig csak ültem ott, és egyre csak az ölemben pihenő ajándékot figyeltem, amelyet nem másnak, mint annak a göndör angyalnak szántam, aki épp felém közeledett. Nagy sóhajjal erőt vettem magamon és egyenesen a szemébe néztem. Szégyenlősen mosolygott rám, ahogy átnyújtotta az apró, fehér borítékot. Annyira kíváncsi voltam, hogy teljesen elfelejtettem átadni neki az ő csomagját, azonnal felnyitottam a sajátomat. Harry ajkait rágcsálva várta a reakciómat, ami bőven késve érkezett. Rengeteg időre volt szükségem, hogy összerakjam magamban, hogy hogy a két repjegy, a szállásfoglalás visszaigazolása és a vastag katalógus csupán egy dolgot jelenthetnek.

Nyaralni megyünk.

Pontosabban telelni, hiszen a foglalás február elejére szól, de valójában mindegy. Semmi nem számít, amíg Harry komolyan gondolja, hogy velem szeretne jönni. Merthogy ez sem volt egészen egyértelmű számomra. Szokásomhoz híven bepánikoltam, hogy mi van, ha nem magának szánta a jegyet, hanem arra vár, hogy valaki egészen mást viszek magammal. Szegény fiúnak hosszú percekig tartott, mire sikerült meggyőznie, hogy ő ezt az utazást nagyon is kettőnknek vette és esze ágában sincs engedni, hogy mással menjek el.

- Boo! - kiáltott az egyik húgom, mire ösztönösen csuktam be a kis katalógust.

- Itt vagyok. - kiáltottam vissza, miközben igyekeztem visszatuszkolni mindent a borítékba, anélkül, hogy nagyobb kárt okoznék a sérülékeny papírfelületen.

- Mit csinálsz? - nyargalt be a szobámba Fizzy, azon nyomban a hátam mögé lépve. Magamban szitkozódva szorítottam össze a szemeimet, hiszen nem voltam elég gyors. Egy utolsó mozdulattal végre ismét lezártam a borítékot és szembe fordultam a húgommal, gondosan magam mögé rejtve az ajándékot.

- Semmit. - ráztam a fejem hevesen - Kész az ebéd? Farkas éhes vagyok! - igyekeztem terelni a témát, de sajnos Félicitét nem lehet ilyen könnyedén átejteni.

- Boo. - ráncolta a szemöldökét gyanakvóan végigmérve engem - Mi van a kezedben? - vágta csípőre a kezeit. Egy pillanatra elmosolyodtam, mert ezt a mozdulatot egyértelműen anyától örökölte, de nem tartott sokáig a hirtelen jött, szentimentális boldogságom.

- Louis. - hangzott egy váratlan megszólítás az ajtóm irányából. Fizzy-vel meglepetten kaptuk a fejünket Lottie-ra, aki karba font kézzel dőlt neki az ajtófélfának, miközben mindentudó mosollyal végigmért.