Perfect For You [larry fanfic]

49

Then baby, you're perfect

Harry

Kezeimet ökölbe szorítva, szigorúan leszegett fejjel oldalaztam ez a többiek mellett a színpadról levezető lépcsőn. Egyszerűen nem bírtam nézni a srácok örömtől megrészegült, széles vigyorát, miközben engem belülről majd szétvetett az ideg. A koncert szuper volt ugyan, a rajongóink egytől egyig fantasztikusak, most mégsem tudtam teljesen átadni magam a felhőtlen örömnek, amely az előttem sétáló összes srácot körüllengte.

A koncert, az én kis akciómtól eltekintve a lehető legnyugodtabb formában folyt le. Legalábbis külső szemlélőként egyértelműen ez volt érzékelhető. Liam, Zayn és Niall még a hátra lévő számok alatt igyekeztek felvenni velem a kapcsolatot, hogy valamit megtudjanak a szándékomról, de nem akartam velük beszélni addig, amíg Louis-val nem tisztáztam ezt. Ám hiába tartott majdnem két percig a folyamatos sikongatás, miután kimondtam azt a néhány bűvös szót, úgy tűnt, a színpad előtt toporgó lányokból erősebb érzéseket váltott ki, mint az egyetlen emberből, akinek szántam őket. Egyetlen meglepett pillantást kaptam, ami hamar átfordult valami sötét, megfejthetetlen kifejezésbe, onnantól kezdve pedig a fiú egyetlen egyszer sem nézett rám. Nem volt nehéz kitalálni, hogy neheztel rám, csak azt nem értem, hogy miért. Több, mint a fele hátra volt még a koncertnek, így abban bíztam, hogy Louis a végére megbékél és tudunk normálisan beszélni erről. Ennek ellenére, hiába voltam az utolsók között, akik beléptek a színfalak mögé, mert hosszú, hozzá teszem fölösleges perceket töltöttem azzal, hogy a lépcső tetején vártam Louis felbukkanására, hogy a nyakamba vesse magát és bocsánatot kérjen, ez mind mind reménytelen álomnak bizonyult csupán, hisz eloldalazva a rengeteg fel alá rohangáló fekete ruhás alak között, nem más fogadott, mint Stan, ahogy épp az én Louis-m nyakába veti magát. Szeretném azt hinni, hogy csak a koncert miatt gratulál neki, ám ahogy Louis vissza ölelte őt, tisztán láttam, ahogy a fiú a füléhez hajolva suttog neki valamit, amin Louis hangosan felkacagott. Nem tehettem róla, azonnal elöntött a féltékenység, és az agyamra pillanatok alatt olyan vörös köd ereszkedett, hogy még az is megforudult a fejemben, hogy az én nagyon is komoly vallomásomból űztek épp viccet.

Végig néztem, amint a legjobb barátom átkarolja a srác vállát, aki készségesen csúsztatta kezét a derekára. Na álljon meg a menet! Ott csak én érinthetem őt!

Már épp indultam, hogy lehetőségeim szerint minél hamarabb tönkretegyem az idilli kis társalgásukat, de ekkor váratlanul feltűnt körülöttem a többi fiú, ez pedig jelentősen lelassította a haladásom.

- Fúj, de izzadt vagy! - kiáltott fel nevetve Stan, majd nagyon humoros módon, megjátszott undorral tolta el magától Louis-t. Mr. Poénzsák beszólását mindenki hangos röhögéssel díjazta, még Louis csábítóan vékony ajkai is felfelé görbültek. Egészen addig, míg a tekintete végre valahára összeakadt az enyémmel. Az elmúlt egy órában egyetlen pillantásra sem méltatott, szándékosan figyelmen kívül hagyott akkor is, amikor konkrétan egymástól két lépésre kellett énekelnünk, és most sem kaptam mást, csak egy lesajnáló szemforgatást, egy ideges fújtatással kísérve. Mintha még neki állna feljebb!

- Ideje lenne átöltöznünk, nem gondoljátok? - vetette fel Liam, ám ezek voltak az egyetlen szavak, amelyek valóban eljutottak az agyamig a társalgásukból, hiszen túlságosan lefoglalt az, hogy gyilkos pillantással méregessem a szorosan Lou mellett szobrozó szőke gyökeret.

- Bizony, gyerünk emberek! Vár ránk az éjszaka! - emelte magasba kezeit Zayn, ezzel kifejezve izgatottságát, melyből belém jóval kevesebb szorult. Általában nem szokásunk a koncertek után bulizni, hisz mindannyiónknak jobban esik ledőlni egy kicsit, ami most különösen jól esne, hisz a holnapi koncertre való tekintettel, amit ugyan itt tartanak, egy egész szép szállodai lakosztályban alszunk. De ma, természetesen, Stanley jelenlétére való tekintettel kivételt teszünk. Nem értem miért van erre szükség, a srác elmehetne egyedül is a hőn áhított kocsmatúrájára.