Perfect For You [larry fanfic]

6

I could tell that you were curious,
oh yeah

Louis

- Srácok! Keljetek!! Ennyi volt a pihenőnk! - dörömbölt valaki a szoba ajtaján. Nyűglődve húztam a fejemre a takarót, igyekezve kizárni a külvilágból érkező zavaró hangokat - Ha nem reagáltok, bemegyek! - jött a következő fenyegetés a rosszakarónktól, akinek hangjában Liamre ismertem. Kissé kómás voltam ugyan, de az biztos, hogy Liam az én szobatársam. De akkor miért ácsorog az ajtó előtt?

- Nyugi, Li! Fent vagyunk! - szólt egy álmos hang mögülem. Oda kaptam a fejem és legnagyobb meglepetésemre Harry göndör fürtjeivel találtam szembe magam. Egy pillanatig gondolkoznom kellett, de aztán szépen sorban beugrottak a tegnapi események. A rögtönzött szabadnap, Stan, a focizás majd a veszekedésünk, míg végül megvilágosodott előttem az is, hogy Harry miért ébredt az én ágyamban. A fiú hirtelen rámemelte eddig csukva tartott szemeit. Álmosságtól csillogó, mohazöld tekintete kíváncsian fürkészte az arcomat.

- Minden oké, Louis? - kérdezte végül puhatolózva. Ő is tartott a reakciómtól, de én egyenesen rettegtem az övétől. Fogalmam sem volt, mit gondolhat rólam azok után, hogy együtt aludtunk. Na és a srácok? Vajon látták? A francba, persze, hogy látták, hiszen Liam nem fenyegetésként használta volna azt, hogy bejön a saját szobájába, ha nem tudja, hogy mi vár rá idebent.

- Harry? - a hangom szokatlanul vékony volt és erőtlen, így megköszörültem a torkom, mielőtt feltettem a valódi kérdésemet: - Hogy aludtál? - a fiú megkönnyebbült sóhaján muszáj volt elmosolyodnom.

- Nem is tudom, mondd meg te, Mr. Egész-éjszaka-horkolok! - nevetett az arcomba.

- Pff, persze már. Nem is horkolok! - védtem meg magam.

- Dehogynem! Legalább úgy, mint valami jegesmedve! - kérte ki magának felháborordva.

- Jegesmedve? Komolyan, Hazz? - kérdeztem nevetve. A becenév hallatán azonban Harryt nem is foglalkoztatta tovább a jegesmedve-ügy. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, ajkain a világ legszebb mosolyával.

- Srácok! - törte meg a csodás pillanatot Liam.

- Ahj. - hanyatlottam vissza a párnára - Megyünk már! - kiáltottam vissza szemforgatva. Harry csak nevetve nézte reakciómat, miközben lassan kikászálódott az ágyból. Én továbbra is a plafont bámulva feküdtem a puha takaró alatt, míg a fiú a szoba közepén állva várt rám.

- Louis, tényleg ideje mennünk. - intett az ajtó felé a fejével.

- Én ma nem megyek! - ráztam meg a fejem hevesen.

- Lou! - Harry hatalmas, édesen csillogó kiskutyaszemekkel meredt rám, aminek képtelen voltam ellenállni. Már épp felemelkedtem volna, amikor újra szólásra nyitotta a száját: - Csinálok reggelit!

- Mire várunk még? - pattantam fel hirtelen, majd odaugrottam Harryhez. A fiú nevetve tűrte, ahogy megragadva kezét az ajtó felé kezdtem húzni.

- Csak nem megéhezett a pocakod? - kérdezte kuncogva, kezét a hasamra simítva, amivel megállásra késztetett.
Megforgattam a szememet, figyelmen kívül hagyva piszkálódását. Ebben a pillanatban azonban tekintetem megakadt valami különlegesen szokatlan dolgon. Az éjjeliszekrényemen egy csodálatos fehér rózsa nyitogatta szirmait, gondosan beleállítva egy egyszerű üvegpohárba. Az arcomra kiült csodálkozás Harry figyelmét sem kerülhette el.

- Lou? - fürkészett kíváncsian, majd tekintetét abba az irányba fordította, amerre én néztem - Oh... - nyöszörgött amikor felfedezte csodálkozásom okát.