Perfect For You [larry fanfic]

10

And if you like having secret, little rendezvous

Louis

Nyűgösen húztam a fejemre a takarót, nem nagyon akaródzott felkelnem az ágyból. Végre szombat volt, aludhattam ameddig kedvem tartotta, ki akartam használni az alkalmat.

Az elmúlt héten látástól vakulásig ültünk a stúdióban, egymás után tanulva és gyakorolva az első albumunk számait. Nem gondoltam, hogy ennyire megterhelő híresnek lenni.

Átfordultam a másik oldalamra, és meglepve konstáltam, hogy Liam ágya üresen tátong. Odakintről nem hallottam hangokat, így bíztam benne, hogy a srácok valami reggeliért mentek. Harry ma biztosan nem csinál kaját, hiszen korán reggel elment Sophie-hoz, hogy kigyakorolják a szólóit.

Épp neki jutottak a legnehezebb részek, ráadásul azok, amik egy dalban többször is elhangzanak. Szegénykém annyira aggódik, hogy ha tehetné, még aludni sem járna haza, éjt nappallá téve énekelne a stúdióban. Rendszerint, mire hazaérünk már hangja sincsen, ezért a sálak állandó kiegészítőivé váltak. Emellett beszerzett valami drága csodateát, ami elvileg rendbevágja a hangját, hogyha megerőlteti. Így napi programunkba beiktattunk egy rövid órácskát, amikor kettesben bevackoljuk magunkat a szobámba-Liam legnagyobb boldogságára-és egyszerűen élvezzük a csendet és a nyugalmat. Néha beszélgetünk, néha órákon át képesek vagyunk hallgatni egymás légzését.

Az első alkalommal mindketten hamar magunkba döntöttük a teát, de rá kellett jönnünk, hogy nyugalmunk csupán addig tart, amíg a bögréink tele vannak, onnantól kezdve nem szabadulunk a srácoktól. Így a következő alkalmaknál már egyre jobban elnyújtottuk a folyamatot, olyannyira, hogy legutóbb még félig tele volt a bögrém, de a benne lévő folyadék már rég elhűlt. Hidegen még pocsékabb íze volt, mint ha forrón ittam, így a végén a lefolyóba borítottam az egészet. Nem is igazán értem, hogy miért szoktam rá én is, hiszen az én hangszálaim teljesen rendben voltak. De az első alkalommal Harry olyan édesen kérdezte, hogy készíthet-e egyet nekem is, hogy nem volt szívem nemet mondani. Legközelebb pedig már meg sem kérdezte, természetesnek vette, hogy csatlakozom hozzá.

A nappaliban terpeszkedtünk a srácokkal, amikor Harry megjelent az ajtóban egy kis tálcával, rajta a két gőzölgő bögrével. Némán, de mosolyogva intett a fejével, én pedig szó nélkül követtem őt a szobámba. Szerettem ezeket az alkalmakat. Ilyenkor mindig igyekeztem fesztelen, vidám témákkal előrukkolni, hogy enyhítsem egy kissé a Harryre nehezedő nyomást. Nem kellene ennyire szívén viselnie a dolgot, hiszen a hangja egyszerűen elképesztő. De ő túl lelkiismeretes ahhoz, hogy a tökéletesnél kevesebbel megelégedjen. És ha ehhez az kell, hogy kidolgozza a belét is, akkor megteszi. Minden habozás és panasz nélkül.

Ekkor világossá vált számomra, hogy képtelen leszek visszaaludni, így egy elfolytott sóhaj közepette kikászálódtam az ágyból. Az ablakhoz léptem és elhúztam a sötétítőt, hogy beengedjem a nap ragyogó sugarait a szobába. Ez mind igazán romantikusan hangzott, de valójában ezek a sugarak semmi mást nem világítottak meg, mint a szanaszét dobált, kétes tisztaságú holmikat, amik jelentős része az én tulajdonomban állt.

Hajamba túrva léptem keresztül a földön felhalmozott szennyeskupacokon egészen az ajtoug, majd kiléptem a szobából. Egyenesen a konyha felé vettem az irányt, ahol magamba döntöttem egy pohár vizet. Az étkező hatalmas ablakán át bámultam le az alattunk elterülő napfényben fürdő utcára. Ebben a pillanatban eszembe jutott, hogy mindenképpen el kell intéznem valamit a mai nap folyamán. Mosolyogva öblítettem el a poharamat és rohantam a fürdőbe.

Alig tíz perc múlva már a liftben toporogtam, az elmémmel igyekezve gyorsabb haladásra bírni a szerkezetet. Kilépve a szabad levegőre, azonnal feltettem a napszemüvegem és a jól bevált baseballsapkát. Néhány lépés után elővettem a telefonomat, hogy ellenőrizni tudjam, jó irányba haladok-e. Széles mosollyal dugtam zsebre a kezem és ráérős léptekkel sétáltam a közeli kis hangszerbolt felé. Már napokkal ezelőtt elterveztem az egészet. Bár, mivel nem ismertem a helyet, de elég kicsinek tűnt, csak reménykedhettem benne, hogy megkapom az áhított hangszert. Néhány saroknyit sétáltam csupán, és már ott is álltam a hatalmas épület előtt, aminek egy apró helyiségében rendezték be a boltot. Csupán egy szerény felirat jelezte a járókelők számára, hogy itt bizony hangszereket árulnak. Mosolyogva löktem be az ajtót, majd beléptem az üzletbe.