Perfect For You [larry fanfic]

5

When I first saw you from across the room

Louis
Az X-faktor selejtező napja

A nyári nap sugarai vidáman ragyogtak le az épület előtt összegyűlt hatalmas tömegre. Fiatal, izgatott verzsenyzőjelöltek görcsösen igyekeztek még egyszer, utoljára eltalálni azt a kényes hangot; meghatott szülők nyugtatták csemetéiket az unalomig ismételt közhelyeikkel; lojális barátok biztosították feszengő társaikat messzemenő tehetségükről.

- Boo! Felveszel? - lépett elém Phoebe csillogó szemmel. Apró kezeit a magasba emelte, várva a válaszomra.

- Hagyd most békén Louis-t, kicsim! - lépett hozzánk Mark, Phoebe vállára téve tenyerét. A húgom arcára végtelen mértékű csalódottság költözött, hallva nevelőapám szavait.

- Ne is figyelj rá, Phoebs! - legyintett mosolyogva, majd leguggoltam hozzá - Gyere ide! - nyújtottam felé kezeimet, mire vidáman szaladt hozzám. Hangos kacagása, ahogy a derekánál fogva magasba emeltem és nyakamba ültettem, sok körülöttunk ácsorgó tekintetét magunkra vonta.

- Engem is, Boo, engem is! - bukkant fel Daisy a lábamnál. Könyörgő tekintettel meredt rám, buzgón ráncigálva a kardigánom szegélyét, erőteljes veszélybe sodorva, a mellkasomra ragasztott, névvel ellátott papírt.

- Na jó, elég legyen, lányok! - lépett közbe anya váratlanul. Daisy apró kezeit gyakorlott mozdulattal fejtette le ingem vékony anyagáról, majd kissé idegesen simítgatni kezdte a rajta keletkezett gyűrődéseket. Szívesen ellöktem volna kezeit a túlzott aggódásra hivatkozva, de nem engedhettem el a nyakamban ücsörögő Phoebe lábait. Hiába markolta olyan erősen a hosszú órákon át tökéletesített tincseimet, kétségtelenül aggódtam volna, ha nem tartom kellő biztonsággal.

Anya ekkor felvezette morcos tekintetét a húgomra, majd minden előzetes figyelmeztetés nélkül a hóna alá nyúlt, megragadta és leemelve a nyakamból, az ölébe vette. Phoebe természetesen feltűnő jelét adta elégedetlenségének. Anya, nemes egyszerűséggel legidősebb húgom, Lottie kezébe nyomta a hisztiző kislányt, hogy néhány perc erejéig figyelmét megosztatlanul nekem szentelhesse.

- Hogy érzed magad Boo Bear? - lépett közelebb, tenyerét lágyan az arcomra simítva. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, mintha egyenesen a szememből kívánná kiolvasni a választ fel nem tett kérdéseire.

- Minden oké, anyu. - mosolyogtam rá bíztatóan - Kicsit izgatott vagyok, de nem félek. - tettem hozzá, látva a kétkedést átsuhanni tiszta tekintetében.

- Ha te mondod, édesem. - paskolta meg szeretetteljesen az arcomat.

- Ki más mondaná? - kérdeztem vigyorogva, mire anya megforgatta szemeit. Bocsánatkérő pillantást vetett rám, miközben hátrafordult, hogy ellenőrizhesse kis családunk tagjainak testi illetve lelki épségét. Mosolyogva néztem végig a lányokon, akik mindannyian elkísértek erre az-egyébként túlértékelt-eseményre. Tekintetem egy pillanatra elidőzött a Félicitével beszélgető Markon, aki eddigi életem egyetlen napján sem éreztette velem, hogy én nem a vérszerinti gyereke vagyok, a lányokkal ellentétben.

Anya ezúttal jól választott, ez kétségtelen. Szerettem a családomat és ők is szerettek engem. Olyannyira, hogy a számomra fontos, nekik talán kevésbé izgalmas programokra is elkísértek, a 6 éves ikrektől kezdve, egészen a mostohaapámig, aki sajátjaként szeretett, s akire én is apámként tekintettem.

Ebben a pillanatban a hatalmas, dobozszerű épület ajtajai kinyíltak, a tömeg pedig egy emberként indult a legközelebb eső bejárat irányába.