Perfect For You [larry fanfic]

41

AUTHOR'S NOTE[/1]:
Jó estét mindenkinek!
Hiányoztam?
Ha én nem is, legalább a fiúk?
Egy igen izgalmas részt hoztam nektek mára, kárpótlásként, hogy a héten elkezdődött a suli.

Remélem mindannyian jól vagytok, vigyázzatok magatokra!

De most jó olvasást, élvezzétek a részt!<3

And if you like causing trouble up in hotel rooms

Louis

- Lou. -szólított meg valaki óvatosan. Bár a hangja halk volt, egészen lágy, mégis a fejemre húztam a takarót és egészen egyszerűen átfordultam a másik oldalamra. Én most még egészen biztosan nem fogok felkelni. A lágy hang tulajdonosa felkuncogott, majd a következő pillanatban éreztem, hogy besüpped mögöttem az ágy.

- Lou, sunshine, hasadra süt a nap! - hajolt közelebb, óvatosan lehúzva rólam a takarót, hogy egyenesen a fülembe duruzsolhasson. Lehelete csiklandozta a bőrömet, kellemes illata bekúszott az orromba. Ha a becenév, illetve a mozdulataiból áradó gyengéd szeretet nem lett volna elég, ez a jellegzetes, édeskés aroma megpecsételte sejtésemet ébresztőm kilétét illetően. Ettől függetlenül még reggel volt, nekem pedig egy cseppet sem volt kedvem felkelni.

- Nem gondolod, hogy ebben a mondatban túl sok a becenév? - motyogtam magam elé morcosan. A hangomat még a szokásos, reggeli rekedtség jellemezte, így nem voltam benne biztos, hogy érti a szavaimat. Harry azonban jóízűen felkuncogott - Nem beszélve a nap szó túlzott használatáról. - jegyeztem meg morogva, ám nagy nehezen kinyitottam a szemeimet. Egy hatalmas piros, fekete valami töltötte ki a látóterem. Meglepetten kaptam a fejem Harry felé, aki széles mosollyal nézett le rám.

- Jó reggelt álomszuszék! - nevetett rám amikor tekintetünk összekapcsolódott. Ragyogó, smaragd szemei egy pillanatra minden gondolatot kiűztek a fejemből. Azonban tekintetem a göndör tincsek mögül előbukkanó tárgyakra estek, amik csak fokozták összezavarodottságom. Hol a fenében vagyok?

- Tényleg ideje felkelni. Paul már járt itt egyszer. - folytatta Harry valamivel határozottabban. Paul? Mit keres ő......és ebben a pillanatban beugrott. A reggeli Harryvel, ami miatt lekéstük a megbeszélést, a találkozás Lou-val, a busz, a filmezés, ami miatt nagy valószínűséggel a kanapén ébredtem. És a koncert. Ami ma van.

- Uramisten! - ültem fel hirtelen, ledobva magamról a vékony plédet. Azt sem értem, hogy került ide.

- Loueh, nyugi, azért ennyire nem vagyunk késésben! - kuncogott fel a göndör édesen, majd felpattanva lehúzta rólam a takarót és gondosan összehajtotta.

- Nem, nem az. - ráztam meg a fejemet, a lábaimat a földre helyezve. Könyökömet a térdemre támasztva, kétségbeesetten temettem kezeimbe az arcomat.

- Lou, baj van? - telepedett le mellém a fiú azonnal. Hangjából sütött az aggodalom, én azonban csak megráztam a fejem - Hé! - szólt rám újból, ahogy hosszú, vékony ujjai a csuklómra fonódtak, majd óvatosan az ölébe húzta kezeimet - Mi a baj, sun? - kérdezte halkan.

- Semmi. - ráztam meg a fejem ismét, kerülve a tekintetét. Harry egyetlen szó nélkül az állam alá nyúlt és gyengéden kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Nem mondott semmit, csupán a tekintetével biztosított arról, hogy itt van velem és bármit megoszthatok vele. Így hát vettem egy nagy levegőt és kinyögtem.

- A koncert... - folytatni akartam, de a hangom megbicsaklott és ezzel együtt elszállt az összes magabiztosságom. Vártam, hogy a fiú mondjon valamit, de ő csupán várakozón figyelt - Én... - kezdtem ismét, de ezúttal nem tudtam, miként adhatnék hangot az érzéseimnek - Én félek, Harry. - nyögtem ki végül, egyenesen belenézve rikító zöld szemeibe.