Perfect For You [larry fanfic]

23

I could tell that you were curious

Harry

- Na? Megette? - kérdeztem azonnal Zaynt, amint bezárult mögötte az ajtó.

- Meg. - bólintott fáradtan, tiszta ruháimat a fotelbe rakva. Én már hosszú percek óta pizsamában kucorogtam az ágyában, arra várva, hogy mikor ér vissza a Louis-nál tett látogatásról.

- A zöldséget is? - érdeklődtem hatalmas szemekkel.

- Igen Harry, a zöldséget is. - bólint ismét - Komolyan mondom, rosszabb vagy, mint az anyja. - ingatta a fejét szórakozottan, miközben bemászott mellém.

- Csak aggódom. - jegyeztem meg halkan, a karkötőimet piszkálva.

- Igen, tudom. - sóhajtott fel gondterhelten - Na gyere ide! - a hátán fekve kitárta karjait, én pedig azonnal befészkeltem magam az ölelésébe. Hosszú percekig feküdtünk néma csendben, a gondolatainkba merülve. Az enyémek természetesen Louis körül forogtak. Fogalmam sincs, hogy miért nem vacsorázott velünk. Pedig ez megfelelő alkalom lett volna, hogy mindenféle kínos közjáték nélkül, jó hangulatban, ugyanabban a társaságában töltsünk el egy estét.

Vacsora után fiúk egyesével elvonultak zuhanyozni, videójátékozni, esetleg hazatelefonálni, de én bevállaltam a mosogatást. Nem siettem vele, reméltem, hogy Louis, előbb vagy utóbb engedni fog a korgó gyomrának és kitámolyog valami ennivalóért. Épp kikészítettem a pultra az adagját, amikor Zayn belépett.

- Mit csinálsz még itt? Már nagyon késő van. - jegyezte meg, ahogy közelebb lépett. Tehetetlenül megráztam a fejem. Pillantása az előttem fekvő tányérra siklott - Nem hiszem, hogy enni fog. - rázta meg a fejét szomorúan.

- Én csak nem akartam, hogy vacsora nélkül feküdjön le. - motyogtam lehajtott fejjel. Valamiért nagyon zavarban éreztem magam, mint egy kisgyerek akit valami rosszaságon kaptak. Pedig ő csak Zayn, ez pedig puszta baráti gesztus a részemről - Ha letenném az ajtaja elé, bekopognék és gyorsan elszaladnék? - kérdeztem hirtelen felindulásból - Talán nem is tudná meg, hogy én voltam. - egy pillanatra komolyan elgondolkodtam, hogy vajon beválna-e.

- Vagy egyszerűen bevihetném neki én. - mosolyodott el Zayn szórakozottan ingatva a fejét. Ez tagadhatatlanul egyszerűbb megoldás.

- Megtennéd? - kérdeztem hatalmasra tágult szemekkel.

- Persze, haver. - sóhajtott közelebb lépve, kezébe véve a tányért. Vetett rám egy utolsó, szórakozott pillantást, majd szó nélkül kisétált a helyiségből.

- És milyen indokkal mész be? - érdeklődtem azonnal a nyomába szegődve. Zayn felhúzott szemöldökkel emelte meg a tányért, mintha ez egyértelmű lenne. Egy kicsit megráztam a fejem, mire sóhajtva bólintott.

- Majd azt mondom, hogy neked viszek tiszta cuccot. - vonta meg a vállát, majd a Louis-val közös szobánk felé vette az irányt. Természetesen oda is követtem.

- Ne mondd meg neki, hogy közöm van hozzá, oké? - kérdeztem halkan, óvatosan pillantva a fiúra. Nem tudtam, hogy Louis jelenleg hogyan viszonyul hozzám, de semmiképp nem akartam, hogy esetleg dacból ne egye meg a vacsorát, csak mert én készítettem. Épp eléggé fájt, hogy olyan hirtelen lelépett, amint meglátott engem a vacsora előtt.

- Ha nem akarod, nem fogom. - bólintott a fiú, bár láttam rajta, hogy megvan a véleménye rólam. Ennek ellenére némán lépkedtünk egymás mellett, míg elértük a folyosó elágazását. Lou szobája balra volt, a Zayné pedig, ahol jelenleg tengetem a napjaimat, jobbra. Szívem szerint magam vittem volna be a fiúnak a vacsorát, hogy utána egész este magához szorítson, és így merüljünk álomba.