Perfect For You [larry fanfic]

24

I hope you're sure what you're
looking for

Louis

Kicsivel több, mint két nap telt el azóta, hogy feladtam a rövidke bocsánatkérő levelemet az egykori legjobb barátom számára, mellékelve a két VIP jegyet, kiengesztelésképp. Stantől azóta sem érkezett semmilyen hívás, semmilyen üzenet. Bár fogalmam sincs, hogy azért nem válaszolt még, mert még meg sem kapta a levelet, vagy mert egyszerűen hallani sem akar rólam a múltkori veszekedésünk után. Neki legalább lenne oka haragudni rám, és távol tartani magát tőlem. Nem úgy, mint egyeseknek.

Az elmúlt két nap egyszerűen pokoli volt. Még soha nem éreztem magam ennyire feleslegesnek, mint mostanában. Harry szinte rám sem néz, és néha olyan érzésem van, mintha Zayn-nel össze lennének ragadva. Soha, sehova nem mennek egymás nélkül, engem pedig lassan, de biztosan felemészt a féltékenység. Hiszen tisztában vagyok vele, hogy ezelőtt én voltam az, akit le sem lehetett vakarni a göndörről. Fáj, hogy ilyen egyszerűen lecserélt.

De a legrosszabb az egészben, hogy Harry is szenved. Az én kicsi Hazzám. Látom rajta, hogy nincs jól, hisz a legjobb barátja vagyok! Legalábbis voltam. Hisz ha még mindig az volnék, akkor most gondolkodás nélkül odalépnék, és szorosan magamhoz ölelném vékony, törékeny testét. Kedves kis semmiségeket suttognék a fülébe, amiktől jobban érezné magát, majd felajánlanám, hogy elkészítem a kedvenc teáját. Kézen fogva vezetném a közös szobánkba, hogy ott, az ajtót magunkra zárva részletesen átbeszéljük az egész napunkat, amit természetesen együtt töltöttünk, de mégis képesek lennénk újat mondani egymásnak. Hosszasan beszélgetnénk és nevetnénk, aztán megtanítanám neki azt a darabot, amit az első próbánk alkalmával eljátszottam. Vagy felhívnám anyuékat és hagynám, hogy Harry szokásához híven elbűvölje az ikreket a gödröcskés mosolyával, az imádnivaló viselkedésével, és a pocsék vicceivel.

De ezek közül jelenleg semmit nem tehetek. Összeszorított foggal nézem, ahogy Zayn egyre közelebb kerül hozzá, és szép lassan átveszi a helyem Harry mellett. Mostmár ő az, aki magához öleli amikor csak akarja, ő az, akinek jelenléte előcsalja azt a gödröcskés mosolyt, ő az, akinek az ágyában álomra hajtja a fejét. Szinte beleőrülök a gondolatba, hogy ugyan úgy szorítja magához a göndört mielőtt álomba merül, ahogyan én tettem. Egyetlen apró reményem sem maradt, hiszen Zayn szobája az egyetlen a házban, amiben egy, nagyméretű franciaágy van. Már beköltözéskor ő kapta a fő hálószobát, ami csupán bútoraiban tért el a másik kettőtől. A fiú előre megmondta, hogy neki szüksége van a saját, privát terére, hiszen már az X-faktor alatt is nehezen viselte az osztozkodást. Ennek ellenére most minden gond nélkül befogadta magához az én legjobb barátomat, egyetlen rossz szó nélkül beengedte az ágyába.

Ezen gondolatokra ismét felgyulladt bennem a harag, így a sima, fehér plafont bámulva igyekeztem lecsillapítani az indulataimat.

- Tommo! - ordított Niall a lakás egy távolabbi pontjából. Sóhajtva tornáztam magam állásba, majd az ajtót kitárva nekidőltem a keretnek.

- Mit akarsz? - kiáltottam vissza érdektelenül.

- Csörög a telefonod! - tájékoztatott kedvesen, mire szemforgatva indultam a hang irányába.

- Ki az? - kérdeztem a nappaliba lépve, amikor szemét szúrt a szőke mellett pihenő, folyamatosan rezgő mobilom.

- Mit tudom én? - kérdezte vállvonogatva, mire sóhajtva elindultam felé - Stan az. - vette kezébe a készüléket, rápillantva a képernyőre.

- Micsoda? - kérdeztem meglepetten, azonnal a telefon után nyúlva. A képernyőn valóban ott villogott az egykori barátom neve, én pedig megkövülten meredtem rá.