Perfect For You [larry fanfic]

46

And if you like midnigt driving with the windows down

Louis

- Boldog új évet, sunny! - bújt közelebb hozzám Harry, hidegtől kipirult arcát a nyakamba fúrva - már amennyire a hatalmas, bélelt kabátjaink engedték.

- Boldog új évet neked is, baby cakes! - szorítottam magamhoz vékony testét. A becenév hallatán Harry, orrát a sálam alá fúrva jólesően felszusszantott. A körülöttünk uralkodó dermesztő hideg ellenére lehelete forró volt, szinte égette a bőrömet. Akaratlanul is kirázott a hideg, s hiába próbáltam elrejteni a reakcióm, a fiú szórakozott hümmögéséből ítélve pontosan tudta milyen hatással van rám.

A következő percben, engem is meglepve, egy egészen picit távolabb húzódott, mélyet szippantott a kora esti csípős levegőből, majd egyenesen a nyakamba fújt.

- Harreh! - kiáltottam meglepettséggel vegyes felháborodással s kezeimet a vállára téve azonnal eltoltam magamtól. Haragudni akartam rá, mert pontosan tudta, hogy mennyire utálom a tényt, hogy csikis vagyok, s ezt most mégis szemtelenül kihasználta, de amikor megláttam az ajkain játszadozó pajkos vigyort, mely végett kipirult arcán tisztán látszódtak a gödröcskéi, majd tekintetem találkozott fényesen csillogó, smaragd szemeivel a düh egy szempillantás alatt elpárolgott belőlem. Erre a fiúra képtelenség sokáig haragudni, ezt pedig ő is pontosan tudja, hisz csupán egy győzedelmes mosollyal figyelte, ahogy lemondó grimasszal megráztam a fejem.

- Jó téged újra látni, Lou! - jegyezte meg félhangosan. Láttam a tekintetében, hogy ezt nem igazán akarta kimondani s most kissé szégyenlősen, ajkait rágcsálva bámult rám, a reakcióimat lesve.

Annyira elmerültem arc csodaszép részleteinek tanulmányozásában (a szemöldökének művészi íve, mely most a gondterhelt ábrazata miatt kevésbé kivehető, a hosszú, dús szempillái melyek leárnyékolják ragyogó szemeit, ahogy zavarában lesüti őket, felsőajka tökéletes formája, alsóajka csábító teltsége, melybe hófehér fogai állandó rendszerességgel belemélyednek ezáltal még erőteljesebb vörössé színezve az amúgy cseresznyepiros párnákat, miközben nyelve hegye fel-fel bukkan szája sarkában, hogy újra és újra benedvesíthesse ajkait mielőtt kiszáradnának ebben a pokoli hidegben), hogy észre sem vettem, amint a fiú óvatoskásan egyre közelebb hajolt. Mire feleszméltem lehelete már az arcomat súrolta, s szikrázó tekintete rabul ejtette az enyémet, miközben egyre közelebb és közelebb hajolt. A szemkontaktust csupán akkor szakította meg, amikor már alig lehetett két-három centi az arcunk között. Lehunyta szemeit, majd egy apró sóhajjal oldalra billentette fejét és egy óvatos, mégis végtelenül édes csókot hagyott az arcomon.

Ajkai néhány elnyújtott másodpercig érintettek, lágyan, szinte észrevétlenül mozogva, mielőtt végleg elhúzódott. Szemeit még egy rövid ideig csukva tartotta, de amint felnyitotta szemhéját, valami egészen különleges érzés uralkodott el rajtam. Hiába voltak szemei gyermeki ártatlansággal telve, egyszerűen elhatalmasodott rajtam a vágy, hogy most azonnal a karjaimba kapjam és kifulladásig csókoljam.

Vagy legalábbis amíg azt nem mondja, hogy elég, nem kér többet a beteges vágyakozásaimból. Jó, meglehetősen irracionális, hogy ő pont ezt a jelzőt használná, hisz kettőnk közül ő és csakis ő vonzódik a saját nemünkhöz. Nem mintha nekem ezzel bármi problémám lenne, sosem volt és ezután sem lesz, egyszerűen én eddig nem éreztem magamban efféle hajlamot. Soha nem néztem más szemmel a barátaimra, még Stanre sem, pedig vele igen különös dolgokon is átmentünk a gimi alatt. De még soha nem vonzódtam egyetlen fiúhoz sem, így nem is kísérleteztem eddig. Nem tartottam valószínűnek, hogy ez a hajlam bennem is felcsap majd. Egészen idáig.