Perfect For You [larry fanfic]

15

And if you like to do whatever you've been dreaming about

Harry

- Hazz... - hallottam meg egy halk, erőtlen suttogást.

- Hm. - nyöszörögtem csukott szemmel, félálomban.

- Kelnünk kell. Nagy nap lesz a mai. - szorította meg a vállamat Louis.

- Eh. - nyilvánítottam ki a véleményemet egyszerűen, majd arcomat a mellkasába fúrva, a fejemre rántottam a takarót. Louis nevetve hanyatlott vissza a párnára, majd a paplan alá csúsztatta a kezét és lágyan cirógatni kezdte a hátamat. Jóleső morgást hallattam, mire újból felkuncogott, de nem hagyta abba a mozdulatot. Félig rajta feküdtem a fiún, aki egyik lábát behajlítva meredt a plafonra. Kinyújtott lábára rákulcsoltam a sajátomat, mire a másik kezét a hajamba vezette, finoman masszírozva a fejbőröm. A megnyugtató sötétségben éreztem ahogy légvételeim egyre hosszabbá válnak, a szememet, ha akartam volna sem tudom kinyitni. Tényleg egy hajszál választott el attól, hogy ismét álomba merüljek a legjobb barátom egyenletes szívverését hallgatva, amikor a fiú váratlanul megszólalt.

- Tudtad, hogy beszélsz álmodban? - kérdezte halkan.

- Ehmny. - nyöszörögtem, arcomat a mellkasába dörzsölve - Várj. Mi? - emeltem meg a fejem, mikor szavai eljutottak az agyamig. A takaró, amit a fejemre húztam most teljes egészében eltakarta az arcomat. Louis kuncogva nyúlt érte, majd óvatosan a fejem tetejére hajtogatta. Államat a mellkasára támasztottam, úgy néztem álmos szemeibe, amik ezen a korai órán is ragyogó kékségben pompáztak. Göndör tincseim egytől-egyig az arcomba lógtak, így igyekeztem kifújni őket onnan, meglehetősen kevés sikerrel.

- Várj, majd én. - mosolygott a fiú, majd tincseimet hátrasimítva gondosan visszatette a takarót a fejem tetejére.

- Kösz. - forgattam meg a szememet játékosan - De nem is beszélek álmomban. - jutott eszembe alaptalan vádja.

- Dehogynem. - bólogatott nevetve.

- Biztos, hogy nem. Arról tudnék. - ráztam meg a fejemet, aminek következtében a tarkómra csúszott a takaró.

- Vigyázz! - intett Louis szigorúan, majd gondosan visszarendezte az anyagot a fejem tetejére - Egyébként pedig igenis beszélsz álmodban. Méghozzá elég aranyosan. - tette hozzá pimasz mosollyal.

- Oh, te jó ég! Mit mondtam? - kérdeztem kínosan nevetgélve.

- Áh, semmi különöset. Csak arról magyaráztál valakinek, hogy én vagyok legcsodálatosabb ember akivel valaha találkoztál, és hogy mennyire hálás vagy a sorsnak, hogy így összehozott minket. - magyarázta szenvtelenül.

- Na nem! - ráztam meg a fejem. Éreztem ahogy az arcomból kifut az összes vér. Ezt nem mondhattam! Tüzetesebben szemügyre vettem Louis-t: arca nyugodt, kisimult, bár a jobb oldalán még látszódnak a párnahuzat lenyomatai. Szeme huncut csillogása, a körülötte összegyűlt apró nevetőráncok, ajkai remegése az elfojtott mosolyok miatt mind-mind egy dologra engedtek következtetni.

- Hazudsz. - húztam össze a szemöldököm.

- Én? Ugyan, Hazz.. Miért hazudnék? - kérdezte ártatlanul.

- Azt nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy nem mondtam ilyet. - jelentettem ki határozottan.

- Miért, nem lenne igaz? - emelte meg fél szemöldökét magabiztos mosollyal.

- Határozottan nem. - mondtam komolyan - A legcsodálatosabb ember az életemben ugyanis nem más, mint Liam Payne. És mivel eddig nem volt alkalmam ezt tudatni vele, így most megyek és megteszem. - jelentettem be elszántan, majd lekászálódtam Louis-ról, aki persze minden létező módon megpróbálta megakadályozni távozásomat, de végül elhagytam a szobát. A többiek mind a nappaliban ültek, valami rajzfilmet nézve. Azonnal arra felé vettem az irányt, de hallottam ahogy Louis szorosan követ.