Perfect For You [larry fanfic]

19

Or the arms that hold you anytime you want them

Harry

- Kész vagy, haver? - kapta fel a fejét Zayn, mikor beléptem a szobájába - Így azért kissé hűvös lesz, nem gondolod?! - nevette el magát, amikor meglátta, hogy egy szál farmerben ácsorgok előtte.

- Tudnál adni valami normális cuccot? - kérdeztem, figyelmen kívül hagyva megjegyzését.

- Persze. - intett, mire odaléptem a szekrényéhez. Még mindig nem olyan, mint a sajátom volt, de mérföldekkel jobb a Louis-énál - De mi lett a saját ruháiddal? - érdeklődött Zayn, miközben lelkesen válogattam az ingei között, bár nem volt olyan széles a választék.

- Semmi, csak mind gyűrött a költöztetéses akciótok miatt. - magyaráztam, félig a szekrénybe mászva.

- Áh. - röhögött Zayn - Álljunk csak meg! - kiáltott hirtelen, mire hátra fordultam hozzá - Te azóta nem pakoltál el? - kérdezte döbbenten. Az arcom azonnal pirosodni kezdett, így inkább ismét hátat fordítottam neki.

- Nem igazán. - motyogtam a ruhák közé.

- Hogyhogy? - tárta szét a karjait hitetlenül.

- Hát... - erősen gondolkoztam valami hihető indokon - Nem volt kedvem. - nyögtem ki végül hosszas hallgatás után.

- Aha..szóval nem volt kedved. - ismételte a fiú lassan, de a hangján hallottam, hogy egy szavamat sem hiszi. Jól tette, de az igazságot akkor sem fogja megtudni - Akkor még minden úgy van ahogy mi hagytuk körülbelül egy hete? - kérdezte óvatosan.

- Azért nem teljesen. Azóta Louis még több cuccát dobálta szét. - válaszoltam gyanútlanul.

- Ó, igen? - lépett közelebb a fiú - Na és mondd csak Styles. Nem kényelmetlen abban a kupis ágyban aludni? - karba font kézzel támaszkodott meg mellettem, vállát a szekrényajtónak vetve. Arckifejezése önelégült volt, tudta, hogy most rátapintott a lényegre.

- Hát.. - tekintetemet egyenesen a ruháira szegezve próbáltam kitalálni valamit, amivel kimenthetem magam ebből a kínos szituból - az elején az volt.

- Az elején, mi? - bólogatott, mintha érteni amit mondok, ám szemei-amibe óvatlanul belenéztem-arra biztattak, hogy színt valljak.

- Oké, igen. Azért nem pakoltam el az ágyamról, mert így nem kellett indokot keresnem, hogy Lou mellett aludjak. - tört ki belőlem hirtelen. A szekrény ajtaját becsuktam, megtámasztottam a hátamat, majd hátra vetett fejjel bámultam a plafont. Zayn némán hallgatott, így folytattam a kiborulásomat - Tudom, mit gondolsz. Ez szánalmas viselkedés. Mégis ki az, aki ilyen aljas csellel próbálja rávenni a legjobb barátját arra, hogy vele aludjon? - tettem fel a kérdést, de ahogy sejtettem, nem érkezett válasz. Zaynre emeltem a tekintetem. Nagy, barna szemei megértést sugároztak. Nem nézett le, nem ítélt el. Csak hallgatott, És mivel hallgatott, én folytattam - Annyira nehéz! A fenébe is! Teljesen össze zavar! Fogalmam sincs, hogy mi jár a fejében! Pedig istenem, mennyire tudni akarom! Tudnom kell, hogy amikor megölel neki is az jár-e a fejében, hogy soha nem akar elengedni? Mert én nagyon is ezt érzem. És mióta közös a szobánk ez csak rosszabb lett. A nap minden pillanatában látom őt, de kezdem úgy érezni, hogy ez sem elég. Egyszerűen többre van szükségem. - suttogtam lehajtott fejjel, összeszorított szemekkel - De erre úgy sincs esélyem. Csakhogy már képtelen vagyok úgy tekinteni rá, mint ezelőtt. Minden alkalommal, amikor rám mosolyog, egyre jobban akarom őt. És minden alkalommal egyre nehezebb távol tartanom magam tőle. Pedig muszáj lesz. - ingattam a fejemet. Zayn csendesen közelebb araszolt, átkarolta a vállam és közelebb húzott magához. Fejemet a vállára döntöttem, majd hosszú percekig csak álltunk némán, gondolatainkba merülve.