A pusztítás ereje

Iskolai zűrzavar

~Dupont iskola~

Marinette másnap kissé izgatottan kelt. Nem tudta, hogyan kéne viselkednie Adriennel vagy, hogy a srác hogy fog viselkedni vele. Legnagyobb meglepetésére azonban nem izgult annyira, mint gondolta, hogy fog. Természetesen még mindig hihetetlen volt számára az, ami azelőtti nap történt, dehát ki hinné el ezt ilyen gyorsan.
Adriennek egyáltalán nem jártak ilyen gondolatok fejében. Jobb kedve volt valamivel azóta, hogy társa akkor búcsúzóul megölelte és ezzel foglalkozott csak. Meg kellett védje a lányt bármi áron. Valamint azok a folytonos rémálmok! Minden akkor kezdődött, amikor társa mesélt neki Jamesről. Volt olyan, hogy többször is felébredt egy éjjel.
- Sziasztok!- köszönt Adrien barátainak, mikor kiszállt a kocsiból.
- Csá tesó!- ökölpacsizott barátjával Nino.
- Szia Adrien!- üdvözölte Alya is.
- Hello!- köszönt Marinette is egyszerűen, mire Nino és Alya kerek szemekkel kezdték bámulni a lányt.- Mi az?- nézett értetlenkedve osztálytársaira.
- Hogy-hogy ilyen hamar itt? Nem késni szoktál?- fordult Adrien tenyérbe mászó arckifejezéssel Marinettehez.
- Már megint kezded?- nevetett a lány.
- Eeeelkérhetném Marinette-et egy percre?- mosolygott gyanúsan Alya, majd választ sem várva elrángatta barátnőjét.
- Ez meg mi volt?- kérdezte már már kiabálva Alya.
- Mármint micsoda?- kérdezte a lány őszintén értetlenkedve.
- Kislány, ne játszd itt nekem az ártatlant! Mit beszélgettetek Adriennel? Mi volt ez kettőtök között?
- Jaaa, hogy arra gondolsz!- harapott ajkába.- Tudod csak...az úgy volt, hogy....
- Igen? Csupa fül vagyok!- húzta fel egyik szemöldökét.
- Csak tegnap.....segített bepakolni az új árut.....és akkor beszélgettünk arról, hogy milyen közel lakok, mégis elkések.
- Dehát ez tök jó!- ölelte meg barátnőjét.
Ekkor sétáltak el előttük pár méterre a srácok. Adrien látva Marinette arcát elmosolyodott. Jobban mondva, alig bírta visszatartani a nevetést. De ezt a lány nem vette szerencsére észre.
- I-igen!- mosolygott zavartan Mari.
- Minden rendben?
- Persze, csak hihetetlen, hogy el......hogy elkezdett poénkodni velem! I-igen!
- Ez egy lépés előre!- karolta át barátnőjét, és elindultak az osztályterembe.
Az órák néha idegörlően lassan teltek. Sajnos a két hősnek nem adatott egy alkalom sem a szünetekben, hogy kettesben legyenek, hiszen az túlságosan feltűnő lett volna, így viszont már nagyon várták a délután, hogy alkalmat kaphassanak a beszélgetésre. Ebédnél szerencséjükre nagy sor volt, és valahogyan egymás mellé kerültek, messze Alyatól és Ninotól.
- Hogy vagy?- kérdezte Adrien.
- Jól, köszönöm!
- A derekad?
- Nem kell aggódnod, nem olyan vészes! Amúgy is tudok magamra vigyázni!
- Tudod, hogy nem úgy értettem! De ha már itt tartunk, mostantól egész más lesz a helyzet!
- Tessék?- húzta fel szemöldökét a lány.
- Most már, hogy tudom.....
- Verd ki a fejedből!
- Ezt nem gondohatod komolyan!
-Te is úgy látod, mintha veszekednének?- kérdezte Nino Alyat.
- Igen, de.....ez lehetetlen!- bámult az asztaltól a sorban álló fiatalokra.- Marinette megszólalni sem képes  Adrien mellett! Nem, hogy veszekedni!
- Figyelj!- kezdte Marinette mosolyogva.- Nagyon kedves tőled, hogy aggódsz, és ígérem megpróbálok majd mindent megtenni, hogy elfogadjam az álláspontod! Viszont neked is el kell fogadnod, hogy nem szeretnék magam mellé egy bébicsőszt! Rendben?- nyújtotta öklét.
- Rendben!- mosolyodott el Adrien is, és kezét a lányéhoz érintette.
- Tessék?!- fakadt ki Alya barátjanak.
- Már ökölpacsiznak is?!- érzett hasonló képp Nino.
Ezek után Marinette és Adrien mit sem sejtve leültek barátaik mellé.
- Khm!- köszörülte meg torkát Alya.
- Minden rendben?- fordult hozzá Marinette.
- Igen, és veletek?
- Velem mi.....várjunk....velünk? Kikkel?
- Veled és Adriennel!- szólalt meg Nino is.- Ti ketten.....nagyon furák vagytok!- méregette osztálytársait a srác.
- Ugyan!- legyintett a srác.
Ezek után tovább beszélgettek  figyelembe se véve a velük szemben ülő, csodálkozó osztálytársaikat.
A délután sokkal kellemesebb hangulatban telt a két hős számára. Mintha csak valamilyen fal omlott volna le kettőjük között. A fagyos hangulat már-már teljesen eltűnt.
- Na jó!- állt Nino és Alya eléjük az utolsó óra előtti szünetben.- Igazán nem baj ha jártok!- mondta Alya.
- De legalább nekünk igazán elmondhatnátok!- fejezte be Nino.
- De mi....nem járunk!- vörösödött el Marinette.
- Igazat mondd?- nézett barátnőjére Nino.
- Igen!- verdeste álla a padlót.- Nagyon úgy tűnik, hogy......igazat mond!
- Adrien?
- Nem igazán értem miről beszéltek!- vakarta zavartan tarkóját.- Azt hiszem, akkor most inkább Marinette mellé ülök órán, ti pedig beszéljétek meg nyugodtan azt......nos, amit meg kell....- mondta, majd azzal a lendülettel hátra cuccolt.
- Ügyes!- sandított rá Marinette.- De nem kell ...
- Tudom, tudom! Nem kell bébicsősz, felfogtam!- emelte fel megadóan kezét.- Csak....- kezdte újabb mondatát, mire az ablak berobbant, és törmelékek hullottak szanaszét.
- Gyorsan gyerekek, kifelé!- kiáltott Madame Bustier.
Marinette hirtelen az osztály terem másik végében találta magát, amikor berobbant az a sok kő és üvegszilánk, ami valljuk be, nem kis teljesítmény. Ösztönösen cselekedett, jó fomán nem is tudta, hogy hogyan jutott oda. Az ablakon hirtelen egy óriási gyík mászott be, és valami sárga trutyit köpködött magából.
- Marinette!- ordított Adrien, ahogy próbált a menekülő tömeggel szemben, társához jutni.
- Menj, elintézem!- kiáltott vissza.
- Azt verd ki nagyon gyorsan a fejedből!- termett hirtelen a lány melett, majd kézen fogta, és elkezdtek futni.
- Tudod, már rég átalakulhattál volna! Úgy több hasznodat vennénk!
- Mintha te már hősruciban feszítenél Bogaram!
- Mondtam már, hogy...Vigyázz!- ugrott ismét félre a lány, ám ekkor oldalával egy nagy kőbe ütközött.- Áh!- kapott a fájó ponthoz.- Adrien!- kiáltott, de választ nem kapott.- Adrien!- szólt még hangosabban. Ezután csak még kétségbeesettebb lett, de támadt egy jobb ötlete. Beszaladt egy üres terembe, és elbújt, nehogy valaki mégiscsak észrevegye.
- Tikki, pöttyöket fel!- szólt kwamijának, majd visszaszaladt az udvarra, és keresgélni kezdte osztálytársát.- Nenenenenenenene!- mondogatta egyre.
Az udvar romokban hevert. Mindenhol kisebb nagyobb kövek, téglák hevertek jobbra balra, a milliónyi üvegszilánkról nem is beszélve. Az oszlopok mögött diákok és tanárok bújtak meg. Csak ekkor vette észre, hogy mindenki őt nézi. Mindenki várta, hogy tegye, amit szokott, hogy megmentse őket, hogy megmentse Párizst.
- Katicabogár!- hallotta meg nevét. Valaki föntről szólította, majd hirtelen elé ugrott.
- Páncélos! Hála az égnek! Jókor jössz!
- Nem is te hívtál? Hiszen egyszer csak megláttam a talizmá....
- Ez nem az én művem, de jól figyelj! Az első, hogy biztonságba helyezd ezt a sok diákot! Az iskolának van alaksora jól tudom?
- I-igen....de...veled mi lesz? És hol van Fekete Macska?
Marinettenek összeszorult a torka. Mit válaszolhatott volna.
- Csak siess! Majd csatlakozom!- vetette magát ismét a törmelékek közé. Meg kellett találja Adrient, az volt az első.
- Rendben!- futott egy embertömeghez Nino.- Madame, meg tudná mutatni, hogy merre van az alagsor?- fordult osztályfőnökéhez.- Jöjjön mindenki gyorsan!- integetett kezével a távolabbi diákoknak, majd az ajtóhoz állt, hogy mindenkit épségben betereljen.
- Adrien bajban van!- fogta meg barátja kezét Alya, mielőtt utolsó ként bement volna.- Marinette is őt kereste, de....egyszer csak elszaladt! Utána érkezett meg Katica. I-igen, biztos meglátta, és segítséget kért!
- Miről beszélsz?
- Nino, Adrien beszorult az törmelékek közé, vagy ki tudja hová! Keresd meg őket, kérlek! És....ígérd meg, hogy vigyázni fogsz magadra!

Sziasztook!🤗

Itt is lenne, az új fejezet, remélem elnyerte a tetszésetek! 😊
A következő részt próbálom majd szokásosan hozni!😉
Addig is mindenkinek jó éjszakát kívánok!🐾

Annalulu🐞